Ne csak együnk, igyunk is!
2014. október 30. 11:08
A mondás szerint a bornak Szent Márton (316-397) a bírája. Márton és a bor kapcsolata a néphagyományban gyökerezik, ünnepe az újbor kóstolgatásának jeles napja volt. November 11-re általában lehiggad az újbor, „a jóízű must borrá változik.” Ha többet iszunk, akkor több erőt és egészséget iszunk magukba.
Hosszú, fehér libacsont
November 11-én már le lehetett vágni a libát. Úgy tartották, „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Kalendáriumi regula: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”
Márton egy, a szőlővédő szentek sorában. Egy történet szerint csodatévő szőlőtőkét ültetett Tours városába, melynek püspöke volt. Egy másik legenda szerint Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudta változtatni. A sírjáról gyűjtött vízcseppeket borba téve, borszaporító tulajdonsággal ruházták fel. A “Nagypoharú Szent Márton” kifejezés gyógyító célú borivásokra utalt. A nagy mennyiségű bor tárolásához sok hordóra volt szükség Hegyalján. A bor eladása hordóval együtt történt, ezért csak azt a hordót tudták újratölteni, amiből a szőlőtulajdonosok a következő szüretre elfogyasztották a bort.
A magyar nyelv háromféle elnevezést is használ a faedényeket készítő mesterek megnevezésére: bodnár (Észak-Magyarországon), kádár (újkori magyar nyelvben) és pintér (Dunántúlon). Ezeken kívül nevezték még őket hordókötőnek, valamint Hegyalján borkötőnek is, de leginkább a bodnár, és újabban a kádár használatos. A hivatásos mestereken kívül kontárok és falusi jobbágyok is végezték ezt a munkát, ők azonban csak kisebb méretű hordókat készítettek.
Bodnár valamennyi hegyaljai településen dolgozott. A XVII. század közepén a műhelyek száma 35 körülire tehető, ahol a mesterek mellett legények dolgoztak. A bodnároknak bár fontos szerepük volt, mégsem tartoztak a magas jövedelmű iparosok közé. A vármegyei limitációk minden bodnárok által készített edény árát pontosan meghatározták. Az 1626. évi árszabásban 21-nek szabták meg az árát, két év múlva ez az edényszám 24 lett, majd nem emelkedett tovább.
A borhoz kapcsolódó faedények közül a legnagyobb jelentősége a hordónak van, hiszen ezekben tárolják az éves termést. A többi edény vagy csak egy évben egyszer kerül használatba, vagy egy-kettő elég belőle a pincében. Fából készült hordókat az i.e. 1. évezred második felében a rómaiak készítettek először bor tárolására (elődeik még égetett agyagtartályokat használtak e célra). A hordókat a XVIII. század végéig tölgyfából készítették, mert ebben érlelődik legzamatosabbra a bor.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
