Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Nem mindenki szemében volt hősies forradalmár Che Guevara

Nem mindenki szemében volt hősies forradalmár Che Guevara

2022. május 20. 08:57 Múlt-kor

<

A kubai győzelem

Guevara Mexikóba ment, ahol egy kórházban dolgozott orvosként. 1955-ben itt ismerkedett meg Raúl Castróval, majd Fidellel is. Ők a Moncada-laktanya 1953-as sikertelen ostromát követően kényszerültek száműzetésbe, ám Mexikóban is folytatták a szervezkedést Fulgencio Batista kubai elnök rendszere ellen.

A helyi hatóságok emiatt egy rövid időre még le is tartóztatták őket. Végül 1956. december 2-án szálltak partra Kubában a Granma névre hallgató hajóval. 81 fős csapatuk létszáma csakhamar 22-re olvadt, és úgy tűnt, hogy a kubai forradalom ügye végleg elveszett.

Ám mégsem így történt. Batista katonái ugyan végig sokszoros létszámfölényben voltak, sőt nehéztüzérséget és légierőt is be tudtak vetni, ám a klasszikus gerillaharcmodort alkalmazva komoly győzelmeket arattak.

A Nyár hadművelet (Operación Verano) során például körülbelül háromszáz ember alkotta Castróék seregét, míg Batista 12 ezer embert küldött ellenük. A győzelmekben főleg az segítette a forradalmárokat, hogy a helyi lakosság végig az oldalukon állt.

Guevara rendkívül kemény és határozott parancsnoknak bizonyult ezekben az években, aki sokat követelt az embereitől és nem tűrt megalkuvást. Azokat, akikre az árulás gyanúja vetült, kivégeztette, de hasonlóképpen keményen büntette a dezertőröket.

A kubai forradalom során a módszerei mégis eredményesnek bizonyultak: az 1958. december 28-a és 1959. január 1-e között vívott Santa Clara-i csatát az ő vezetésével nyerték meg, és elfoglalták a várost. Órákkal az újév beköszönte után Batista elmenekült, Castróék pedig átvették a hatalmat az országban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nem mindenki szemében volt hősies forradalmár Che Guevara

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra