Műveiben és az életben is szenvedélyesen kutatta a testi gyönyöröket Apollinaire

2016. november 9. 10:41 MTI

Rómában született 1880. augusztus 26-án, ereiben egy csepp francia vér sem folyt: anyja lengyel nemesi származású kalandornő, apja valószínűleg olasz katonatiszt volt. Leérettségiznie nem sikerült, 1899-től Párizsban "négerként" írt tárcaregényt egy újságíró helyett, cikkeket helyezett el a Tabarin című lapban, rövid ideig egy tőzsdeügynöknél is dolgozott.

Leginkább azonban a könyvtárakban ritka könyveket olvasott és jegyzetelt, társaságba járt, költőkkel, lapszerkesztőkkel ismerkedett. 1901 augusztusában a gazdag kölni Milhau családhoz került franciatanárnak, és a családdal együtt a Rajna vidékére költözött. Az itt töltött egy év termései a Szeszek című kötetének "rajnai versei". 1902-ben visszatért Párizsba, megélhetési okokból állást vállalt egy bankban.

Főnökei elnézőek voltak, így több időt tölthetett művészbarátaival a kávéházakban, mint a hivatalban. Amikor a bank csődbe ment, úgy döntött, végleg az irodalom lesz a fő foglalkozása. Előbb a könnyebb műfaj jelentett biztos megélhetést számára: 1907-ben megjelent két erotikus (inkább pornográf) műve, az Egy ifjú Don Juan hőstettei és A tizenegyezer vessző.

Egy kiadó felkérésére élete végéig nagy kedvvel gondozta a világirodalom legjelesebb erotikus és szatirikus műveinek francia nyelvű sorozatát - e munka azért is öröm volt számára, mert állítólag mindig szenvedélyes és tudós kíváncsisággal kutatta a testi gyönyöröket, az életben csakúgy, mint az irodalomban. Egy fiatal festőnővel való viharos kapcsolatának emlékét A Mirabeau-híd című verse őrzi.

1909-ben megjelent első igazi könyve, A rothadó varázsló, majd A szektaalapító és tsai című novelláskötete, és állatverseinek ciklusa, a Bestiárium. Közben női álnéven, Louise Lalanne-ként írogatott maliciózus cikkeket a korabeli nőírók műveiről a belga Les Marges című folyóiratba. 1911-ben a Mercure de France állandó munkatársa lett.

Erre az évre esett egy kínos élménye: megismerkedett egy belga kalandorral, akit titkárává fogadott. A férfi ellopott néhány kis szobrot a Louvre-ból, és Apollinaire-t, mint vélt bűntársát letartóztatták. E vizsgálati fogság emléke A börtönben-ciklus a Szeszek című kötetből. Apollinaire a képzőművészettől sem szakadt el: 1913-ban rövid időre csatlakozott a Marinetti-féle futurista mozgalomhoz, és ekkortájt kezdte írni képverseit, amelyek 1918-as Kalligrammák című kötetének anyagát alkották.

Az első világháború kitörése után katonáskodott, 1916 márciusában megsebesült, kétszer is koponyalékelést hajtottak rajta végre, és fejét élete végéig vaspánt fogta össze. Felgyógyulása után Párizsban élt, kiadták A meggyilkolt költő című regényét, 1917-ben bemutatták a Teiresziasz emlői című szürrealista darabját. 1918-ban annyi szerelmi csalódás után révbe ért: feleségül vette Jacqueline Kolbot, "a szép vörösesszőkét". A megtalált boldogság azonban nem tartott sokáig: az Európán végigsöprő spanyolnátha-járvány 1918. november 9-én a költőt is elragadta.