Női ruhákban is bujkált a magyar jakobinus mozgalom egyetlen grófja

2016. május 3. 14:24 MTI

Kőszegen született, apja Sigray Károly, Somogy vármegye főispánja, a Dunántúli Kerületi Tábla elnöke volt, aki 1780-ban grófi címet kapott. Sigray arcát a gyermekkori himlő megcsúnyította és egyik szemére vakká tette. Az alacsony termetű fiatalember a magyaron kívül öt nyelven: németül, franciául, olaszul, angolul és latinul írt és beszélt, mindehhez tehetségesen festett és zenélt, jól lovagolt és több párbajt vívott. Szerelmi házasságot kötött, egy bécsi német kertész közrendű leányát vette feleségül, amiért szembe került apjával és családjával. Sigray jogot végzett, majd a kerületi táblánál kapott állást, 1782-ben járulnokká, 1787-ben titkárrá nevezték ki, amely posztról pár hónap múltán lemondott. 1792-től a tábla létszámfeletti, tiszteletbeli ülnökévé nevezték ki évi 500 forint díjazással. 

A jakobinus összeesküvés vezetője, Martinovics Ignác jobb híján választotta őt, az egyetlen grófi rangú személyt a hazai nemesi reformereket tömörítő, a társadalmi-politikai gondok megoldását célul tűző Reformátorok Társasága igazgatójának - utóbb azt tartotta, hogy e döntésében tévedett. (Martinovics a jakobinus eszmék híveiből a Szabadság és Egyenlőség Társaságát hozta létre, ennek vezetői rajta kívül Hajnóczy József, Laczkovics János és Szentmarjay Ferenc lettek.)

A mindössze pár száz tagra kiterjedő szervezkedésről a titkosrendőrség gyorsan tudomást szerzett. 1794. július 24-én Bécsben őrizetbe vették Martinovicsot és húsz társát, és ezután gyorsan felgöngyölítették az összeesküvést. Sigray megneszelte letartóztatását, és egyes források szerint egy ideig Szombathely környékén, női ruhákban bujkált. Félve a leleplezéstől végül apjához ment a Vas megyei Iváncra, aki Pestre küldte, hogy jelentkezzék a nádornál. Útközben Veszprémben felismerték, és bár a vármegye halasztani próbálta kiadatását, egy megtévesztő akcióval 1794. augusztus 29-én Bécsbe hurcolták.

Letartóztatása után Sigrayt először írásos vallomásra kötelezte egy udvari vizsgálóbizottság. Ebben írta le, hogy mikor kapta meg a társaság Martinovics által fogalmazott kátéját és kiknek adta tovább. A magyar jakobinusok különleges szabályok mellett, a nyilvánosság kizárásával lefolytatott pere 1795. április 20-án ért véget, a mintegy ötven vádlott közül 18-at, köztük Sigrayt ítélték halálra felségsértés és hűtlenség miatt, de csak hetet végeztek ki. Sigray befolyásos apja megpróbált fiának kegyelmet kieszközölni, de hiába, a döntést I. Ferenc király megerősítette.

A halálos ítéleteket a budai Generális kaszálón (ma Vérmező) 1795. május 20-án hajtották végre Sigrayn, Martinovicson, Szentmarjayn, Laczkovicson és Hajnóczyn (őket június 3-án követte a kegyelem kérésére nem hajlandó Őz Pál és Szolártsik Sándor). Elsőként Sigrayt vezették a vesztőhelyre, és a hóhér csak harmadszorra tudta fejét venni. A holttesteket koporsókba rakták, és titokban temették el, sírjukra csak 1914-ben, hosszú kutatás után bukkantak rá a Szilágyi Erzsébet fasor és a Kútvölgyi út szétágazásánál. A maradványok 1960 óta a Kerepesi temetőben, díszsírhelyen nyugszanak.