Nemcsak divattervező, de német kém is volt Coco Chanel
2024. január 9. 14:20 Tóth Judit
A milliomos üzletasszony
Bár az Étienne Balsannál töltött évek megszabadították Cocót a nélkülözéstől, a jövője egyre inkább aggasztotta. Ezért − és mert belátta, hogy az énekléshez nincs tehetsége − elhatározta, hogy kalapokat fog készíteni Párizsban. Az ehhez szükséges anyagi támogatást, illetve a műhelyként is funkcionáló lakhelyet Balsan biztosította a számára, egy év elteltével azonban már Boy nyitott neki bankszámlát.
Ennek köszönhetően vállalkozását továbbfejlesztve Coco a francia főváros egyik elegáns utcájában, a Rue Cambonon nyithatta meg kalapszalonját. Ettől kezdődően szakmai sikere gyakorlatilag töretlen maradt: Párizs után Deauville-ben nyitott üzletet, amelynek kirakatába a kalapok mellé már ruhákat is kitett. Bár az első világháború kitörése után Franciaország-szerte sorra zártak be a boltok és vendéglátó helyiségek, Coco továbbra is nyitva tartott, és ez hatalmas anyagi hasznot hozott számára.
Mivel csak tőle lehetett ruhát beszerezni, a fürdőváros valamennyi tehetős hölgye nála vásárolt. Ugyanez történt Biarritzban is, ahol újabb butikot nyitott. Az üdülőváros szállodái ugyanis ekkorra megteltek a háború miatt délre vonuló francia és az átruccant spanyol arisztokratákkal.
Még a háború vége előtt elérte a Chanel-alkalmazottak száma a 300 főt, az üzlet beindult, így Gabrielle kamatostul visszafizethette Arthur Capelnek azt az összeget, amellyel Capel támogatta a vállalkozását. 1915-ben az amerikai Harper’s Bazaar divatmagazin már dicshimnuszokat zengett róla, így neve nemzetközileg is kezdett ismertté válni. Karrierje szempontjából a következő mérföldkő 1921-ben érkezett el: ekkor ismerte meg ugyanis Ernest Beaux-t, az orosz–francia kémikust és parfümőrt, akit hamarosan arra kért, hogy alkosson számára egy olyan „női parfümöt, amelynek nőillata van”.
Marilyn Monroe egy üveg Chanel No. 5 parfümmel
A világ első mesterségesen előállított parfümje a No.5 nevet kapta − mégpedig mert a parfümőr által előállított minták közül ez volt az ötödik −, az északi sarkkörön túli világ ihlette, és több mint 80 összetevő felhasználásával készült. Hamarosan a legnépszerűbb illat lett, és máig a legtöbbet eladott parfümnek számít. Hasonló sikereket ért el az 1926-ban megálmodott „kis fekete ruháival”, amely tökéletesen megfelel a modern nő igényeinek: azon túl, hogy kényelmes, visszafogott eleganciájának köszönhetően szinte bárhová, bármely alkalomra felvehető.
Miután 1936-ban Franciaországban népfrontkormány került hatalomra, Gabrielle Chanel kénytelen volt teljesíteni négyezer sztrájkoló alkalmazottja követelését. Akkor még nem sejtette, hogy alig több mint három év múlva kitör egy, az előzőtől még véresebb háború, és több mint két évtized után üzleteit be kellett zárnia.
Mecénás és szerető
1919 decemberében Coco első és legnagyobb szerelme, Boy egy autóbalesetben életét vesztette. „A halála rettenetes csapás volt a számomra. Capel elvesztésével mindent elvesztettem” − emlékezett vissza a tragédiára 25 évvel később életrajzírója, Paul Morand kérdésére.
Ennek ellenére nem maradt sokáig egyedül: a következő évben szerelmi viszonyba bonyolódott a nála nyolc évvel fiatalabb Dimitrij Pavlovics nagyherceggel, II. Miklós cár unokatestvérével, akit a cárné korábban azért száműzött Oroszországból, mert részt vett Raszputyin meggyilkolásában. A hozzávetőlegesen egy évig tartó kapcsolat idején anyagilag is támogatta a vagyonától megfosztott nagyherceget, aki pedig cserébe − és persze érzelmeinek kifejezése céljából − megmenekített családi ékszerekkel ajándékozta meg őt.
Dmitrij Pavlovics orosz nagyherceg
Egyes feltételezések szerint Coco Chanel ugyanez időben Igor Sztravinszkijnek is a szeretője volt − erre azonban egyértelmű bizonyíték nem került elő. A világhírű zeneszerzőt Szergej Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója mutatta be neki 1920-ban. Coco hamarosan a családjával együtt beköltöztette Párizs melletti, „Bel Respiro” elnevezésű villájába, hogy a komponista zavartalanul alkothasson, de ezen túl is jelentős összegekkel segítette a karrierjét.
Az azonban kétségtelen, hogy egy másik, ugyancsak támogatásra szoruló művészhez, Pierre Reverdy költőhöz 1921-től gyengéd érzelmek fűzték. A Gabrielle-nél hat évvel fiatalabb férfi egy montmartre-i kis lakásban szűkölködött a feleségével. Bár különös szokások, valamint egymásnak ellentmondó cselekedetek jellemezték, Coco szinte bálványozta, és a kor legnagyobb költőjének tartotta.
