Múlt-kor.hu

Munkásélet a Kádár-rendszer nyolcvanas éveiben

Munkásélet a Kádár-rendszer nyolcvanas éveiben

2021. október 17. 07:55 Bódy Zsombor

„A munkának vége, kijössz a gyárból, egy vodkától erős vagy és bátor.” Bizonyára sokaknak cseng ismerősen a Beatrice együttes dalszövege, amely a rendszerváltást követően lett sláger, megénekelve a megelőző évtizedekben idealizált üzemi munkásság mindennapjainak valóságát és persze annak szomorú örökségét is. A hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” szlogennel szemben a késő Kádár-korszakban a boldoguláshoz a gyári munkaidő ledolgozása már nem volt elegendő, a lakhatási körülmények javításáért külön meg kellett dolgozni, a szabadidő eltöltése sokak számára a négy fal közötti tévénézésben merült ki, vagy hagyományosan a kocsmázás maradt.

A gyárak, műhelyek, üzemcsarnokok világát az 1980-as években meghatározta, hogy erre az időre az állami ipar közepes és óriásvállalatai szinte kivétel nélkül elveszítették növekedési potenciáljukat. Az elavult, munkaigényes gyártástechnológiákat legfeljebb a KGST-piacra termelve lehetett még életben tartani.

(A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a szocialista országok közötti, Moszkva által vezérelt, kényszerű gazdasági együttműködés volt.) A vállalatok esetleg versenyképesebb részlegei számára ballasztot jelentettek a veszteséges üzemegységek, amelyeket azonban nem lehetett leépíteni, mert a rendszer fenn kívánta tartani a teljes foglalkoztatottságot, bármennyire is illuzórikus volt az.

A kapukon belüli munkanélküliség révén elkerülhető volt a munkanélküliség nyilvános megjelenése. Cserébe sok munkás kényszerült látszatmunkára vagy eladhatatlan termékek gyártására, mint Tímár Péter Egészséges erotika című filmjének (1986) ládagyári munkásnői.

A nagyvállalatok gazdaságtalan termelése közepette sok munkás csoportos vagy egyéni stratégiával igyekezett javítani a helyzetén. Egyes üzemekben a tekintélyesebb, tapasztaltabb munkások vezetése mellett sikerülhetett a munkások csoportjainak a maguk közös ellenőrzése alatt tartani a termelés folyamatait és eredménnyel szembeszállni a vállalatirányítás felsőbb szintjeivel.

Részben ezt intézményesítették, amikor reformlépésként az évtized elején lehetővé tették a vállalati gazdasági munkaközösségek (vgmk-k) működését. Olyan csoportok kvázi vállalkozói tevékenységei voltak ezek, amelyek a vállalat telephelyén és eszközeivel, de saját számlára dolgozhattak. Ezeket a lehetőségeket olyan munkások tudták a maguk javára fordítani, akik széles körű gyakorlati ismeretekkel rendelkeztek az adott vállalat működéséről.

Más munkások a hivatalos, állami vállalatnál eltöltött munkaidő mellett második műszakban való maszekolással igyekeztek kiegészíteni keresetüket. A legrosszabb helyzetben azok voltak, akik sem a vállalaton belül nem tudtak kedvezőbb pozícióba kerülni, sem pedig vállalaton kívüli keresőtevékenységre nem nyílt lehetőségük, mert nem olyan szakmában dolgoztak, amelyet kisipari keretek között lehetett volna végezni.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. őszi számában olvasható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Munkásélet a Kádár-rendszer nyolcvanas éveiben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tél: Mesélő naplók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra