Ragacsos rizs és évszázados könnyek: hét híres fal a történelemből
2020. október 27. 08:23 Múlt-kor
Róma britanniai dicsősége
Britannia római meghódítása évszázados küzdelem volt. Elsőként Julius Caesar indított inváziós seregeket a ködös Albionba, később majd mindegyik császár követte példáját.
Az első sikeres hadjárat Claudius nevéhez fűződik, aki Kr. u. 43-ban – miután leverte az ismert világ határain túl harcolni kevéssé kívánó katonái felkelését – indította meg hadait.
A következő négy, vérzivataros évtized után 84-ben sikerült legyőzni a Skócia északkeleti felében fekvő Mons Graupiusban vívott csatában a kaledóniai törzseket, ami a britanniai hódítás csúcsának számított.
Az északi törzsekkel vívott háborúk következtében ezt követően a római határ fokozatosan dél felé vándorolt, míg a második század hajnalán a Stanegate-vonalnál, a Solway Firth–Tyne földszorosnál állapodott meg.
A 117-ben uralomra kerülő Hadrianus elődjeivel ellentétben a védelmet részesítette előnyben, így Corbrigde-től a nyugaton fekvő Carlisle-ig terjedő limest húztak fel 122 és 128 között.
A Hadrianus falának nevezett, az egyik tengerparttól a másikig húzódó erődítményrendszer (Vallum Aelium) 117,5 kilométer hosszú, átlagosan 4,5 méter magas, 3 méter széles volt. Az építményt római mérföldenként (1481 méter) erődökkel egészítették ki, két erőd között pedig meghatározott távolságban két-két bástyát helyeztek el.
Egyes vélemények szerint a fal célja nem a kisebb betörések megakadályozása volt, hanem az embercsempészek tevékenységének ellehetetlenítése, esetleg a bevándorlás csökkentése.
Egy másik elmélet szerint pedig pusztán azért emelték, hogy tükrözze Róma nagyságát, amely a fehérre meszelt falfelületen visszacsillanó napsugarakban ölthetett testet.
A britanniai római uralom végével (410) a Rómát jelképező falat több helyen áttörték az északiak, ám annak ellenére, hogy jelentős részét elhordták a különböző építkezésekhez, még ma is látható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
