Nem számítottak a viharban partra szálló szövetségesekre Szicília demoralizált védői

2019. július 10. 13:50 MTI

A szicíliai partraszállásról 1943 januárjában, a casablancai konferencián döntött Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök.

A tanácskozáson a szovjet vezető, Joszif Sztálin az éppen ekkor zajló sztálingrádi csata miatt nem volt jelen, de üzeneteiben az 1943 tavaszára ígért, a Szovjetuniót tehermentesítő második front megnyitását sürgette. Churchill és Roosevelt azonban úgy határozott, hogy a front megnyitását tovább halasztják, a brit-amerikai erőket pedig a mediterrán hadszíntéren összpontosítják.

Az észak-afrikai német expedíciós erő, a Rommel vezette Afrika Korps 1943. tavaszi felmorzsolása után az angolszász szövetségesek következő célpontja Szicília lett.

A stratégiai jelentőségű sziget elfoglalásától azt remélték, hogy ráveszi Olaszországot a háborúból való kilépésre, a németek számára állandó fenyegetést jelent majd a szövetséges partraszállás „Európa lágy altestében”, emellett lehetővé válik a szövetséges hajók számára a Földközi-tenger medencéjének szabad használata.

A Husky-hadművelet főparancsnoka az amerikai Dwight D. Eisenhower, első helyettese a brit Sir Harold Alexander lett, az amerikai 7. hadsereget George S. Patton, a brit 8. hadsereget Sir Bernard Montgomery vezényelte.

Az előkészületek során a csapatösszevonások mellett elterelő hadműveletekre is sor került, a leghatékonyabbnak a Vagdalthús operáció bizonyult.

Az MI5 egy brit tiszti egyenruhába öltöztetett holttestet dobott a tengerbe a spanyol partok közelében, az igazolványok mellett „szupertitkos”, természetesen hamis dokumentumokkal, amelyek azt sugallták, hogy az invázióra Szardínián és Görögországban kerül sor.

A hulla aktatáskáját a spanyol hatóságok eljuttatták Berlinbe, ahol az iratokat hitelesnek minősítették, ezért Hitler páncélos egységeket csoportosított át Szicíliáról Görögországba. A szigetet az invázió pillanatában a demoralizált és leromlott felszerelésű 200 ezer olasz katona mellett két német páncélos hadosztály védte, mintegy 70 ezer fővel.

A haditerv szerint a két (brit és amerikai) részre osztott inváziós erők a sziget déli csücskének keleti, illetve nyugati részén szállnak partra, s innen foglalják el a stratégiai kikötőket. A 160 ezer embert és 600 tankot szállító konvojt Málta szigete körül összpontosították, majd a július 9-ről 10-re virradó éjszaka elindultak Szicília felé.

A hadművelet egy nagy vihar miatt nem óramű pontossággal zajlott, de felkészületlenül érte a védőket, akik ilyen időjárási viszonyok között nem számítottak támadásra. Az első, Siracusa közelében kijelölt hídfőt ejtőernyősöknek kellett volna elfoglalniuk, de az akció zűrzavarba fulladt, sok gép még a célig sem ért el, a ledobott csapatok pedig nagy területen szóródtak szét.

A tengerről történő partra szállás viszont teljes sikerrel járt: a brit egységek terv szerint tudták kirakni a tankokat és a tüzérséget, az amerikaiak pedig Tigris páncélosokkal kerültek szembe, de a hajóágyúk tüze meghátrálásra késztette a német tankokat.

A nap végére elfoglalták Siracusa városát, és a következő napon megkezdődtek a szárazföldi harcok. Az észak felé előrenyomuló brit és az északnyugati parton előretörő amerikai csapatok csak helyenként ütköztek komoly ellenállásba, mert az inváziót megelőző hetek sorozatos bombázásai meggyengítették a tengelyhatalmak védvonalait.

Palermo július 25-én esett el, ugyanazon a napon, amelyen megbukott az olasz fasiszta diktátor, Mussolini. Szicília szigete alig 38 nap alatt került teljesen a szövetségesek kezére.

Utoljára, augusztus 17-én az olasz szárazfölddel szemben fekvő, stratégiai jelentőségű Messina kikötője esett el, a városba ötven perc különbséggel vonultak be a két irányból érkező angol és amerikai csapatok, az olasz csizmára mintegy százezer német és olasz katonának sikerült átvergődnie.

A hadjárat során a szövetségesek 25 ezer embert vesztettek, ebből mintegy ötezer volt a halott, német és olasz részről 164 ezer volt az elesettek és hadifoglyok száma. A Husky volt a háború addigi legnagyobb kombinált, vízi és szárazföldi erők koordinációját igénylő hadművelete, melynek során a szövetségesek először foglaltak el területet egy tengelyhatalomtól.

Ez teremtette meg a lehetőséget az olaszországi hadjárathoz, egyben az arányaiban jóval nagyobb, 1944. júniusi normandiai partraszállás főpróbája lett.

A Husky-hadművelet a keleti frontra is döntő hatást gyakorolt: a partraszállás hírére rendelte el Hitler a szovjet fronton indított utolsó nagy támadás, a Kurszk közelében zajló Citadella-hadművelet leállítását, hogy komoly páncélos erőket dobhasson át Olaszországba.

Érdekesség, hogy a partraszállás előkészítésébe az amerikai hírszerzés a maffiát is bevonta (persze nem hivatalosan), szicíliai menekültek elbeszélése alapján térképezték fel a terepet, és a hadművelet közepette is igénybe vették a helyi viszonyokat tökéletesen ismerő maffiózók segítségét.