Pusztító szalmonellajárvány okozhatta az aztékok vesztét

2017. február 20. 14:35

Egy nemzetközi kutatócsoportnak a Nature magazinban közölt tanulmánya szerint sikerült az 1540-es években az őslakosok mintegy 80 százalékát kiirtó járványhoz köthető temetkezésekből kinyerni a gyomorbaktérium DNS-ét. Ez lehet az első genetikai bizonyíték az őslakosok körében az európai gyarmatosítást követően megfigyelhető jelentős népességcsökkenésért felelős kórokozóról – jelentette ki Hannes Schroeder, a koppenhágai Dán Természettudományi Múzeum DNS-szakértője (aki egyébként nem volt tagja a kutatócsoportnak, de „szupermenőnek” nevezte a kutatók munkáját).

1519-ben, amikor a Hernán Cortés vezette spanyol hódítók megérkeztek Mexikóba, az őslakosok száma mintegy 25 milliót tett ki. Egy évszázaddal később számuk már csak mintegy egymillió körül mozgott. A legnagyobb járványokat az aztékok által használt navatl nyelven dögvészt jelentő cocoliztli néven emlegették. Két – egy 1545-ben és egy 1576-ban kitört – cocoliztli mintegy 7-18 millió embert ölt meg a mexikói felföld lakosai közül. A városokban nagy árkokat ástak, és a papok reggeltől napnyugtáig gyakorlatilag semmi mással nem foglalkoztak a testek gödrökbe történő bedobálásán kívül – állapított meg egy ferences szerzetes, aki szemtanúja volt az 1576-os járványnak.

Sokáig nem volt konszenzus abban a tekintetben, hogy mi okozhatta a cocoliztlit, de a kanyarót, a tífuszt, valamint a himlőt is lehetséges okokként emlegették. 2002-ben, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy a szárazsággal súlyosbított haemorrhagiás láz állhatott a demográfiai katasztrófa mögött. Az 1545-ös járvány nagyságrendjét a tudósok a 14. századi Európán végigpusztító fekete halálhoz hasonlították.

Johannes Krause, a jenai Max Planck Embertudományi Intézet evolúciósgenetika-szakértője 29, a dél-mexikói Oaxaca állam területén eltemetett ember fogmaradványainak vonta ki és szekvenálta a DNS-t. A kutatók szerint öt halott kivételével mindegyikük kapcsolatba hozható volt a vélhetően 1545 és 1550 között pusztító cocoliztlival. A több emberi maradványból kinyert bakteriális DNS – a 2700 modern baktérium genonját tartalmazó adatbázissal történő összevetés alapján – a szalmonella pusztítására utal. A maradványokból kinyert rövid, sérült DNS-ek további szekvenálása révén a kutatócsoport a Salmonella enterica egyik törzse, a Paratyphi C két genomját is rekonstruálni tudta. Manapság ez a baktérium – elsősorban a fejlődő országokban – hastífuszt és egyéb tífuszszerű betegségeket okoz. A betegek mintegy 10-15 százaléka hal bele a fertőzésbe.

Schroeder szerint könnyen elképzelhető, hogy a baktérium okozta a járványt, María Ávila-Arcost, a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem evolúciósgenetika-szakértőjét azonban nem győzték meg az eredmények. Vannak ugyanis, akik szerint nem baktérium, hanem vírus okozta a cocoliztlit, ezt azonban nem lehet kimutatni a most nyilvánosságra hozott kutatás során használt módszerrel. Krause és kollégáinak eredményeit támasztja alá azonban azok a bioRxiv oldalon nemrég közzé tett tanulmány, amely felvetette annak a lehetőségét, hogy a Salmonella Paratyphi C Európából érkezett Mexikóba.

Egy, a Warwicki Egyetem mikrobiológusa, Mark Achtman által vezetett csoport összegyűjtötte és szekvenálta a baktériumtörzs egy 1200 körül meghalt, a norvégiai Trondheimben eltemetett fiatal nő maradványaiból kinyert  genomját. Ez a legkorábbi, a szalmonellatörzs létezésére utaló bizonyíték, amely a tanulmány szerint arra utal, hogy a baktériumtörzs jelen volt Európában. Bár Schroeder szerint ez még önmagában nem bizonyítja azt, hogy az európaiak vitték magukkal a baktériumot az Újvilágba, a hipotézis semmiképpen sem elvetendő. A Salmonella Paratyphi C-vel fertőzött emberek egy kis hányada nem betegszik meg, így akár egészséges spanyolok is megfertőzhették a természetes ellenálló-képesség híján lévő mexikói őslakosokat. Krause és csapata szerint, mivel a Paratyphi C bélsáron keresztül terjed, a spanyol hódítás alatt a társadalmi rend felbomlásának következtében előállt kedvezőtlen higiéniás viszonyok kiváló táptalajt biztosíthattak a szalmonella terjedésének.