Nem érhette meg Tisza Kálmán, hogy fia is a miniszterelnöki székbe üljön
2020. december 1. 15:59 Estók János
Két nagy hatású, ám sokat vitatott politikus. Karakteres, az ország sorsát befolyásoló államférfiak. Sok szempontból tűz és víz. Akiket vagy egekig magasztaltak, vagy porba sújtottak. Apa és fia: Tisza Kálmán és Tisza István – Magyarország miniszterelnökei.
Irányváltások és érdekek
A köznemes és református Tisza-család anyagi biztonságát a több tízezer holdas nagybirtok adta. A kor szokásainak megfelelően a család férfi tagjai bekapcsolódtak a közéletbe. Kálmán apja, az a Tisza Lajos, aki Bihar vármegyei adminisztrátor, majd főispáni helytartó volt, a reformkorban föllépett a liberális reformerekkel szemben. Később a fiú, Kálmán szemére vetették az apa „bűnét”, ahogyan majd az ő fiára, Istvánra az övét.
Tisza Kálmán politikai életútja igencsak kanyargós volt. Az irányváltások magyarázata nem annyira a személyiségjegyekben, mint inkább abban a dilemmában keresendő, amely Magyarország jövője körül folyt. Hogyan biztosítható az ország területi épsége, modernizációja és a magyar nemzet vezető szerepe? Ausztriával vagy nélküle?
A levert szabadságharc után Tisza Kálmán kapcsolatot tartott a szuverén Magyarország eszméjét valló Kossuth-emigrációval, tagja volt a titkos hazai ellenállásnak. Az 1861-ben összehívott országgyűlésen a Határozati Párt mérsékeltjeinek az élén már más irányt képviselt: a független és önálló Magyarország helyett a Habsburg Monarchiában érvényesítendő 1848-as alkotmányosság mellett tette le a voksát. Az 1865–1868-as országgyűlésen kisebbségbe szorult pártjával egy „jobb kiegyezésért” küzdött – a siker reménye nélkül.
Tisza 1867-ben békejobbot ugyan nem nyújtott Deák Ferencnek és a Deák-párti kormányoknak, de lojális ellenzéki magatartást ígérve lényegében elismerte az új államjogi rendszert. Saját pártjának radikálisai az országgyűlési képviselő-választások közeledtével fordulatra bírták: 1868-ban a bihari pontokba foglaltakkal a kiegyezési mű alapjait támadta meg. E program szerint Magyarország és Ausztria csupán perszonáluniót alkothatna. Pártja, a Balközép számára a vesztes országgyűlési képviselő-választások újabb irányváltást eredményeztek. Tisza Kálmán elfogadta az Osztrák–Magyar Monarchia közös ügyekre épülő rendszerét.
Apjával ellentétben Tisza István politikai életútja egyenes vonalú, irányváltásoktól mentes volt. Ifjúkorától kezdve azt képviselte, hogy az 1867. évi kiegyezés az ország és a magyar nemzet érdekét szolgálja. Meggyőződése szerint az önálló Magyarország nem lenne képes ellenállni Oroszország hódító törekvéseinek és a térségben élő népek Magyarország területi épségét megbontó kívánságainak. Ausztriával karöltve nemcsak a területéhes törekvéseknek lehet útját állni, hanem megőrizhető a magyarság szupremáciája is az országon belül. Ebből következően a magyar nemzet alapvető érdeke a két központú Monarchia államjogi rendszerének megőrzése és katonai erejének megerősítése. Oroszország és a szomszédos országok Magyarországgal szembeni ambícióit pedig Németországgal szövetkezve kell megfékezni.
Tisza Kálmán az ország első számú politikusa kívánt lenni. 1859-ben az ismeretlenségből tűnt föl a protestáns egyházakat védve. Huszonkilenc éves volt ekkor. A következő évben az emigrációból kényszerűen hazatért nagybátyja, Teleki László gróf népszerűsége hatott jótékonyan politikai pályájára. A gróf öngyilkosságát követően az 1861-es országgyűlésen többségben lévő Határozati Párt élén Tisza nem vállalta a szakítást Ferenc Józseffel és a bécsi udvarral. Ezzel utat engedett Deák Ferencnek, aki mérsékelt, „kiegyenlítő” politikájával egyre népszerűbb lett.
Az 1865-ös országgyűlésen Tisza végképp háttérbe szorult a „haza bölcse” mögött. Az 1870-es években a bihari pontokat „szögre akasztva” feladta ellenzékiségét, és a deáki kiegyezés elfogadásával új fejezetet nyitott karrierjében. A miniszterelnöki bársonyszékbe 1875-ben ült, és csak 1890-ben állt föl belőle. Ebben a másfél évtizedben, a Tisza Kálmán vezette kormányok idején szilárdult meg a Monarchia dualista berendezkedése.
Kezdetben úgy tűnt, hogy a jogot, közgazdaságtant Budapesten és Németországban elsajátító, s államtudományi doktorátust szerző Tisza István nem az apja útját követi, hanem valamely közgazdasági ismereteket igénylő pályán lesz sikeres. Nem így történt. A fiú is az országos politikai színpadra lépett. Erre predesztinálták a családi hagyományok és az ország sorsáért érzett elhivatottság-érzete.
A polgári alkotmányosság, a parlamentarizmus elkötelezett híve volt. Országgyűlési képviselőként úgy látta, hogy az ellenzéki pártok és egyes politikusok rövidlátó, önös törekvései, illetve a meddő parlamenti csatározások veszélybe sodorják Magyarországot. Gondolkodását meghatározta egy közelgő nagy európai háború előérzete. Ilyen súlyú ügyekben a miniszterelnöki poszt adhatott a legtöbb esélyt a hathatós cselekvésre. Tisza István két alkalommal állt a kormány élén: 1903 és 1905, illetve 1913 és 1917 között.