Nem tudta megakadályozni a Brit Birodalom felbomlását Winston Churchill

2019. január 24. 12:45 MTI

1874. november 30-án született a Marlborough hercegek vidéki rezidenciáján, a woodstocki Blenheim kastélyban. Ősei közt volt John Churchill, Marlborough első hercege, a spanyol örökösödési háború híres hadvezére, s Francis Drake, a kalóz-tengernagy is. Anyja egy amerikai bankárlány, apja Lord Randolph Churchill, a konzervatív párt képviselőházi vezére volt, aki pályáján a pénzügyminiszterségig vitte.

Winstonnal elfoglalt szülei nem sokat törődtek. Rosszul tanult, csak az angol nyelvben jeleskedett, selypített is (de a legendával ellentétben soha nem dadogott), beszédhibáján akaratereje és kemény gyakorlás révén lett úrrá. Nehezen jutott be a sandhursti katonai főiskolára, ahol huszárhadnagyként végzett. Megfigyelőként részt vett a spanyol-amerikai háborúban (Kubában szokott rá a szivarra és a sziesztára), szolgált Indiában és Szudánban. 1899-ben, a búr háború kitörésekor leszerelt és haditudósítónak állt. Néhány hét múlva hadifogságba esett, de a fogolytáborból megszökött: 500 kilométert gyalogolva portugál területre menekült, majd a brit hadsereghez csatlakozva részt vett Pretoria elfoglalásában.

Nemzeti hősként tért haza, s hírnevének köszönhetően 1900-ban konzervatív színekben képviselővé választották. Volt gyarmatügyi államtitkár, kereskedelmi majd belügyminiszter, 1911-ben az Admiralitás első lordjává nevezték ki, e tisztségében a németek fegyverkezését látva a flotta fejlesztését és korszerűsítését szorgalmazta. Az első világháború idején ő is támogatta a török Dardanellák elleni katasztrofális támadást, ezért 1915-ben lemondásra kényszerült. Alezredesként a frontra ment, ahol állítása szerint nem az életveszély viselte meg jobban, hanem az, hogy a lövészárokban csak teát és sűrített tejet ihatott az általa kedvelt whisky helyett.

A háború után hadügyminiszternek nevezték ki, az oroszországi polgárháborúban támogatta a nyugati intervenciót, 1921-22-ben gyarmatügyi miniszter volt. Az 1922-es választásokon kiesett a parlamentből, ahova csak két év múlva, pótválasztáson jutott vissza. Stanley Baldwin kormányában pénzügyminiszteri posztot kapott, ő vezényelte le a font újbóli aranyalapra helyezését, ami katasztrofális következményekkel (az ipari termelés csökkenésével és a munkanélküliség növekedésével) járt - később ezt nevezte élete legnagyobb hibájának. Az 1929-es választások után a konzervatívok ellenzékbe, Churchill pedig a párton belül is a perifériára szorult, ekkor írta meg nagy őse, Marlborough herceg monumentális életrajzát.

Churchill már 1934-ben felhívta a figyelmet a Németországban uralomra jutott nácik veszélyére, de szavai süket fülekre találtak. A Csehszlovákia sorsát megpecsételő 1938-as müncheni egyezmény után e profetikus szavakat mondta Neville Chamberlain kormányfőnek: "Önnek a háború és a szégyen között kellett választania. A szégyent választotta, s mégsem fogja elkerülni a háborút." Miután Nagy-Britannia 1939. szeptember 3-án belépett a második világháborúba, Churchill az Admiralitás első lordjaként tagja lett a háborús kabinetnek. Megelőző lépésként szorgalmazta Norvégia megszállását, de leszavazták, a skandináv országot a németek rohanták le.

Amikor a németek 1940. május 10-én Hollandián és Belgiumon keresztül megtámadták Franciaországot, ő lett a kormányfő, május 13-i híres beszédében "vért, verítéket és könnyeket" ígért a nemzetnek. Bár személy szerint akkor nem bízott a győzelemben, végsőkig folyó harcot hirdetett, a megadásnak még a gondolatát is elutasította. A francia összeomlás után, az Anglia feletti légicsata idején, amikor Nagy-Britannia egyedül állt harcban a hitleri Harmadik Birodalommal, ő éltette az ellenállás szellemét. Az emberiségre leselkedő legnagyobb veszélynek Hitler és a fasizmus győzelmét tartotta, ezért amikor a nácik 1941. június 22-én megtámadták a Szovjetuniót is, rögtön szövetséget ajánlott az általa annyit ostorozott kommunista államnak.

Miután az Egyesült Államok 1941 decemberében belépett a háborúba, megszületett az Egyesült Nemzetek Nyilatkozata, amely rögzítette a szövetséges nagyhatalmak politikájának alapelveit és háborús céljait. Churchill a Szovjetunióval és az Egyesült Államokkal szemben a brit pozíciók megőrzésére és a szovjet térnyerés minimalizálására törekedett a "három nagy" 1943-as teheráni, majd az 1945-ös jaltai találkozóján is, de ez utóbbin bele kellett nyugodnia Európa érdekszférákra osztásába. A világháborús győzelem ellenére a toryk 1945-ben vereséget szenvedtek a választáson, s Churchill az ellenzék vezére lett. Sztálin és a kommunizmus kérlelhetetlen ellenfeleként 1946. március 15-én Fultonban beszélt először az Európát kettéosztó vasfüggönyről, kifejezése a hidegháború jelképe lett. A szovjet terjeszkedéssel szemben angol-amerikai összefogást sürgetett, s Európai Egyesült Államokat javasolt.

1951 és 1955 között ismét ő állt a brit kormány élén. A Nyugat felfegyverzése s a Nyugat-Európai Unió mellett érvelt, folytatta a brit nukleáris programot, de Sztálin 1953-as halála után az enyhülés hívévé vált. Bele kellett törődnie Nagy-Britannia világhatalmi állásának elvesztésébe, nem tudta megakadályozni a birodalom további bomlását. 1953-ban nagy művéért, A második világháborúért irodalmi Nobel-díjat kapott, 1956-58 közt jelent meg Az angolul beszélő népek története című munkája. Churchill tehetségesen festett, szellemes és csípős nyelvű társalgó volt, mondásai közül több tucatnyi forog ma is közszájon. A múlt század egyik kiemelkedőbb államférfija 1965. január 24-én, 90 éves korában halt meg. A történelem legnagyobb állami temetését kapta, amelyen 112 nemzet vezetői képviseltették magukat.