Ruhaigazítás Romy Schneider színésznőn a tükör előtt
Miután Reverdy 1926-ban barátai szeme láttára elégette néhány kéziratát, feleségével vidékre költözött, és visszavonultan, remeteként folytatta életét. Egykori szeretője a kiadóján keresztül látta el pénzzel, hiszen a direkt támogatást minden bizonnyal visszautasította volna. Barátságuk még több mint három évtizedig, Reverdy haláláig tartott.
Persze nem minden kedvese szorult Coco anyagi segítségre. 1924-ben egyik barátnője mutatta be neki Monte Carlóban Westminster hercegét, a brit uralkodó unokatestvérét, aki Nagy-Britannia egyik legtehetősebb emberének számított. Hamar egymásba szerettek. A férfi gyönyörű virágokkal, válogatott finomságokkal és drága ékszerekkel halmozta el, ő azonban rögvest hasonlóan értékes ajándékokkal viszonozta ezeket.
Westminster hercege által szervezett franciaországi vaddisznóvadászaton Winston Churchillel és annak fiával
Sokan úgy hitték, a Côte d'Azurön felépített villa, a La Pausa − amelynek falai között később rengeteg híresség vendégeskedett − szintén a herceg ajándéka volt, ám a költségeket valójában Coco maga állta. Kapcsolatuk egyik jelentős hozadéka, hogy Gabrielle megismerkedett és közeli viszonyba került Winston Churchill-lel, a britek későbbi miniszterelnökével. Útjaik öt év után váltak el.
1931-ben a divattervező már Paul Iribe iránt táplált mély érzéseket. Az építész-formatervező dolgozott illusztrátorként, grafikusként, belsőépítészként, Amerikában művészeti tanácsadóként és díszlettervezőként, valamint újságot is alapított. Sokoldalúsága és tehetsége lenyűgözte Gabrielle-t, és az ő hatására még az ékszerekhez való viszonya is megváltozott. Noha korábban megvetette az értékes darabokat, és helyettük a mutatós bizsuk viselését preferálta, ’32-ben gyémánt- és ékszerkiállítást rendezett. Kapcsolatuk nem felhőtlen, ám mégis komoly volt. Amikor a férfi egy szeptemberi napon Coco szeme láttára összeesett és meghalt, a nő teljesen összeomlott.
Évekkel később, amikor már közel járt a hatvanhoz, ismét szerelmes lett: Hans Günther von Dincklage német diplomata dobogtatta meg a szívét. 1940-et írtak akkor, és csak kevesen tudták, hogy a jóképű báró Spatz fedőnéven a Gestapo magas rangú tisztviselője.
A nácik kémje
A francia Védelmi Minisztérium levéltárának néhány éve nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint a megszállás idején a németek Westminster fedőnéven, saját ügynökszámmal tartották nyilván Coco Chanelt. Hal Vaughan amerikai író ezt egyértelmű bizonyítéknak tekinti, és azt állítja, hogy a divattervező a nácik beszervezett kémje volt.
Az Egy ágyban az ellenséggel − Coco Chanel titkos háborúja című könyvében kifejti, hogy 1943-ban Chanel azért utazott Madridba, hogy régi barátságukat kihasználva Churchillnél puhatolózzon, ám mivel a brit miniszterelnök épp egy súlyos tüdőgyulladás miatt gyengélkedett, a terv meghiúsult.
[galeria_kep_30613]
Vaughan azt is állítja, hogy Coco a neveltetéséből adódóan erősen antiszemita nézeteket vallott, és az író szerint ez állt a No.5 parfümöt gyártó céget 1924-ben megvásároló zsidó Wertheimer család és Coco közti konfliktusok és pereskedések hátterében.
A Chanel divatház, illetve Gabrielle ma élő rokonai ezen feltételezéseket és vádakat határozottan visszautasították. Nyilatkozatuk szerint az valóban igaz, hogy intim viszonyt ápolt Dincklage báróval − aki, hangsúlyozták, anyai ágon angol felmenőkkel rendelkezett −, a kollaborációja viszont kizárólag a körülményekkel magyarázható, szerintük a Mademoiselle-nek nem volt más választása, együtt kellett működnie a megszállókkal.
Homályos részletek továbbra is vannak az ügyben, de az biztos, hogy 1944-ben, néhány nappal azt követően, hogy a németek elhagyták Párizst, és az ellenállás emberei a megrémült, 61 éves Cocót magukkal hurcolták a Ritzből, Churchill volt az, aki néhány óra alatt elintézte, hogy elengedjék.
A történtek után a tervező évekre visszavonult. Svájcból szülőföldjére csak 1953-ban tért haza, hogy újra megnyissa a háború kitörésekor bezárt üzletét, és a divatvilágban megkezdje második uralkodását. 88 éves korában, egy vasárnapon érte a halál, az egyetlen olyan napon, amikor nem dolgozott.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
