Otthagyták a sárban, mert egy srapnel „levitte” a fejét, de további 60 évig élt a brit katona

2017. július 31. 12:42

A 103 napig tartó csata egyike volt a történelem legrosszabb körülmények között vívott ütközeteinek. A katonák a Flandriában 30 éve nem látott borzalmas időjárási körülmények következtében kénytelenek voltak a sártengerben gázolni.

A 9. skót hadosztálynál szolgáló Sidney Beldam egyike volt azoknak a tízezreknek, akik megsérültek a véres csata során, amellyel kapcsolatban a két oldal emberveszteségét a kutatók vitatják, ám abban egyetértés van, hogy mind az antantcsapatok, mind a németek részéről százezres nagyságrendről beszélhetünk. Beldam arcát 1917. október 21-én gyakorlatilag levitte egy srapnel, amitől a fiatal katona elveszítette az eszméletét., de túlélte az esetet, és még további hatvan éven át élvezhette az életet.

Unokája, Marilyn McInnes szerint ezt annak köszönhette, hogy fejjel előre dőlt a sárba, így nem fulladt meg a saját vérében. Mint a Daily Sunday Telegraphnak adott interjúban az unoka kifejtette, társai azt hitték, halott, ezért otthagyták, és csak akkor vették észre, hogy életben van, amikor a hullák összeszedése közben egyikük arrébb rúgta a testet. „Úristen, ez még életben van” – kiáltotta a döbbent katona.

Miközben a London egyik külvárosában, Sidcupban található Queen's Hospitalben lábadozott, Beldam megismerte feleségét, Winifredet, egy helyi lányt, aki gyakorta tett látogatást a kórházban, és zongorán játszott a betegeknek. Beldam életét egy új-zélandi sebész, Harold Gillies mentette meg, aki kollégáival együtt negyvenhat műtétet hajtott végre a fiatal katonán. A karizmatikus, emberséges orvosról minden betege jó véleménnyel volt, beleértve Beldamet is, aki később a sebész sofőrje lett. 

Dr. Harold Gillies arról vált ismertté, hogy kifejlesztette az első plasztikai sebészeti eljárást, amellyel első világháborús katonák megroncsolódott arcát állította helyre. A feljegyzések szerint a Queen’s Hospitalban az első világháború alatt és után 2328 sebesült katonát láttak el. Az 1917 és 1925 között összesen 11 ezer műtétet végrehajtó Gilliest úttörő munkája jutalmaként 1930-ban lovaggá ütötték.

Debra Chatfield, a findmypast.co.uk családtörténésze szerint az orvostársadalom (vagy talán inkább a sokezer páciens) nagyon sokat köszönhet Gilliesnek, akinek az úttörő munkája nélkül a plasztikai sebészet feltehetően nem ott tartana, ahol manapság tart. Mint Dr. Sam Alberti kifejtette, a siker szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy Gillies a páciens saját szöveteit használta fel, mivel így csökkentette annak esélyét, hogy a szervezet kilökje az új bőrt.