Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
2023. március 1. 13:20 Csernus Szilveszter
Kései házasság, majd hazaút
Szálasi Ferenc 1945. március 27-én távozott Németországba, ahol feleségül vette jegyesét, Lutz Gizellát – éppen Hitler és Eva Braun esküvőjének napján, április 29-én. A hazájából elmenekült nemzetvezető hat nap múlva több társával együtt az amerikai hadsereg fogságába került, így sok más külföldön tartózkodó háborús bűnössel egyetemben (eleinte) Szálasi sem volt a háború végeztével azonnal bíróság elé állítható.
A Budapesti Népügyészség ezután kezdte meg a listák összeállítását azon legfőbb háborús bűnösökről, akik kiadatását kérték a nyugati hatalmaktól. Az első listát természetesen Szálasi vezette, de a nyilasok vezette Nemzeti Összefogás Kormányának legtöbb tagja szintén megtalálható volt rajta, ahogy az 1944. októberi hatalomátvétel után vezető posztot már nem vállaló Endre László is.
Szálasi Ferenc a Honvédelmi Minisztériumba érkezik, 1944 (Kép forrása: Wikipédia/ Bundesarchiv, Bild 101I-680-8284A-37A / Faupel / CC-BY-SA 3.0)
1945. október 3-án landolt Mátyásföldön az első, kiadatott háborús bűnösöket szállító amerikai repülőgép, fedélzetén Bárdossy Lászlóval, Imrédy Bélával, Endre Lászlóval és Szálasival. Nagy tömeg érdeklődése közepette vette át a foglyokat Péter Gábor, aki (ekkor még) a rendőrség Politikai Rendészeti Osztályát vezette.
Mire Szálasiék tárgyalása kezdetét vette, már működött a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék és két volt miniszterelnök, Bárdossy László és Sztójay Döme életét is kioltotta a hóhér.
„Önnek ez a mániája még mindig tart”
Az 1946. február 5-én kezdődő tárgyalás helyszínéül – Bárdossy és Imrédy tárgyalásához hasonlóan – a Zeneakadémia nagyterme szolgált, ugyanis a romos fővárosban nem állt rendelkezésre épület a legnagyobb érdeklődésre számot tartó népbírósági igazságszolgáltatáshoz.
A háború utáni viharvert, lepusztult körülményekre jellemző, hogy még a fűtést sem tudták megoldani kielégítően (a bírák és az ügyészek mellett elektromos hősugárzók működtek), ezért láthatóak olykor a tárgyalás résztvevői, vagy nézői kabátban a korabeli képeken. A nagyteremben ennek ellenére még az állóhelyekért is tülekedés folyt.
A vádlottak közül Beregfy Károly, Kemény Gábor, Szöllősi Jenő és Vajna Gábor a Szálasi-kormány tagjai, míg Csia Sándor és Gera József vezető nyilas pártpolitikusok voltak. Az 5+1 tagú bíróságot Jankó Péter tanácselnök vezette – ugyanő mondta ki első fokon a halálos ítéletet Rajk Lászlóra is három évvel később, ám akkorra a népbíróságok már teljesen a Rákosi vezette tisztogatások eszközei voltak.
A hét vádlott személyi adatai taglalása során máris gúnyos derültség futott át a tömegen, mikor Jankó kérdésére: „mi a foglalkozása?” Szálasi egyszerű felelettel élt: „Magyarország nemzetvezetője”. „Tehát önnek ez a mániája még mindig tart. De talán nem is mániája, ez rossz tréfa a nemzettel, vagy arcátlanság” – tette helyre rögtön a tanácselnök a nyilas vezért.
Szálasi és védői mindjárt elfogultsági kifogást és semmisségi okot jelentettek be, ám a népbíróság mindkettőt visszautasította. A volt nemzetvezető a következő kérdéssel próbált kitérni Jankó támadása elől: „mint mániákus, mit feleljek erre?”. A tanácselnökben fel is merültek Szálasi pszichés állapota iránti kétségek: „Elmeorvosi megfigyelését kéri tehát? Ez, látja, épkézláb gondolat lenne”. Ám Szálasi a népbíróságra bízta a döntést, amely beszámíthatónak ítélte meg a vádlottat.
A volt diktátor nem érezte magát bűnösnek, ahogy azt is kifejtette a kérdésekre válaszolva, hogy bízott a németek győzelmében, amelyet az új, fejlesztés alatt álló fegyvereikre alapozott. Elmondása szerint erre Churchill beszédeiből érezhető félelme és Hitler bizonyos utalásai vezették.
A tárgyalás során többször is hazaszeretetének adott hangot: „én mindig olyan lépéseket tettem, amelyek meggyőződésem szerint a magyar nemzet dicsőségét és boldogságát voltak hivatva szolgálni”. Az ügyészek természetesen a legsúlyosabb büntetést, míg a védők irgalmas ítéletet kértek, hivatkozva Széchenyi István szavaira is, miszerint: „olyan kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kell bocsátanunk”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
