Mongol elnyomás és szülőtisztelet – miről árulkodik egy 700 éves kínai kripta?

2018. október 1. 18:37 Múlt-kor

Kínai régészek 2012-ben egy különleges sírhelyre bukkantak a Sanhszi tartománybeli Jangcsüan városában. Az 1300-as évekből származó, nyolcszögletű kripta – bár a csontvázak nem kerültek elő – a kutatók szerint egy korabeli kínai házaspár számára épült. Erre elsősorban a sírhely falait díszítő festmények egyikből következtettek a kutatók, ugyanis azon éppen egy házaspár látható, tradicionális kínai öltözetben, szolgálókkal körülvéve, egy íróeszközökkel felszerelt asztal mellett.

A festmények azonban nem csak a sírhely tulajdonosait segítettek beazonosítani, hanem egy ritka ablakot nyitottak a múltra, amelyen keresztül bepillantást nyerhetünk a mongol uralom alatt álló Kína mindennapjaiba is. A 13. század folyamán ugyanis Dzsingisz kán és utódai fokozatosan egész Kínára kiterjesztették hatalmukat és végül 1271-ben Kubiláj nagykán – mint az újonnan alapított Jüan-dinasztia első uralkodója – a kínai császári címet is felvette.

Ez volt az első alkalom a történelemben, hogy Kína egészét sikerült egy külső hatalomnak meghódítani, és szintén példátlan volt korábban, hogy egy nem kínai etnikumú személy ülhessen a császári trónra. A mongolok 1368-ig tartó fennhatóságát a kínaiak érthető módon kemény elnyomásként élték meg, és leginkább a kizsákmányoló adók, valamint az öntözőrendszerek elhanyagolása miatt kialakult mezőgazdasági katasztrófák égtek bele a történelmi emlékezetbe a Jüan-dinasztia egy évszádos uralmáról.

A kínai-mongol „együttélés” emlékei visszaköszönnek a Jangcsüanban talált kripta festményein is. Míg a jeleneteken feltűnő emberek többsége jellegzetes kínai öltözékben látható, addig az egyiken feltűnik egy négyélű szövetkalapot viselő férfi is, amely öltözet az északi nomádok jellegzetes viselete volt. A ruházatban megfigyelhető eltérést nem csak a két nép különböző divatja indokolta, hanem törvényileg is előírt volt. Egy 1314-ben kelt császári rendelet ugyanis szigorú öltözködési szabályokat írt elő, amelyek értelmében a han etnikumú kínai hivatalnokok kerek-galléros inget és hajtott kalapot kellett viselniük, míg a mongoloknak hosszú kabátban és a már említett szövetkalapban kellett járniuk.

Az etnikai szegregáció mellett egy másik érdekesség is visszaköszön a képeken. A korabeli kínai társadalomban rendkívül fontos szerepet kapott az idősebb családtagok tisztelete. A már Konfuciusz tanításaiban is megjelenő hsziao – magyarul szülőtisztelet – eszménye pedig akár egészen extrém méreteket is ölthetett a kínai mondavilág tanúsága szerint.

A falfestmények jeleneteiben a régészek sikeresen azonosítottak két kínai legendát is, amelyek épp a hsziao fontosságára hívták fel a figyelmet. Az egyik történet szerint egy szegény kínai házaspár kemény döntés elé került: vagyonuk nem volt elegendő arra, hogy fiatal gyermeküket és a velük élő idős nagymamát is ellássák belőle. A házaspár ezért úgy döntött, hogy élve eltemetik gyermeküket, hogy így tudják életben tartani a nagymamát. A sötét történet végül szerencsés fordulatot vesz, amikor a fiú sírjának kiásása közben a házaspár aranykincsre bukkan, amiből már bőven megtudnak élni mind a négyen és nem lesz szükség a kisfiú feláldozására. A történet „tanulsága” azonban épp az volt, hogy a szülők azért kapták az isteni ajándékot, mert saját szüleiket mindennél nagyobb becsben tartották.

Egy másik kép egy hasonló történetet idéz meg. Ebben egy szintén szegény sorban élő családdal találkozunk, akik egy éhínség idején igyekeznek túlélni valahogy. Az apa egyszer aztán úgy dönt, hogy saját idős apját viszi ki az erdőbe meghalni, hogy a család többi tagja nagyobb eséllyel vészelje át a szűkös időszakot. Ekkor azonban a család legifjabb tagjai, Jüan emeli fel szavát a nagypapa mellett. A kisfiú megfenyegeti apját, hogy ha teljesíti tervét, akkor a jövőben egy hasonló szituációban, ő is ki fogja majd vinni apját meghalni az erdőbe. A fenyegetés megteszi a hatását és az apa letesz tervéről – a családtagok pedig csodálatos módon valamennyien túlélik az éhínséget.