Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Miután házassága tönkrement, a régészet valódi szerelmesévé vált Agatha Christie

2021. július 18. 16:38 Múlt-kor

<

Vizit az ásatáson

Irak az első világháború után egy névleg független királyság volt, a Hasemita-dinasztia uralma alatt, valójában azonban a brit érdekek érvényesültek. A fővárosban, Bagdadban tekintélyes brit kolónia élt, amely természetesen értesült Agatha Christie érkezéséről. Az írónő így részt vehetett a bridzspartikon, a tenisz- és krikettmérkőzéseken. Valójában azonban pont azoktól a dolgoktól akart menekülni, amelyek a britanniai életét juttatták eszébe, így néhány nappal később egyedül kereste fel Ur városának régészeti lelőhelyét.

Az Urban folyó ásatások már 1922 óta zajlottak Leonard Woolley vezetésével, és ezen időszak alatt számtalan sumer királyi temetkezést sikerült feltárni. Woolley még 1924-ben bérelte fel Katharine Elizabeth Keelinget, aki német szülők Angliában született gyermekeként a Vöröskeresztnél dolgozott, majd a Közel-Keletre került, hogy férje öngyilkossága után az Iraki Állami Vasútnál helyezkedjen el.

Leonard Woolley régésztechnikusként alkalmazta, aki felelős volt a lelőhelyről születő rajzokért. Ám akkoriban sem a nők egyedül való utazgatása, sem pedig az nem számított bevett szokásnak, hogy egy férfiaktól hemzsegő helyszínen dolgozzon egyedül. Woolley főnökei ezt az állapotot tarthatatlannak minősítették, így a neves régész, felszámolandó ezt a helyzetet, 1927 áprilisában összeházasodott Katharine-nel, és attól fogva gyakorlatilag minden ásatáson együtt dolgoztak. A régészeti ásatások meghozták a hírnevet Woolley számára, Agatha Christie is először az otthoni hírlapokban találkozott a régész nevével, és az ott olvasottak keltették fel a figyelmét.

Woolley Katharine-re bízta, hogy megmutassa az írónőnek a lelőhelyet. Hamar megtalálták a közös hangot egymással, mivel Katharine nagy rajongója volt Christie-nek a három évvel korábban megjelent, Az Ackroyd-gyilkosság című regénye miatt. Ráadásul Katharine Woolley valószínűleg dédelgethetett magában némi írói álmot is, 1929-ben ugyanis napvilágot látott Adventure Calls (Szólít a kaland) című regénye, amely természetesen a Közel-Keleten játszódik.

A házaspár és az írónő viszonya olyan szívélyessé vált, hogy amikor Woolleyék Londonba utaztak, Agatha Christie Chelsea-ben található otthonában vendégeskedtek. Ekkor javasolták neki, hogy látogasson el hozzájuk ismét, amit nem kellett kétszer mondaniuk, mert Agatha Christie 1930-ban ismét ellátogatott Bagdadba.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Miután házassága tönkrement, a régészet valódi szerelmesévé vált Agatha Christie

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra