Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Patkányok és csótányok voltak az amerikai hadifoglyok társai a „Hanoi Hiltonban”

2019. október 10. 08:36 Múlt-kor

<

Ellenállás reménytelen helyzetben

A végeláthatatlan szenvedés közepette az amerikai foglyok igyekeztek megőrizni lelki erejüket, az egyetlen lehetséges módon – a bajtársiasság szellemében.

Bob Shumaker korvettkapitánynak fogsága első négy hónapjában feltűnt egy rabtársa, aki rendszeresen az udvarra üríti az ételmaradékos vödrét.

Egy közös helyiség falába egy darab toalettpapírra firkált üzenetet rejtett: „Üdv a Hanoi Hiltonban. Ha megkaptad, vakard a golyóidat amikor visszaérsz.”

Az ismeretlen amerikai követte az utasításokat, így Shumaker látta, hogy elolvasta üzenetét. A férfi maga is hagyott egy üzenetet a helyiségben, Shumaker ebből később megtudta, hogy az illető Ron Storz, a légierő századosa.

Az ilyen üzenetek csupán az egyik módját képezték a foglyok közötti kommunikációnak a Hỏa Lò börtönben. Shumaker nevéhez fűződik az úgynevezett „kopogókód” használatának bevezetése is – a morzénál egyszerűbb rendszer könnyebben érthető és kivitelezhető (nincsenek benne hosszú és rövid jelek), az észak-vietnámi foglárok pedig nem érthették.

A kód használatával a foglyok figyelmeztethették egymást a legrosszabb őrökre, vagy hogy mire számíthatnak a vallatáson, illetve tarthatták egymásban a lelket.

Volt, hogy viccmesélésre is használták – a nevetést egy falra mért rúgás jelezte. Ron Bliss, a légierő pilótája később azt mondta, a börtön olyan volt, „mint egy megveszett fakopáncsokkal teli fészek”.

A Hanoi Hilton falai között kibontakozó ellenállás leghíresebb mozzanata Denton nevéhez fűződik: az észak-vietnámiak minden kommunikációjukban tagadták, hogy rosszul bánnának hadifoglyaikkal – a kommunista ország ekkor már szintén az 1949-es harmadik genfi egyezmény aláírói között volt, így a nemzetközi törvények ebben rá is vonatkoztak.

Egy 1966-os, televízióban közvetített sajtótájékoztatóra a foglárok Dentont választották ki arra, hogy megjelenjen a kamerák előtt, és megerősítse, hogy emberhez méltó bánásmódban részesül.

Denton az elvárásoknak megfelelően válaszolt a feltett kérdésekre, közben azonban sebesen, ritmusosan pislogott. A felvételt néző amerikai hírszerzők rájöttek, hogy Denton a „torture”, azaz „kínzás” szót betűzi morzejelekkel.

Denton bátorságáért később az amerikai haditengerészet legmagasabb kitüntetését, a Haditengerészeti keresztet is megkapta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Patkányok és csótányok voltak az amerikai hadifoglyok társai a „Hanoi Hiltonban”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra