Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Oroszok állítanak szobrot Mindszentynek Esztergomban

2014. december 9. 11:00 MTI

Az esztergomi Sötétkapunál elkészült a Mindszenty-szobor talapzata, az alkotást az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány állítja fel - tájékoztatta a város alpolgármestere az MTI-t. 

<

Bánhidy László (Fidesz-KDNP) elmondta, már a városban van az életnagyságúnál nagyobb, bronzból készült szobor is, amely Mindszenty József bíborost ábrázolja. Vlagyimir Szurovcev alkotását várhatóan a jövő év első felében adják át. Az alpolgármester hozzátette, az alapítvány és Esztergom között a ferences gimnázium egy Oroszországban dolgozó korábbi tanulója teremtett kapcsolatot, a szervezet több ferences diákot támogat ösztöndíjjal.

Az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány célja, hogy megemlékezzen Európa-szerte azokról, akik áldozatul estek a kontinens harcainak. A szervezet elnöke Mihail Lavrinyenko nyugalmazott katonatiszt.

Bánhidy László elmondta, a szervezet felújítaná Esztergomban a Csalamádé temetőt, ahol orosz, szerb, román és magyar katonák is nyugszanak. Itt emlékművet állítanának az első világháborúban Esztergomnál, Kenyérmezőn és környékén elesett katonák, hadifoglyok tiszteletére. Az alapítvány támogatja egy első világháborús emlékmű állítását Tokodon, ahol több száz orosz katona halt meg kolerajárványban - ismertette az alpolgármester.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Oroszok állítanak szobrot Mindszentynek Esztergomban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra