Önként vonult hadba a modern védőoltások atyja

2015. szeptember 8. 13:45 MTI

1897. február 10-én a connecticuti West Hartfordban jött a világra egy vagyonos bankár fiaként. Az akkor még humán érdeklődésű fiú a középiskola után a Yale Egyetemre iratkozott be, de amikor az Egyesült Államok 1917-ben belépett az első világháborúba, félbehagyta tanulmányait. Belépett a haditengerészethez, két évig Floridában szolgált századosi rangban, pilótaként és repülőoktatóként. A harcok befejeződése után visszatért a Yale-re, ahol 1920-ban angol irodalomból diplomázott. Nem találta a helyét, dolgozott ingatlanügynökként, fontolgatta a tanári karriert, végül a Harvard Egyetemen filológiai témákat kutatott. A biológia iránti szunnyadó érdeklődését az egyetem orvostanhallgatóival kötött barátsága keltette fel, részt vett a mikrobiológiai doktori programban. A karizmatikus tanszékvezető, Hans Zinsser tanítványaként 1930-ban bakteriológiából és immunológiából PhD-fokozatot szerzett. Disszertációjában bebizonyította, hogy az anafilaxiás sokk (a legsúlyosabb allergiás reakció) és a tuberkulinra való hiperszenzitivitás (túlérzékenységi reakció) különböző jelenségek.

1946-ig a Harvard orvosi karán kutatott és tanított, 1935-ben adjunktusi, 1942-ben docensi kinevezést kapott. Elsősorban a baktériumok virulenciáját (fertőzőképességét) és a gazdaszervezet ellenállását vizsgálta. Kutatásai új és alapvető ismereteket nyújtottak a tuberkulózisról, a pneumococcus-fertőzésekről és a bakteriális fertőzésekkel szembeni ellenállásról. 1938-ban emlősök vírusaival kezdett foglalkozni, szerológiai tesztet dolgozott ki a mumpszvírus diagnosztizálására, bőrtesztet a vírussal szembeni védettség kimutatására. Ő jött rá a vírusok csirkeembriókban való tenyészthetőségére, e módszerrel bizonyította az inaktivált vírus immunizáló hatását, valamint fertőzőképességének gyengítését. A második világháború alatt az amerikai hadügyminisztérium fertőző betegségekkel foglalkozó tanácsadójaként dolgozott. 1946-ban felkérték a bostoni Children's Medical Center gyermekkórház fertőző betegségeket kutató laboratóriumának létrehozására. Az ő vezetésével folytak az emberi vírusbetegségekkel kapcsolatos kutatások, köztük a járványos gyermekbénulást okozó poliovírussal való kísérletezés is.

Akkor még úgy hitték, hogy ez a vírus csak az idegsejtekben tenyészik, de Enders kételkedett ebben. Első kísérleteiket a mumpsz vírusával végezték, kezdetben sikertelenül, mert a szövetkultúrában baktériumok is tenyésztek. A baktériumok szaporodását a nem sokkal korábban felfedezett penicillinnel sikerült megállítaniuk, s kiderült, hogy az antibiotikum a vírusok tenyésztését nem befolyásolja. Ezt követően sikerült a poliovírust embrionális bőrsejteken, majd más szöveteken is kitenyészteniük. Az általuk kidolgozott szövetkultúra-módszer tette lehetővé a poliovírus tisztán és nagy mennyiségben történő vizsgálhatóságát. A módszer kidolgozásáért 1954-ben Enders munkatársaival, Thomas Wellerrel és Frederick Robbinsszal megosztott orvostudományi Nobel-díjat kapott, felfedezésük nyitott utat a járványos gyermekbénulás elleni vakcina kifejlesztéséhez.

A gyermekbénulás elleni első szérumot 1953-ban Jonas Salk kísérletezte ki. Az inaktivált, azaz elölt vírust tartalmazó oltóanyagot (IPV) csak injekcióban lehetett beadni. A szájon át adható, legyengített élő vírust tartalmazó vakcinát (OPV) 1954-ben Albert Sabinnak sikerült megalkotnia. Magyarország 2006-ban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásaival összhangban korszerűsítette védőoltás-rendszerét, a reform keretében az addig általánosan használt Sabin-cseppek használatáról áttért az IPV-vakcinák alkalmazására.

Enders és munkatársai az 1950-es években a kanyaróvírussal kezdtek el foglalkozni. A vírust 1954-ben sikerült izolálniuk, majd hozzáláttak a vakcina kikísérletezéséhez. Az oltóanyagot 1960 októberében 1500 értelmi fogyatékos amerikai és 4000 nigériai gyereken tesztelték. A The Times magazin 1961. szeptember 17-i számában írta meg, hogy a vakcina hatékonysága 100 százalékos volt, s kidolgozóként egyedül Enderst méltatta. A tudós olvasói levélben hárította el a csupán neki tulajdonított dicsőséget, hangsúlyozva, hogy a modern orvostudományi kutatások csak csapatmunkában folytathatók. 1963-ban a Pfizer gyógyszergyár az inaktivált, a Merck gyógyszergyár a legyengített kanyaróvakcina gyártását kezdte meg. Enderst számos tudományos társaság, köztük az angol Royal Society tagjává választották. Munkásságát 1954-ben Albert Lasker-díjjal, 1963-ban az Elnöki Szabadság érdemrenddel is elismerték. F. Enders nyolcvannyolc éves korában, 1985. szeptember 8-án halt meg a connecticuti Waterfordban.