Német ügynök, elmebeteg, vagy csak a pánik támadt bénító gázzal egy amerikai kisvárosra 1944-ben?
2020. december 14. 14:45 Múlt-kor
Egy szerencsejátékozó asszony kitalációja?
2003-ban egy helyi férfi, Scott Maruna kémia- és fizikatanár egy saját kiadású könyvben azt írta, tudja, ki volt a tettes: az általa „elmezavarosnak” tartott Farley Llewellyn, aki egy mattooni élelmiszer-kereskedő fiaként éppen kémiát tanult, a közösség azonban vélt homoszexualitása miatt rosszul bánt vele.
Maruna szerint a támadások nagy része Llewellyn otthonához közel történt, az első áldozatok pedig együtt jártak vele iskolába. Maruna szerint emellett Llewellynt segíthette két nővére, Florence és Kathryn, hogy eltereljék róla a gyanút – ez magyarázhatja a női lábnyomokat, illetve a férfinak öltözött nőről szóló beszámolókat.
2005-ben aztán egy újabb elmélet is napvilágra került: Marge Maxey, egy szintén helyi lakos, aki 1944-ben a megyei ügyészi hivatalban dolgozott, azt állította, tudja az egész incidenssorozat okát.
Akkori főnöke, W. K. Kidwell állami ügyész azt mondta neki, egy helyi nő eljátszotta férje teljes havi fizetését, és úgy próbálta eltitkolni, hogy kitalálta, gáztámadás áldozatául esett, és a pénz eltűnt. Ezután a nagyobb hitelesség kedvéért ez a nő elkezdett támadásokat elkövetni. Maxey nem nevezte meg a nőt.
A tömeghisztéria-elmélet azonban megdönthetetlennek tűnik bizonyítékok nélkül – mind Maruna, mind Maxey elméletei merő spekulációk. Donald M. Johnson, az Illinois-i Egyetem pszichológusa szerint – aki igen sokat foglalkozott karrierje során a mattooni esettel – „a hisztériahipotézis legjobb bizonyítéka az áldozatok tüneteinek természete, valamint az a tény, hogy az orvosok által látott esetek – habár csupán négy volt – hisztériaként lettek diagnosztizálva. Az összes bejelentett tünet gyakori a hisztériás esetekben. Az elmélet megmagyarázza az áldozatok gyors felépülését, és az utóhatások hiányát.”
Mattoon lakói mindenesetre nagyon is komolyan vették az „őrült gázosról” szóló híreket. Ahogy Beulah Cordes elmondta 1958-ban: „Senkit sem érdekelt, mit mond a rendőrség. Tudtuk, hogy igazak a hírek az őrültről. Az anyák nem engedték ki a gyerekeiket a házból, és senki sem ment a felsővárosba. Senki sem akart kockáztatni.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
