„Ölünk. Gyilkolunk” – magyar írók az első világháború frontjain
2022. február 20. 09:55 Réger Ádám
„Két rész honfibú, kurucsavas széndihonvágy”
Tersánszky J. Jenő regényekben (Viszontlátásra, drága; Rekőttes) és novellákban idézte meg az első világháborút, amelyet tulajdonképpen végigszolgált, egy ideig fogságban is volt. Elbeszéléseiben gyakran szembesülhetünk komikus jellemekkel, helyzetekkel. Egyik remek novellája Az utolsó kívánság…, amelyben egy medikus az elbeszélő, aki egy segélyhelyen a sebesültek között felismeri régi diáktársát, barátját, aki szinte már halálán volt. („Nem vért, de fagytól rohadt tagokat láttam százával, lábakat, amikről a bakanccsal a húst is lehúztuk, csontig.”)
A haldokló utolsó kívánsága egy cigaretta volt, amelyet minden igyekezetével próbált megtagadni a medikus tőle, végül nagy huzavona és folytonos kérlelés után („Nem fáj semmim. Adj egy cigarettát, kérlek, ha egyszer kérded: mit akarok. Nem fáj semmim, értsd meg”) irgalmassági cselekedetként mégis engedett a régi barátnak.
A várt hatás nem maradt el, a beteg vért köpve ismét eszméletét vesztette… A segélyhely ürítésekor, a betegek továbbszállításakor ismét magához térve makacskodott, hogy őt is szállítsák tovább: „Nekem van végem? Van az öreganyátoknak. Pakoljatok fel azonnal.”
A medikus óvta volna a kegyetlen úttól („De itt megint a cigarettaeset mása következett. Menni, menni, menni akart azonnal! […] Szemrehányásai, türelmetlensége, őrjöngése inkább lázra vallott, ahogy még feljelentéssel is fenyegetett”), így aztán beletörődve, mint halottól búcsúzni szokás tették fel a szekérre.
Tíz hónap elteltével a medikus szabadságán mintha kísértetet látott volna, úgy találkozott a pesti körúton barátjával, aki – miközben cigarettával kínálta őt – azt mondta: „– Bocsáss meg (…), hogy gorombáskodtam veled, de mit szamárkodtatok!”
Amellett, hogy a korabeli írók és költők rendszeresen választottak háborús témákat műveikhez – ki testközelből származó tapasztalatai révén, ki a hátország mindennapi küzdelmeit átélve –, érdekes jellemzője a háborús irodalomnak az önmagára való folyamatos visszautalás is: háborús irodalmi antológiákat jelentettek meg, esszék sora szólt a háborúval kapcsolatos szépirodalomról, sőt még paródiák is születtek ezekről a művekről.
Karinthy Frigyes 1917-ben Így láttátok ti címmel jelentette meg paródiagyűjteményét, amelyben a háborús hisztéria különböző megjelenési formáit figurázta ki, alapvetően háborúellenes célzattal. Írt paródiát például Molnár Ferenc haditudósításairól, Gyóni Géza hazafias hangvételű költeményeiről vagy Balázs Béla meditatív hangulatú háborús naplójáról is.
Karikatúrái közül álljanak itt példaként Gyóni Gézáról írt sorai: „Esztétikai doktorok által kémiailag elemezve lett, s a következő alkatrészek találva lettek, úgymint H2K (két rész honfibú, kurucsavas széndihonvágy), M3HB (magyarvirtussav, három rész odaseneki örökrész), P2N (kettedpetőfi hősdialin) BH.”
Talán meglepőnek tűnhet, hogy a háború vérzivatara idején paródiát is kiadtak a háborús irodalomról. Az írói szerepvállalás mikéntjére a korszak alkotói is kerestek válaszokat; tulajdonképpen a fentebb idézett Molnár-szövegben is találkozhattunk ezzel a problémával: „Ha ez az ösztön [ti. az írniakarás] nem volna ellenállhatatlan, gyalázatos hiúság volna a ceruzával erőszakoskodni, mikor más a vérét folyatja.”
Juhász Gyula Véres ősz című, 1914-es versében saját költészetének „értelmetlenségét” nagyon szép képekben láttatja: „Szavak pompája, gyémánt és arany, / Én gazdagságom, ó, be oda van! / Vér és tűz büszke bíbor tengerén / Papírhajómmal mit keressek én?” Az 1918-as Salve című költeményében pedig jelzi, hogy a mozsárzúgás közepette „csöndes fájón dúdol csak a költő”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
