Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
2024. október 4. 09:05 Múlt-kor
Extravagáns bajvívók
1581-től kezdve az évfordulós ünnepségek fénypontja a Whitehallban rendezett látványos lovagi torna volt, amelyhez pompában csak koronázások és királyi esküvők értek fel. Nem sokkal november 17-e előtt Erzsébet királynő ünnepélyes keretek között visszatért Londonba nyári körútjáról, és a Whitehall-palotában várta a torna kezdetét. London lakosai körmenetekben gyönyörködhettek, a város elöljárói a legszebb ruháikban pompáztak, kürtök szóltak, ágyúk dörögtek, örömtüzek gyúltak.
Egy német utazó, Leopold von Wedel, szemtanúja volt az 1584-es tornának, és leírta, hogyan lovagoltak szolgáik kíséretében az álruhába öltözött küzdők a bajvívótérre, ahol az összecsapások előtt szellemes dicsőítő versekkel köszöntötték a királynőt.
A résztvevők költséget nem kímélve készíttettek különleges páncélokat és jelmezeket kíséretük tagjainak. Von Wedel beszámol róla, hogy egyes lovagok szolgái vadembereknek vagy íreknek öltöztek, mások övig érő hajú asszonyoknak, megint mások „lovaikat elefántok módjára szerszámozták fel, némely hintókat emberek húzták, mások pedig akárha maguktól mozogtak volna; egészében véve a hintók igen különös látványt nyújtottak.”
A spanyol armada legyőzésének alkalmából Erzsébetről festett portré
Az udvar életében kiemelkedő jelentőségű esemény a londoniak ezrei számára is szórakozást nyújtott. A mai Horse Guards Parade felvonulási terének helyén álló bajvívótérre mintegy 12 ezren zsúfolódtak be, fejenként 12 pennyt fizetve a torna megtekintéséért. Számukra ez egyszerre adott lehetőséget az uralkodó iránti hűségük kifejezésére, izgalmas szórakozásra, és egy munkától távol töltött napra.
A trónra lépés évfordulóján rendezett ünnepségek léptéke és pompája új magaslatokra hágott a spanyol armada 1588-as legyőzése után. Erzsébet visszaverte a régóta fenyegető katolikus hódítási kísérletet, és megvédte a protestáns Angliát. Ebben az évben a királynő diadalmenetben, egy „ősi rómaiak” által ihletett kocsin, zenekísérettel vonult be Londonba, ahol a főpolgármester köszöntötte őt. A Szent Pál- székesegyházban a legyőzött spanyolok hadilobogói díszítették a falakat, míg Erzsébet a hálaadó misét hallgatta, hogy aztán fáklyafénynél térjen vissza a Whitehall-palotába. Hasonló győzelmi ünnepségeket rendeztek Nottinghamben, Bristolban, Maidstone-ban, és más városokban is.
A leghíresebb ünnepi lovagi tornára 1595-ben került sor, amikor a királynő időskori kegyence, Robert Devereux, Essex grófja nem csupán sorompóba lépett, de látványos jelenetet is rendezett. Bár ez színleg a királynő iránti hűségének nyilvános kifejezése volt, Erzsébetet nem hatotta meg a produkció: úgy érezte, háttérbe szorult a gróf öntömjénezése mellett. A beszámolók szerint úgy nyilatkozott, hogy „ha tudta volna, hogy ily sokat mondanak róla, nem lett volna jelen aznap este”, és aludni tért.
Robert Devereux, Essex grófja
Devereux kísérlete, amellyel az ünnepség nyilvánosságának kihasználásával próbálta Erzsébet kegyeit keresni, visszafelé sült el. Trónra lépésének évfordulóján még annyira sem volt jó ötlet beárnyékolni a királynőt, mint bármikor máskor.
Uralkodásának utolsó éveiben Erzsébet még mindig hajadon volt, örökös nélkül, így a trónutódlás kérdése továbbra is nyitott maradt. Az udvarban és azon kívül is sokan tekintettek aggodalommal a jövőbe, polgárháborútól tartva a királynő halála után.
A Királynő Napjának ünnepségei országszerte bevett szokássá váltak; a kormányzat tudatosan építette ki őket, mint a nemzeti egységet kifejező, a magányos és öregedő királynő iránti lojalitást kifejező fesztivált, ami a változatos fenyegetések dacára is folytonosságot és a protestáns ügy igazát hangsúlyozta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
