Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nézegessen 11 rémisztő mitológiai szörnyet

2018. szeptember 13. 09:06 Múlt-kor

<

A baziliszkusz

1587-ben Varsóban egy ötéves lány eltűnt otthonából. Kint játszott egy barátjával, azonban este sem jött haza, és az anya a szolgálólánnyal átfésülte az egész várost érte. A két kislányt végül egy 30 éve romokban álló ház pincéjében találták meg, holtan és mereven. Az édesanya a lépcső tetején maradt, míg a szolgálólány lement az öreg, korhadt lépcsőkön a sötét pincébe. Mielőtt azonban leért volna, hirtelen megállt. Teljesen megfagyott, kővé dermedt álltában. A városban később az a hír járta, hogy a szolgálólány egy baziliszkusz szemébe nézett: a lényébe, amely egyetlen pillantással képes ölni.

Varsó népe korántsem elsőként találkozott a baziliszkusszal. A rómaiak szerint a lények nagy számban éltek az észak-afrikai Kirenaikában, a mai Líbia területén. A feljegyzések szerint a kígyószerű lény mérge annyira erős, hogy már pillantása is halálos volt. Az ember akkor sem volt biztonságban, ha megvárta a lény távozását, ugyanis nyomában is mérget hagyott. Plinius szerint ember nem tudta megölni – ha egy lovas ledöfte lándzsájával, a méreg a lándzsán felkúszva a lovast és a lovat is megölte. A lényt az különböztette meg a kígyóktól, hogy képes volt felegyenesedve közlekedni. A baziliszkuszt az ókori források szerint egyedül a menyét képes megölni, mert rá nem hat a pillantása.

Lehetséges, hogy valódi állatról van szó – vagy legalábbis annak eltúlzott változatáról: Líbiában élnek köpködő kobrák, amelyek képesek távolra, főként áldozataik szemébe elspriccelni mérgüket, e tulajdonságát túlozhatták el olyannyira, hogy mire távolabbi vidékekre kerültek a róla szóló hírek, már pillantásával ölt. Emellett mérge ilyetén bevetésekor a köpködő kobra felegyenesedik, és kitárja nyaka bőrlebenyeit, a megszokott kígyóktól egészen eltérő látványt nyújtva. A kobraelméletet alátámasztja az is, hogy az afrikai mérges kígyók gyakran válnak a menyétre távolról hasonlító mongúz áldozataivá.

Kobrák azonban nemigen fordulnak elő a természetben Lengyelországban. 1587-ben a lakosok váltig állították, hogy egy baziliszkusszal volt dolguk. Egy Johann Faurer nevű elítélt bűnözőt küldtek le a pincébe, egy tükrökkel teleaggatott kabátot viselve, letakart szemmel, hogy egy gereblyével kihúzza onnan a szörnyeteget. Ezt a feljegyzések szerint sikeresen meg is tette – még egy orvos is szemtanúja volt az esetnek, aki fel is jegyezte: „Valóban egy baziliszkusz volt, kakasfeje volt, egy varangy szemeivel, koronaszerű bóbitával, szemölcsös és pikkelyes bőre, végig a mérges állatok színével fedve, és görbe farka, teste mögé hajtva.”

Lehetséges, hogy a tömeghisztéria esete volt ez, mely során egy egész városnyi ember szörnyeteget látott ott, ahol szörnyeteget akart látni. Valami azonban mindenképpen volt abban a pincében, és a városlakóknak szükségük volt egy magyarázatra, hogy mi ölte meg a két kislányt és a szolgálólányt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nézegessen 11 rémisztő mitológiai szörnyet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra