Mosolygós tündérlányok helyett rémtörténetekkel szórakoztatták olvasóikat a Grimm testvérek

2022. február 24. 18:50 Múlt-kor

Úgy voltak, mint borsó meg a héja

Wilhelm Grimmet nem kezelhetjük külön a nála egy évvel idősebb bátyjától, Jacob Grimmtől. A Frankfurthoz közel fekvő Hanauban született testvérek ugyanis szinte egész életükben együtt tanultak és dolgoztak. A kasseli líceumban eltöltött évek után Jacob 1802-ben, míg Wilhelm 1803-ban kezdte meg jogi tanulmányait Marburgban.

A romantikával, a német népköltészettel és a középkori német trubadúrköltészettel egyetemi tanáruk, Carl von Savigny révén ismerkedtek meg. Savigny ugyanis engedélyezte az irodalom iránt érdeklődő fivérek számára, hogy használják magánkönyvtárát, és megismertette őket a heidelbergi romantikusoknak nevezett írókkal és költőkkel.

Wilhelm és Jacob az egyetemi éveik alatt kötelezték el magukat a régi német irodalom és annak kutatása mellett. A nevükhez fűződik például az ófelnémet Hildebrand-ének egyetlen megmaradt példányának felfedezése, de Wilhelm a német rúnákról is írt egy, 1821-ben megjelent könyvet.

A két, könyvtárosként dolgozó fivér 1816-ban adta ki a Német mondák című gyűjteményt, amelyet 1818-ban egy második kötet követett. A két könyvben körülbelül hatszáz mondát jelentettek meg.

A „horrormesék” gyűjtői

A Grimm fivérek azonban nemcsak a „múltba révedtek”, a jövő számára is dolgoztak. Wilhelm és Jakob az 1840-es években nekikezdett egy német szótár megalkotásának, amelynek első kötete 1854-ben jelent meg.

Azt, hogy mekkora munkáról volt szó, jól mutatja, hogy a szótár körüli munkálatok csak 1961-ben zárultak le, és a több mint száz éves munkafolyamat végén egy összesen 32 kötetből álló, valóságos „szótárfolyam” kerekedett.

Nem mosolygós tündérlányok

Jakob és Wilhelm Grimm nevét azonban nem ezek – az egyébként különösen fontos – munkák miatt ismeri a világ. A testvéreket ugyanis egy 1812-ben, majd 1815-ben kiadott Gyermek- és házi mesék című gyűjtemény, közkeletű nevén a Grimm-mesék tették világhírűvé.

A fivérek a szájhagyomány útján terjedő ősi meséket 1806-ban kezdték lejegyezni. Bár előttük Johann August Musäus 1782-ben már kiadott egy mesegyűjteményt a Németek népmeséi címmel, Wilhelm és Jakob egy teljesen új szemlélet által vezérelve, a történetek eredetiségét szem előtt tartva arra törekedtek, hogy a mesék az eredeti, népies nyelven legyenek lejegyezve.

A nyelv mellett a tartalom sem sérült, így a történetek eredeti változatban kerültek papírra. A német folklórnak pedig nem a habos-babos ruhába bújtatott, mosolygós tündérlányok az átlagos szereplői. Bár a mű címe egyáltalán nem utalt rá, az olvasó bizony számtalan sötét, gyilkossággal, erőszakkal, kínzásokkal és nemi zaklatással teli történetekkel találkozhatott a könyv lapjain.

„Ami a gyűjtésünk módját illeti, mindenekelőtt hűségre és hitelességre törekedtünk. Tehát saját kútfőből semmit sem toldottunk hozzá a mesékhez, semmiféle viszonyt és vonást nem szépítettünk bennük, hanem úgy adtuk vissza tartalmukat, ahogyan találkoztunk vele” – írták a fivérek 1819-ben, gyűjteményük második kiadásának előszavában.

Hamupipőke

Ami a történetek sötét, néhol horrorisztikus oldalát illeti, az bizony nem csak és kizárólag a német folklór része volt, a fivérek ugyanis számos mesét olyan családok tagjaitól hallottak, akik francia protestáns (hugenotta) felmenőkkel rendelkeztek, és a katolikus üldöztetés elől menekültek német földre. A lejegyzett történetekben tehát masszívan megjelent a francia folklór is. A mesegyűjteményt egyébként a család egyik tagja, Wilhelm Grimm felesége, Dorothea Wild is számtalan történettel gyarapította.

Népszerű mesék

A Csipkerózsika eredetijében az alvó királylányra rátaláló herceg nem csupán csókot nyom a lány ajkaira, hanem megerőszakolja az álomban szendergő leányt, aki az aktus után ikergyermekeknek ad életet. A Hófehérke „vágatlan verziójában” pedig a mostoha a királylány szíve mellett annak máját és tüdejét is elkéri a vadásztól, amelyeket a legnagyobb természetességgel elfogyaszt.

A Jancsi és Juliskában is szigorúbb a történet: az erdőben magára hagyott testvérpár a mesében nem egy gonosz banyát, hanem a vér szerinti anyjukat veti a tűzre.

A Grimm fivérek által összegyűjtött, sokszor bizarr „thriller-csokor” tehát nem volt egy habkönnyű olvasmány, ám ettől függetlenül – vagy pont ezért – már az eredeti változatok is nagyon népszerűek voltak. A mesék több kiadást megértek. Az utolsó, a hetedik 1857-ben jelent meg, és 211 mesét tartalmazott. A mesegyűjteményt, amely a legolvasottabb német irodalmi művek között található, nem kevesebb mint 160 nyelvre fordították le.

Wilhelm és Jacob az 1840-es években a berlini egyetemen tanítottak. Az 1850-es évektől, oktató tevékenységük befejezése után szinte minden figyelmüket a szótár készítésének szentelték. A két testvért azonban nemcsak a munka kötötte össze, valóban szoros testvéri kapcsolat alakult ki közöttük.

Bár Wilhelm 1825-ben megnősült, fivére Jakob továbbra is Wilhelmmel, illetve annak feleségével és gyerekeivel élt egy háztartásban. Amikor Wilhelm 1859. december 16-án elhunyt Jakob így búcsúzott öccsétől: „tegnap 16-án délután három órakor meghalt Wilhelm, a másik felem”.