Pergőtűz: burleszkbe illő szocialista félelemhullám Sára Sándor filmje körül
2021. november 11. 15:09 Murányi Gábor
Oda kell figyelni a „zűrös ügyre”
A tévé elnökének első vonalba vezénylésével a kényes – vagy annak tekinthető –monológok kimetszésével a „kármentésnek” csupán az első fázisán jutott túl a kádári propagandagépezet. Az elvben nem létező cenzúra következő célpontja a tévében folyvást „mutogatott” Pergőtűz című kötet volt. Február végére, március elejére kiderült, hogy a szóban forgó félezer oldalas mű – gyakorlatilag a dokumentumfilm-sorozat szöveghű forgatókönyve – 80 ezer példánya már beérkezett a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó raktárába, ahonnan éppen megkezdték (volna) a könyvesboltokba a szállítást.
A pártközpont, úgymond tiszteletben tartva a hivatalos utat, a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságától „kérte”, hogy figyeljen oda a „zűrös ügyre”. Az elvtársi kérés már telefon-utasításként érkezett a kiadó igazgatójához, mondván „egyelőre” állítsa le a terjesztést, viszont azonnal küldjön öt példányt a pártközpontba, hogy az illetékesek „képbe kerüljenek”. A konzultáló kíváncsiskodók száma napról napra nőtt, a kiadó igazgatója, Dalos Vilmos márciusig összesen 64 példányt küldött be a Jászai Mari téri MSZMP-székházba, a minisztériumba pedig – felszólításra – igazoló jelentést a könyv születéséről és a „felmerült problémákról”. A Pergőtűz legendás kiadói szerkesztőjének, D. Major Klárának szavait tolmácsolva azonban visszadobta a labdát: „nem tudom, hogy a könyv ellen mi a kifogás… konkrétabb érvelést a könyv mellett csak a konkrét kifogások ismeretében tudnék adni”.
Megrázó „védiratot”, alcíme szerint „szubjektív recenziót egy sokszerzős könyvről” azonban D. Major már korábban írt, mégpedig a Könyvvilág című lap főszerkesztőjének, Zentai Péter Lászlónak a felkérésére. „Ha anyám élne, odaadnám neki ezt a könyvet, és azt mondanám: olvasd el. Úgy tűnt el a te fiad is, ahogyan itt elmondják. És nyugodj meg végre, hiszen negyven év telt el azóta… s ez a most megjelent könyv a kép, a hang és a betű együttes erejével segít ébren tartani az emlékezetet, s ugyanakkor segít elfelejteni azt, amit tudni kell elfelejteni”. A családi traumát is felfedő szép írás azonban, bár nyomdafestéket kapott, mégsem jutott el az olvasóhoz.
A cenzorok keze ugyanis a Szikra Lapnyomdához is elért, s „további döntésig” a népszerű havilap „expediálását”, vagyis terjesztését megtiltották. A Könyvvilág főszerkesztője 1983. március 18-án feljegyzésben tájékoztatta a lapgazda Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatóját, hogy a jelzett napon telefonon beszélt a pártközpont kulturális osztályának munkatársával, Agárdi Péterrel, aki közölte, „a könyv publikálhatósága ügyében hetekig nem várható döntés. Kérte, hogy az ügyet kezeljük bizalmasan, a publikáció a Magyar Népköztársaság nemzetközi érdekeit sérti. Ennek értelmében javasolta, hogy a kinyomtatott verziót zúzassuk be, és az 1. illetve a 3. oldalt megváltoztatva nyomtassunk új lapszámot.”
A javaslatként elhangzó parancsot tett követte, a könyvnépszerűsítő újság 70 példánya a zúzdában landolt, a címoldalra a felkavaró Búcsúzás című fénykép helyébe egy református szószékkorona fotója került, D. Major Klára cikkét pedig egy, a „saját kiadás” mibenlétét taglaló tájékoztató váltotta fel. A lapzárta miatti rapid intézkedés azonban a Pergőtűz sorsát is előrevetítette. Igaz, az alkudozás és a fontolgatás még jó időt vett igénybe. A Kiadói Főigazgatóság a menteni a menthetőt elv jegyében mondatról mondatra összehasonlíttatta a tévében elhangzott – mint fentebb kiderült alaposan megfésült – szövegeket a könyv soraival.
Az erről készített jegyzőkönyvből kiderül, hogy a változtatások, a kisebb-nagyobb húzások mintegy félszáz oldalt érintettek, de azok „nem hiszem, hogy megérlelt és megvitatott érvek alapján lettek kijelölve… »a szovjet katona nem esik fogságba« elvnek nemcsak az élet mondott ellent, hanem az utóbbi évtizedek szovjet irodalmi és filmművészeti alkotásai is, ahogy a frontbeli barátkozásnak vagy a kollaborációnak is” – folytatott a Pergőtűzért kétségbeesett utóvédharcot a recenziójától már megfosztott szerkesztőnő.
Mindhiába. A Kiadói Főigazgatóság (a zúzáskényszert elfogadva) „áthidaló” megoldásként azt javasolta augusztus elején, hogy a „fontos tanulságokkal szolgáló” könyvet, már csak a „széles körű igény miatt” is, új előszóval, a „történelmietlen” részek elhagyásával újra kell nyomtatni. A nem sokkal későbbi, „szigorúan titkos” jelzetű állásfoglalás – „a Miniszter elvtárs”, vagyis Köpeczi Béla utasításait „figyelembe véve” – már úgy fogalmazott, hogy „az újranyomást nem kérjük”. Ezt azzal indokolták, hogy „az eltelt viszonylag hosszú idő [szűk négy hónap – a szerk.] alatt a könyv már nincs az érdeklődés középpontjában, a film javított változata ugyan elkészült, de még nincs döntés a bemutatásáról, s ha forgalmazásra kerül is, az csak »csöndben« fog történni.”
Az ideológiai fazonigazításon átesett Krónika a rendszerváltozásig nem került a tévé képernyőjére, ahogy a mozifilmmé sűrített Pergőtűz is jószerével láthatatlanná vált, csupán zárt körben vetítették hébe-hóba. 1984. január 2-án sajátos újévi ajándékként, az év első aktájaként iktatta a Közgazdasági Kiadó azt a minisztériumi utasítást, hogy a könyv 80 ezer példányát – száz darab kivételével – a legrövidebb időn belül meg kell semmisíteni, merthogy – szólt a rövid indoklás – a mű „kiadására hiba volt vállalkozni”.
A papírmalom őrlőköveitől a fáma szerint a jelzettnek majd a duplája menekült meg, mivel több csomagnak lába kélt. Az eredendően is drága, 69 forintos kiadvány a feketepiacon 1000 forintnál is többért cserélt gazdát.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
