Rémálmok kísértették Árpád-házi Szent Erzsébetet édesanyja meggyilkolása után

2016. november 17. 11:09 MTI

1207-ben született II. András király és merániai Gertrúd harmadik gyermekeként, születési helyeként a hagyomány Pozsonyt, Sárospatakot és Óbudát is számon tartja. Számos testvére közül a legismertebb IV. Béla, a magyar történelem egyik meghatározó alakja volt. Négyéves korában eljegyezték I. Hermann thüringiai őrgróf legidősebb fiával, s Thüringiába vitték. Eisenachban, majd a Wartburgban (egy ma is álló várban) nevelkedett a vallásos, irodalmat és zenét kedvelő őrgróf személyes felügyelete alatt. Édesanyját 1213-ban meggyilkolták Magyarországon, a hír rendkívül megrázta és sokáig rémálmok kísértették.

Megpróbáltatásait tetézte, hogy sokat betegeskedő vőlegénye három évvel később meghalt. Erzsébetet - jóllehet jámborságát néha túlzónak érezték - mindenki kedvelte. Az egyetlen kivétel leendő anyósa volt, aki zokon vette, hogy nem volt hajlandó megtanulni a nők számára kötelező tipegő járást, s legkedvesebb mulatsága a lovaglás volt. Némi politikai huzavona után a meghalt vőlegény öccse, Lajos jegyezte el - ő egyébként Erzsébet legkedvesebb gyermekkori játszótársa volt.

Az esküvőre 1221-ben került sor, a boldog házasságból néhány év alatt három gyermek: Hermann, Zsófia és Gertrúd született. A szerelmes, fiatal hitves minden udvari szokást felrúgott, csak hogy férje mellett ülhessen az udvari lakomákon, s ne kelljen tőle egy percre sem megválnia. Imádott férjét mindenhová elkísérte, legyen az vadászat, fogadás. 1222-ben a család Pozsonyba látogatott, Erzsébet ekkor értesült édesanyja meggyilkolásának tragikus körülményeiről.

Egészen fiatal kora óta vezeklő életmódot folytatott, gyakorta böjtölt, ostorozta magát, vezeklőövet viselt. Első gyermekének megszületése után virrasztásai és böjtölései egyre gyakoribbá váltak, menedékhelyet nyitott gyermekek számára és egyre több figyelmet szentelt a szegényeknek. Második gyermekének sikeres világra jöttéért hálából kórházat alapított, ahol a betegápolásban maga is rész vett, amivel nem aratott osztatlan sikert.

Amikor Lajos 1225-ben hadba vonult, a tartomány kormányzását feleségére bízta. Erzsébet egy éhínség kitörésekor jelentős mennyiségű élelmet osztott szét a Wartburg készleteiből, amit családtagjai pazarlásnak tartottak, de Lajos hazatérve jóváhagyta döntéseit. Lajosnak 1227-ben vazallusként keresztes háborúba kellett vonulnia II. Frigyes császár oldalán. Erzsébet hasztalanul próbálta döntésének megmásítására bírni, végül aztán saját maga varrta fel a keresztet férje ruhájára. Ettől kezdve már csak gyászruhát hordott, mintha csak sejtette volna a jövőt: Lajos ugyanis útközben meghalt, két nappal indulása után született harmadik gyermekét soha nem láthatta. Erzsébet nyolc napig nem tért magához a sírástól.

Élete ettől kezdve üldözések, megaláztatások sorozata volt. A húszéves özvegy nem volt hajlandó sógora javára lemondani fia fejedelmi jogairól, így Lajos testvérei mindenétől megfosztották. Az egyébként is szegénység után vágyakozó asszony titokban elhagyta Wartburgot, kenyerét fonással kereste, gyermekeit ékszerei eladásából neveltette. Végül Eckbert bambergi püspök fogadta be az özvegyet, akinek kezét megkérte II. Frigyes, de kosarat kapott. Erzsébet hamarosan Marburgban telepedett le, ahol özvegyi javaiból ispotályt rendezett be. Ő honosította meg Németországban Assisi Szent Ferenc harmadrendjét, még mindennapi viseletét is szürke köntösre változtatta. Hányatott sorsa és II. András hívása ellenére, nem tért vissza Magyarországra.

IX. Gergely pápa gyóntatójául és védelmezőjéül Marburgi Konrádot nevezte ki. A szigorú, aszkézisben élő ferences pap utasításai szerint igyekezett egy kolostori szabályok szerint élő, de fogadalmat nem tett apácákból álló, jótékonyságot és betegápolást gyakorló szerzetet létrehozni. 1231 novemberében megbetegedett, három nappal korábban megnevezte halála napját. Utolsó napjait derűben töltötte, mindenét szétosztotta s vigasztalta a mellette virrasztókat. 1231. november 17-én halt meg Marburgban.

Sírjánál számos csodálatos esemény történt, így nem csoda, hogy IX. Gergely pápa már 1235-ben szentté avatta. Ünnepét 1670-ben vették föl a naptárba, akkor még november 19-re, temetése napjára, az ünnep 1969-ben került vissza november 17-re, halálának napjára. Kultusza Magyarországon is hamar elterjedt bátyja, IV. Béla bátorításával. Marburgi sírja fölé nem sokkal halála után templomot emeltek, ez a német gótika első megmaradt emléke. Magyarországon IV. Béla építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán. Ma számos templom (így a Rózsák terén álló budapesti templom) és több kórház viseli a jótékonykodásáról híres Erzsébet nevét. Liszt Ferenc zenében örökítette meg legendáját, születésének 800. évfordulóján jubileumi évet rendeznek, s a Wartburgban kiállítás nyílik emlékére.

Az Erzsébet személyéhez fűződő legtöbb legenda a férje halálát követő hányattatott időszakhoz fűződik. Mind közül a leghíresebb a rózsák legendája: Erzsébet éppen a szegényekhez tartott kenyérrel teli kötényével, amikor sógora feltartóztatta és látni akarta, mit visz. Erzsébet csak annyit válaszolt: rózsákat. S csodák csodájára, amikor Henrik erővel kötényébe nézett, valóban csak rózsákat látott. A történet sok művész képzeletét rabul ejtette, Erzsébetet leginkább kötényéből kikandikáló gyönyörű rózsákkal ábrázolják.