Múlt-kor.hu

Ritka fotókon az első világháború alpesi pokla, 1915-1918

Ritka fotókon az első világháború alpesi pokla, 1915-1918

2020. augusztus 14. 14:43 Múlt-kor

Aknák és lavinák

A gyalogságnak a meredek emelkedőkön a nehéz felszereléssel is meggyűlt a baja. Az éppen védekezőknek volt legtöbbször könnyebb a dolga, mivel általában magasabban fekvő állásaikból tüzelhettek a felfelé törekvő támadókra. A mostoha terepen fedezéket keresve a támadók gyakran reménytelenül szétszóródtak, a tüzérség és az aknavetők tüze, valamint az aknák és kézigránátok robbanásai akár földcsuszamlásokat és lavinákat is előidézhetett. Előfordult természetesen e természeti jelenségek szándékos előidézése is.

Mind az olasz, mind az osztrák–magyar sereg rendelkezett kimondottan hegyvidéki hadviselésre specializált elitcsapatokkal (az Alpini, illetve a Gebirgstruppe névre hallgató egységekkel), akik szinte minden akadályon képesek voltak túllendülni. Az ilyen egységekből azonban igen kevés volt, és nem volt lehetséges kizárólag rájuk bízni az alpesi hadműveleteket.

Mindkét ország „egyszerű” katonáinak jó része megfordult a hegyvidéki hadszíntéren a háború valamely szakaszában, közülük sokan – például a Dél-Olaszországból vagy Szicíliáról származó katonák – addigi életükben sohasem tapasztaltak ennyire hideg időjárást.

1915-ben a legsúlyosabb harcok a Dolomitok magas csúcsai közt zajlottak. Hogy megvédjék csapataikat a mostoha környezettől és az ellenséges tűztől egyaránt, az osztrák–magyar és az olasz utászok is alagútrendszereket vájtak a hegyekbe. A Dolomitok rendkívül kemény kőzete nem könnyítette meg dolgukat, és az is előfordult, hogy nem a kőzeten, hanem a gleccserek jegén át kellett utat törniük.

1916. december 13-án, amely „fehér péntek” néven vonult be a történelembe (annak ellenére, hogy valójában szerdai nap volt), több lavina is bekövetkezett a Dolomitokban, amely a becslések szerint 2000, de akár 10 000 olasz és osztrák–magyar katona halálát is okozhatta. Egyes korabeli beszámolók szerint mindkét oldal szándékosan lőtte tüzérségével a meglazult havat.

A különféle járatok létrehozása nem csupán a védelmet és az utánpótlás biztosítását szolgálta: mindkét fél többször megkísérelte nagy mennyiségű robbanóanyaggal ellátott, óriási aknákkal egyszerűen kirobbantani a földet az ellenség alól. 1916. január 1. és 1918. március 13. között összesen 34 ilyen aknát robbantottak az olasz és az osztrák–magyar seregek, ezek közül a legnagyobbak akár 50 000 kilogramm robbanóanyagot is tartalmazhattak.

1917 októberének végén mintegy 400 000 osztrák–magyar és német katona nagymértékű áttörést ért el Caporettónál (ezt nevezik caporettói áttörésnek, avagy XII. isonzói csatának). A kétszeres túlerőben lévő olaszok számbeli fölényük ellenére hetekig folyamatosan szorultak vissza, november közepére 11 000-en vesztették életüket és több mint negyedmillióan estek fogságba. A kudarc az olasz kormány összeomlását és a vezérkar több tagjának eltávolítását eredményezte.

A központi hatalmak azonban nem tudták kiaknázni a hatalmas sikert: 1918 nyarán már egyedül támadtak jóval kisebb létszámban az osztrák–magyar csapatok, az immár saját országuk területét védő olaszok pedig sokkal jobban rendezkedtek be ennek visszaverésére. Következő esélye már nem maradt az összeomló dualista államnak.

Olaszország számára az első világháborús szereplés minden szempontból katasztrofális volt. Több mint 650 000 elesettel és egymilliónál is több súlyos sérülttel kellett számolniuk a háború végén, emellett pedig félmillió civil halálos áldozata is volt a konfliktusnak – többségük 1918 folyamán a rossz termés és az emiatt bekövetkezett élelmiszerhiány okán vesztette életét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ritka fotókon az első világháború alpesi pokla, 1915-1918

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. nyár: Végzetes asszonyok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra