Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nyilvánosságra hozták az auschwitzi lágerőrök listáját

2017. január 31. 10:26 MTI

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) hétfőn interneten közzétette az egykori náci német auschwitzi haláltábor mintegy nyolc és fél ezer őrének szinte teljes listáját, amely az első ilyen adatbázis a világon. E névsorból kiindulva, más lágerek személyzetének listáit is nyilvánossá teszik. 

<

Az adatbázisban az egykori lágerőrök, SS-tagok személyes adatai, szolgálati azonosítói, egyes esetben fényképei szerepelnek. Azon személyek esetében, akik ellen a második világháború után per indult, az erre vonatkozó iratok másolatait is elérhetővé tették. A listán szereplők közül többtucatnyian élnek még. Az adatbázis az IPN krakkói részlegében 2011 óta folytatott kutatás eredménye. Alapjául a nyugat-lengyelországi Bydgoszcz székhelyű Nagy Kázmér Egyetem (Uniwersytet Kazimierza Wielkiego) történészprofesszora, Aleksander Lasik által összeállított lista szolgált, amelyen az 1939 és 1945 között a több náci német haláltáborban tevékeny, mintegy 25 ezer SS-tag szerepel. 

Az IPN igazgatója, Jaroslaw Szarek, a hétfői krakkói sajtóértekezleten kilátásba helyezte: e névsorból kiindulva, más lágerek személyzetének listáit is nyilvánossá teszik. Szarek aláhúzta: a közzétett névsor tájékoztató jellegű. Adatai arról tanúskodnak, kit és milyen időszakban alkalmaztak az auschwitzi személyzet soraiban. A listán szereplők többsége a Harmadik Birodalom területéről kivezényelt németek, de más, a hitleri Németország által megszállt, illetve csatlós államokból származó, magukat német nemzetiségűeknek mondó személyek is találhatók.

Az auschwitzi koncentrációs tábort a náci Németország 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára építtette Lengyelországnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részén. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre. A megszállt Lengyelország területén működtetett számos más tábor mellett ez lett a zsidók megsemmisítésének fő színhelye.

Az auschwitzi múzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, de sok volt a lengyel, a roma és a szovjet hadifogoly is. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret. Az auschwitzi lágerkomplexumban a náci németek legkevesebb 1,1 millió embert, köztük mintegy egymillió zsidót gyilkoltak meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nyilvánosságra hozták az auschwitzi lágerőrök listáját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra