Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Múzeummá és kulturális térré alakul át a kelenföldi állomásépület

2020. május 14. 11:27 MTI

Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése. Vasúti terepasztalok és modelleket bemutató, családbarát kiállítóhely is lesz az épületben.

<

Elkezdődik a kelenföldi pályaudvar épületének rekonstrukcióját előkészítő munka. A közlekedéstörténeti szempontból kiemelt emléknek számító épületben a volt Északi Járműjavító területén újjászülető Közlekedési Múzeum felépítésének ideje alatt is kiállításokat és programokat terveznek.

A kormány által biztosított 100 millió forintból megkezdődhet az épület átfogó műszaki állapotfelmérése és rekonstrukciójának tervezési folyamata. Az épület újratervezését a Közlekedési Múzeum megbízásából az Építész Stúdió végzi. Az állomásépület átalakításáról szóló döntést és a támogatás mértékét tavaly októberben jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Közlekedési Múzeum által kiadott keddi közlemény idézi Vitézy Dávid főigazgatót: „a kelenföldi indóház egy olyan közlekedéstörténeti emlék, amely a megváltozott közlekedési rendszer miatt mára egykori rendeltetését elveszítette.

A Közlekedési Múzeum küldetésének érezte az épület megmentését, mely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten. A 130 éves épületben létrejövő új kiállítóhely és kulturális központ abban is segít majd, hogy kisebb kiállításokkal abban az előttünk álló néhány évben is meg tudjunk jelenni Budapesten, ameddig az új kőbányai otthonunk elkészül.

Utóbbin a kelenföldi munkákkal párhuzamosan, ugyancsak friss kormánydöntésnek köszönhetően szintén gőzerővel dolgozunk.” A régi kelenföldi indóház, melyet a MÁV korábban bezárt, eredeti, vasúti funkcióit az elmúlt években elvesztette, a 4-es metró átadása óta a jegyvásárlást és egyéb vasúti szolgáltatásokat fokozatosan az aluljáróba helyezték át.

A múzeum terve az, hogy a bezárt épületbe kulturális és közösségi funkciókat hoz létre, illetve egy olyan vasúti fókuszú kiállítóhelyet alakít ki, amely tematikus programokkal, kiállításokkal, különösen a gyermekes családok és vasútbarátok körében népszerű terepasztalokkal, valamint a múzeum világhírű vasútmodelljeivel méltó funkciót ad a régi állomási épületnek.

A közlemény szerint az épület állapota rendkívül leromlott, a műszaki állapotfelmérések után derül majd ki, hogy mekkora összegből és mikorra menthető meg a romos műemléképület. A kormány támogatásával elindul a történelmi épület átfogó műszaki felülvizsgálata és rekonstrukciójának, átalakításának megtervezése. A kormány átvállalta a korábban az XI. kerület Újbuda Önkormányzat által ígért, de végül nem biztosított támogatást is, hogy megindulhasson a tervezési munka.

A tervezési munkák során a Közlekedési Múzeum partnere az Építész Stúdió lesz, amely tavaly a Helsinki Nemzeti Múzeum megépítésére és a volt Északi Járműjavító területén felépülő Új Közlekedési Múzeumra kiírt nemzetközi tervpályázatokon is eredményesen megmérettette magát. Nevükhöz fűződik a Széll Kálmán tér rekonstrukciója, az FMH Fővárosi Művelődési Ház és lakóház tervezése, illetve a győri Mobilis interaktív kiállítási központ terveinek elkészítése.

A múzeum tervei szerint ide kerülnek az év elején megszűnt Andrássy úti Miniversum Közlekedési Múzeum által megvásárolt egyes terepasztal elemei és modelljei.

Itt lesz látható többek között a Nyugati pályaudvar, a zuglói és győri vasútállomás kicsinyített mása is. Emellett a Közlekedési Múzeum gyűjteményének világhírű 1:5 méretarányú vasúti modelljeinek egy részét is itt mutatják majd be. A páratlan és nemzetközi ritkaságnak számító modellek között száz, sőt százötven évvel ezelőtt készült alkotások is vannak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Múzeummá és kulturális térré alakul át a kelenföldi állomásépület

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra