Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ötévesen lett a tibeti buddhisták vezetője a dalai láma

2015. július 6. 10:17 MTI

Ma nyolcvanéves a dalai láma, a tibeti buddhisták száműzetésben élő, Nobel-békedíjas szellemi vezetője. Kína ma is a szeparatizmus vádjával illeti, jóllehet ő azt hangoztatja: csak szélesebb autonómiát követel, nem Tibet elszakadását.

<

Tendzin Gyaco Tibet északkeleti részén, Takcerben született Lhamo Dhondrub néven, földműves családban. Két és fél éves volt, amikor felismerték benne Buddha földi alakját. A reinkarnációban hívő tibeti buddhisták ugyanis feltételezik, hogy minden dalai láma (a dalai tibeti nyelven óceánt, egyben bölcsességet, a láma tanítót jelent) egy gyermekben testesül meg újra, akinek kilétét a születésekor bekövetkező csodás jelenségek alapján lehet megállapítani.

Ötévesen, 1940. február 22-én lett a tibeti buddhisták vezetője, a "Hó királyságának" uralkodója, a tizenhárom emeletes, ezerszobás lhászai Potala palota lakója. Tanulmányai végeztével, 1950 novemberében vette át a hatalmat, éppen akkor, amikor Kína "felszabadította" Tibetet, s neki alá kellett írnia a szerződést Tibet "visszatéréséről" a "Nagy Hazába".

A kínaiak több jelképes politikai tisztségbe nevezték ki a fiatal dalai lámát, ugyanakkor hozzákezdtek a hagyományos tibeti társadalom és vallás felszámolásához. Emiatt 1959 márciusában Tibetben felkelés robbant ki, amelyet a kínaiak kegyetlenül levertek, s a dalai láma is csak nagy szerencsével tudott Indiába menekülni. A külvilágtól elzárt Tibetben ezután megtiltották a vallásgyakorlást, a templomok és kolostorok nagy részét elpusztították, a felbecsülhetetlen értékű könyvtárakat felégették.

A dalai lámának az indiai kormány azzal a feltétellel adta meg a menedékjogot, hogy nem folytat politikai tevékenységet. Mégis kormányt alakított, majd 1963-ban deklarálta Tibet függetlenségét. Kína ma is a szeparatizmus vádjával illeti, jóllehet ő azt hangoztatja: csak szélesebb autonómiát követel, nem Tibet elszakadását.

A dalai láma a 2008 tavaszán kitört, kegyetlenül levert tibeti zavargások idején az erőszakos cselekmények abbahagyására szólított fel, békés filozófiájának alapja ugyanis a türelem, a megértés. Az erőszakról azt tartja, hogy ellentmond az emberi természetnek, és nem old meg semmit. A tibeti önégetéseket (2009 óta száznál többen gyújtották fel magukat tiltakozásul a dalai láma száműzetése és a kínai fennhatóság ellen) a kulturális népirtás elleni lázadás megnyilvánulásának nevezte.

A dalai láma, aki már régóta szorgalmazta, hogy a tibeti népnek szabadon választott politikai vezetője legyen, 2011 márciusában bejelentette, hogy visszavonul a politikától, de hangsúlyozta, hogy továbbra is az emigráns tibeti közösség buddhista szellemi vezetője marad. A száműzetésben működő tibeti parlament saját kérésére felmentette a kormány vezetése alól, s áprilisban egy 43 éves harvardi jogászprofesszort választottak meg miniszterelnöknek.

Lobsang Sangay, aki már Észak-Indiában született, Tibetben még soha nem járt, a mélyen vallásos tibeti közösség első világi politikai vezetője. A dalai láma lemondásával 368 éves hagyomány szakadt meg, amely szerint a dalai láma egy személyben Tibet szellemi és világi-politikai vezetője. Az utóbbi időben felröppent hírek szerint a dalai láma nem hivatalosan tárgyal Kínával arról, hogy engedélyezzék tibeti látogatását. Többször kijelentette azt is: elképzelhető, hogy nem reinkarnálódik, s hogy utódját a tibetieknek kell majd kiválasztaniuk.

A dalai láma számos kitüntetés birtokosa. A legrangosabb a Nobel-békedíj, amelyet 1989-ben ítéltek neki a Tibet felszabadítása érdekében minden erőszak elutasításával folytatott tevékenységéért, a díjat a "világ valamennyi elnyomottja" nevében fogadta el. 2007-ben megkapta az amerikai törvényhozás polgári személyeknek adható legmagasabb elismerését, a Kongresszusi Aranyérmet.

Több európai város, köztük 2010 óta Budapest díszpolgára, számos egyetem díszdoktora. 2009-ben az amerikai kongresszus Tom Lantos-díjjal tüntette ki, 2012-ben pedig a Templeton-díjat, a világ egyik legrangosabb vallási elismerését vehette át. Idén októberben az amerikai alkotmánynak szentelt philadelphiai múzeum Szabadság-érmét kapja meg az emberi jogok és együttérzés pártolása érdekében végzett erőfeszítéseiért.

A mosolygós arcú, víg kedélyű, rendszerint a szerzetesek öltözékét viselő dalai láma hajnali négy órakor kel, naponta legalább négy órát meditál, és - lépést tartva a korral - már közösségi portálokon is elérhető. A világ első számú buddhista vezetőjeként rengeteget utazik, hirdeti az ökumenikus egyetértést, a jóindulatot a környezet, Tibet és mindenekelőtt a világbéke érdekében.

Személyes varázsának hatására világszerte rengetegen tértek át a buddhizmusra. Hét alkalommal járt Magyarországon, először 1990-ben, legutóbb öt éve. Az ő életét dolgozza fel Martin Scorsese Kundun című, 1997-ben készült látványos filmeposza, Werner Herzog Kálacsakra című dokumentumfilmjében pedig a tibeti rituális Mandala szertartásról beszél. A dalai láma 80. születésnapja előtt néhány nappal ellátogatott az angliai Glastonbury fesztiválra, ahol a nagyszínpadon beszédet is mondott, a közönség pedig elénekelte neki a Happy Birthday-t.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ötévesen lett a tibeti buddhisták vezetője a dalai láma

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra