Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Németország nagy lendülettel szolgáltatja vissza a nácik által elrabolt műkincseket

2018. november 27. 16:51 MTI

Németország több mint 17 ezer műtárgyat és könyvet szolgáltatott vissza a nácizmus idején elrabolt kulturális javakból az azonosításukról, a jogos tulajdonosok felkutatásáról és a visszaadásról rendelkező nemzetközi megállapodás alapján - mondta a német szövetségi kormány kulturális államminisztere a megállapodás aláírásának huszadik évfordulója alkalmából hétfőn Berlinben rendezett konferencián.

<

Monika Grütters a tanácskozást megnyitó beszédében fordulópontnak nevezte az 1998-ban Washingtonban megkötött megállapodást, amelynek révén Németország húsz éven keresztül folyamatosan javította a nácizmus idején elrabolt műkincsek felkutatását és visszaszolgáltatását célzó munka feltételeit.

A szövetségi kormány több tízmillió eurós támogatásával felállították az elveszett kulturális javak német központját (Deutsches Zentrum Kulturgutverluste - DZK), kifejlesztettek adatbázisokat és létrehoztak egyetemi kutatói állásokat, így „hatékony kutatási infrastruktúra” jött létre.

A munka eredményét jelzi, hogy az úgynevezett Washingtoni alapelvek lefektetése óta, vagyis húsz év alatt 17 420 kulturális jószágot - műalkotást, műkincs értékű használati tárgyat, könyvet és egyéb dokumentumot - juttattak vissza a jogos tulajdonosnak - ismertette az államminiszter.

A nácik által összeharácsolt kulturális javak felkutatása és visszaszolgáltatása tartós feladat, és Németország tovább fokozza erőfeszítéseit - tette hozzá. Az idén és jövőre 17 millió eurót fordítanak erre szövetségi forrásból, és felállítanak egy központi tanácsadó szolgálatot.

A náci rendszer áldozatainak, azok rokonainak megértést és segítőkészséget kellene tapasztalniuk Németországban, de gyakran nyelvi akadályokba ütköznek, és a szövetségi államberendezkedésből adódóan nehezen áttekinthető rendszerrel szembesülnek. Az ő támogatásukra jön létre a tanácsadó szolgálatot - mondta a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a kulturális javakat őrző intézmények részéről is több erőfeszítés szükséges. Mint mondta, a múzeumokat és a magángyűjtemények tulajdonosait is joggal ítélik meg annak alapján, hogy miként viszonyulnak az adott gyűjtemény történelmi hátteréhez. „Nem csak az állam visel történelmi és erkölcsi felelősséget a nácik által elrabolt kulturális javak ügyének feldolgozásáért” - húzta alá Monika Grütters.

A washingtoni alapelvekhez és a 2009-ben a Prága melletti Terezínben tartott utókonferencián elfogadott Terezíni Nyilatkozathoz 46 ország csatlakozott. Ezzel kötelezettséget vállaltak az egykor a nácik által elrabolt kulturális javak azonosítására, a jogos tulajdonosok felkutatására, és arra, hogy vagy visszaadják az értékeket, vagy a visszaszolgáltatást kiváltó egyéb, "méltányos megoldást" találnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Németország nagy lendülettel szolgáltatja vissza a nácik által elrabolt műkincseket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra