Német ügynökök gyújthatták fel a kanadai parlamentet 1916-ban

2016. február 9. 12:49

Heribert von Feilitzsch számtalan órát töltött azzal, hogy az első világháborús német ügynökök Egyesült Államok és Kanadabeli tevékenységét kutassa. Az amerikai történész és üzletember aranybányára lelt, amikor az amerikai Nemzeti Archívumban egy 68 dobozból álló, régi pénzügyi feljegyzéseket tartalmazó aktákra bukkant. Állítása szerint ezek a dokumentumok azok neveit tartalmazzák, akik pénzt kaptak a németektől, hogy különböző észak-amerikai szabotázsakciókat hajtsanak végre.

A kutató feltette a kérdést: vajon a kanadai tűzeset is az egyik ilyen küldetéshez kapcsolható? A száz évvel ezelőtti tűzeset hét áldozatáról múlt héten emlékezett meg a brit parlament alsóháza.

Von Feilitzsch kifejtette, hogy még nem lehet biztosan állítani, hogy német szabotázsakcióról lehetett szó, azonban rámutatott, hogy két nagyobb küldetést is terveztek az északi állam ellen, és maga a tűzeset korabeli leírásaiban is fel lehet fedezni bizonyos, egyértelműen a németekre utaló nyomokat, állítja a kutató. „Több bizonyítékot is találtam arra vonatkozóan, hogy a tettesek egyfajta ceruzabombával okoztak a nagy tüzet” – mondta a CTV Newsnak a virginiai Amissville-ben.

A ceruzabomba egy cigarettaméretű ólomhenger, amely két – közelebbről nem részletezett – kémiai vegyületet tartalmaz egy rézlemezkével elválasztva. Ha a két elem találkozik, kisebb robbanást idéz elő. Az elkövetőknek nem is kellett jelen lenniük a robbanás pillanatakor, ugyanis a rézlemez vastagságával időzíteni is tudták a detonációt. (Ugyanis a két elszeparált elem egy idő után „átrágta” magát a lemezen, ez csak idő kérdése volt.)

Az ilyen típusú bombákat az első világháború éveiben a németek használták, többek között 1916 nyarán a New York-i kikötő Black Tom Islandbeli, az antant államoknak szánt lőszerraktár felrobbantásakor. Ekkor Washington még nem, csupán egy évvel később lépett be hivatalosan az első világháború hadviselő feleinek sorába.

Az 1916. február 3-i tűz a parlament központi blokkjának könyvtárrészében, pontosabban a könyvtári polcoknál ütött ki. Francis Glass, aki elsőként fedezte fel a tüzet, azt mondta a nyomozóknak, hogy kezdetben nem érzett füstöt, csupán annyit érzékelt, hogy a hőmérséklet megemelkedett. Rögtön hívta a karbantartót, hogy hozza a megfelelő készüléket. Meg kell említeni, hogy a terem ezen része tele volt gyúlékony újságpapírokkal, ráadásul a képviselők és a könyvtárlátogatók is gyakran figyelmen kívül hagyták a dohányzásra vonatkozó tilalmat. Továbbá a terem jó szellőzése, valamint az olajozott fenyőfából készült falvédők is segítették a lángok terjedését.

Von Feilitzsch, a „The Secret War on the United States in 1915” című könyvében kifejtette, hogy állandó parancs volt érvényben a németeknél a Kanada elleni szabotázsakciókra, hiszen az észak-amerikai ország ellen is hadat viseltek a központi hatalmak, lévén, hogy Kanada a Commonwealth tagja. „A különböző szabotázsakciókra az európai németek az amerikai-németeket és a kanadai-németeket igyekeztek megnyerni” – mondta az író. Hozzátette: a parancs jól ismert volt, a cél: hatástalanítani vagy felrobbantani minél több kanadai intézményt.

A korabeli feljegyzések és későbbi interjúk szerint az Észak-Amerikában tevékenykedő német ügynökök két támadást bizonyára megterveztek: az egyik a Welland-csatorna (az észak-amerikai Nagy-tavakat az Atlanti-óceánhoz kapcsoló tengeri hajózóút része) melletti bázis, a másik a Quebec City melletti Valcartier katonai bázis elleni akció volt, ám végül egyikre sem került sor. Az eddigi kutatások szerint Hans Boehm és Alfred Fritzen kapitányok lehettek kijelölve a feladatokra. A kiváló titkosügynök hírében álló Boehmről annyit tudunk, hogy 1916 februárjában Németországba történő hazaútján nyoma veszett.

Az ottawai parlament központi épületrészét 1920-ban építették újjá, a vizsgálóbizottság pedig végül nem jutott érdemleges eredményre a tűz okát illetően. „Itt az ideje, hogy fény derüljön a száz éves rejtélyre” – mondta von Feilitzsch.