Nem volt problémamentes a Dorogi hanglemezgyár működése

2025. január 16. 17:05 ArchívNet, Múlt-kor

Kládek László: „Magyarország egyetlen hanglemezgyártó bázisa”: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Dorogi Gyáregységének létrejötte és működésének első évei a Dorogi Nagyközségi Tanács V. B. iratai alapján című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 23. évfolyamának 5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

1976. november 3-án – a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójához igazítva – adták át az MHV dorogi gyáregységét.

A megnyitó ünnepségen részt vett Aczél György és Pozsgay Imre is. Az vállalat – és így a gyár története is – még 1948-ban kezdődött, amikor az államosítások során a Népgazdasági Tanács 1951. május 24-én kelt, 206/1951. számú határozatával létrehozta a Tonalit Művekhez csatolt korábbi magáncégekből a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV).

Az így monopolhelyzetbe került vállalat azonban igen rossz körülmények között működött. A lemezeket licenc-díj fejében a Kábel- és Műanyaggyárban préselték. A lemezekkel a Műanyaggyár maga rendelkezett, és adta át azokat a RAVILL-nak értékesítésre.

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat életében Bors Jenő 1965-ben történt igazgatói kinevezése hozott változást. Bár a préselést továbbra is a Kábel- és Műanyaggyár részeként üzemelő Budapesti Hanglemezgyár végezte, és a készletezés is a RAVILL-nál történt, a szállítandó lemezmennyiségekről már az MHV rendelkezett.

A vállalat 1967-től nagykereskedelmi tevékenységet is folytathatott, a klasszikus zenei felvételek exportjából származó valuta így fedezte az import alapanyagok árát.

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak a nem megfelelő termelési feltételek, főleg az önálló présüzem hiánya okozott sok nehézséget. A Villamosszigetelő és Műanyaggyár 1974-ben is csak évi kétmillió nagylemez előállítására volt képes, pedig nemcsak klasszikus és kortárs zenei felvételekre, hanem rock-popzenei lemezekre is lett volna külföldi igény.

A Dorogon létesítendő hanglemezgyártó üzemről (legalábbis a nagyközségi tanács iratai között) először egy 1969. május 30-i keltezésű, az MHV vezetői által aláírt levél tudósít. A levélben értesítették a községi tanácsot a présüzem Dorogra (a Komárom Megyei Építőipari Vállalat volt telephelyére) szándékozott áttelepítéséről.

Az aláírók felhívták a figyelmet, hogy a „gyár kitelepítése” a község számára is hasznos, mert – tudomásuk szerint – az „elkövetkezendő öt év alatt a szénbányászatból mintegy 4 000 fő szabadul fel”, így mintegy 150 főt tudna foglalkoztatni a tervezett üzem. Az MHV kérését a községi tanács elnöke, Dr. Kovács János pártolólag továbbította a Komárom Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának, kiemelve azt, hogy a beruházás nagyrészt (60 százalékban) nőket foglalkoztatna.

1969 folyamán az Esztergomi Járásbíróság mint Telekkönyvi Hatóság be is jegyezte a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot a dorogi 2018. számú betétben lévő 1637/27. helyrajzi számú ingatlan (Dorog, Beloiannisz út 131.) kezelőjeként.

Ugyanezen év májusában a Dorogi Nagyközségi Tanács végrehajtó bizottságának „tudomására jutott”, hogy az MHV nem veszi igénybe a korábban megvásárolt telket és épületet, hanem azt értékesíteni kívánja. Bors Jenő igazgató válaszában megnyugtatta Dr. Kovács József dorogi tanácselnököt, hogy a „megvásárolt KOMÉP-székházat egyenlőre nem áll szándékunkban értékesíteni”.

Hogy mi állt a levélváltás mögött, nem derül ki, feltételezhetjük azonban, hogy pénzügyi vagy koncepcionális problémák miatt vetődött fel a kérdés. 1973 végén Dr. Takács Ferenc műszaki igazgató és Lukács János gyáregységvezető levelében értesítette a Dorogi Nagyközségi Tanács V. B. Építési Osztályát, hogy az MHV „a közeljövőben megkezdi dorogi telephelyén a hanglemezgyár építését”, amelynek terveit az Ipari Épülettervező Vállalat készíti.

Kládek László: „Magyarország egyetlen hanglemezgyártó bázisa”: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Dorogi Gyáregységének létrejötte és működésének első évei a Dorogi Nagyközségi Tanács V. B. iratai alapján című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 23. évfolyamának 5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.