Mit köszönhet a magyar tudomány Balogh Kálmánnak?

2018. október 19. 09:56 MTI

Erdély román megszállása miatt 1919 decemberében családjával menekülni kényszerültek, Debrecenben telepedtek le. Édesapja sokat foglalkozott a betegeskedő kisfiúval, felkészítette a magántanulói vizsgákra, hosszú sétákra vitte, a természet szeretetére nevelte. Apja nyomdokait követve választotta a természetföldrajz tudományát, 1938-ban a debreceni Tisza István Tudományegyetemen kitűnő minősítéssel földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett. 1940-ben földtanból doktorált. Az egyetemen találkozott egész pályafutását döntően befolyásoló mesterével, Telegdi-Róth Károly geológus professzorral, akinek biztatására a tanári pálya helyett a geológus hivatást választotta.

Már diákként bekapcsolódott a kutatómunkába, 1935 és 1940 között az egyetem ásvány- és földtani intézetének gyakornoka, 1940-től 1942-ig tanársegédje volt. Közben, 1940-től Budapesten, az Országos Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárában is gyakornokoskodott, 1941-ben a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársa lett. 1944-ben behívták katonának, amerikai hadifogságba esett. Csak 1946-ban térhetett vissza munkahelyére, ahol tudományos munkatársként, főmunkatársként, 1952-től a térképező osztály vezetőjeként dolgozott. 1953 januárjában kinevezték az intézet igazgatójának, de júliusban már le is váltották, gyors egymásutánban elbocsátott elődeihez hasonlóan ő sem felelt meg a politikai elvárásoknak. 1964 és 1966 között a térképszerkesztő osztályt vezette.

1966-tól 1977-ig, nyugdíjba vonulásáig a szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) Földtani-Őslénytani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Itt vezette be a különböző földtörténeti periódusok elkülönítésére kiválóan használható, a rétegtanban látványos eredményeket hozó Conodonta-vizsgálatokat. (Conodonta - korai gerinchúros állatok kihalt osztálya, egyedei a kambrium időszakban jelentek meg, és a késő triász korban haltak ki.) Nyugdíjazása után a Földtani Intézet tudományos tanácsadójaként szolgálta tovább a geológia ügyét.

Tudományos munkájával 1952-ben a föld- és ásványtudomány kandidátusa, 1961-ben doktora lett. Disszertációját az általa olyannyira szeretett Bükk-hegység földtani viszonyairól írta. Kutatásai során főként az Aggtelek-Rudabányai-hegység, a Bükk és a Mecsek földtani térképezésével foglalkozott. Kiemelt figyelmet szentelt a 251-65,5 millió évvel ezelőtti földtörténeti középidő, a mezozoikum képződményei rétegtanának. Az általa legbehatóbban vizsgált Bükk-vidéken és az Aggtelek-Rudabányai-hegységben a triász időszaki kőzetek az uralkodóak, de jura időszakiak is előfordulnak, míg a Mecsekben a teljes mezozoikumot átfogó rétegsorok találhatók.

Tisztázta az Aggtelek-Rudabányai-hegység triász és a Borsodi-medence neogén kori képződményeinek fejlődéstörténeti és gazdaságföldtani kérdéseit, elkészítette a Bükk-hegység földtani-tektonikai térképét és földtörténeti múltjának összefoglalását. Térképező munkája során felismerte a Magyarországon akkortájt alkalmazott rétegharántolásos felvételezési módszer túlhaladottságát, helyette a réteghatár-követéses rendszert alkalmazta és tanította. Jelentős szerepe volt a Magyarország egészét egységesen ábrázoló földtani térképek tartalmi és formai kérdéseinek kidolgozásában, valamint a Kárpát-Pannon-térség lemeztektonikai értelmezésében. Irányította az ország egységes, 1:200 000 méretarányú földtani térképsorozatának elkészítését, megírta a magyarországi triász képződmények szinopszisát. Jelentősen hozzájárult a Kárpátok, az Alpok és a Dinári-hegység földtani és őslénytani kutatásához. Hozzájárult az Alföld mélyföldtanának megismeréséhez és az ottani szénhidrogén-kutatás tudományos megalapozásához.

Nevéhez fűződött még az üledékföldtan oktatásának korszerűsítése, kezdeményezésére indult meg a korábbi hegyvidéki földtani résztérképek egységesítése, szerkesztője volt Magyarország tektonikai térképének is. Ötletgazdaként, társszerzőként és főszerkesztőként oroszlánrészt vállalt az 1991-92-ben megjelent háromkötetes Szedimentológia című összefoglaló munka megírásában. A tudományos közösség a korszerű szemléletű üledékes kőzettani (szedimentológia) kutatások hazai megalapítójaként tartja számon.

Balogh Kálmánt több hazai és nemzetközi szakmai szervezet választotta tagjai sorába. 1995-ben Széchenyi-díjat kapott „a geológia, mindenekelőtt az üledéktan hazai fejlődésében kiemelkedő jelentőségű Szedimentológia című kézikönyv szerkesztéséért és e tudományág meghonosításában és oktatásában végzett úttörő munkásságáért”. A március 15-i parlamenti díjkiosztó ünnepségen lett rosszul, kórházba került, de életét már nem tudták megmenteni, 1995. április 7-én Budapesten halt meg. 2005-ben a lillafüredi István-barlang bejáratánál emléktáblát avattak tiszteletére.