Mit keresett a Vörös Hadsereg Dániában 1946 tavaszáig?
2020. március 10. 15:25 Múlt-kor
Egyezkedés és megoldás
Júliusban Christmas Møller dán külügyminiszter felvetette, hogy Bornholm sorsát kössék a Dánia más részeiből történő brit csapatkivonáshoz. Egy hónappal később, amikor Ernest Bevin brit külügyminiszterrel találkozott, felhozta a Feröer-szigeteken még 1940-ben létrehozott brit támaszpont ügyét is.
A britek nem sokkal Dánia német lerohanása után szállták meg a Norvégiától nyugatra található, Dániához tartozó szigeteket, egy hónappal később pedig a szintén Dánia által birtokolt Izlandra is brit csapatok érkeztek egy esetleges német invázió megelőzésére (őket később amerikaiak váltották fel).
A briteknek a világháború után is fontos volt e szigetek, valamint a közeli Norvégia politikai és diplomáciai orientációjának kérdése, így nem akarták túl hamar elengedni az itt létrehozott támaszpontjaikat.
Amerikai részről hasonló fontossággal bírt Grönland kérdése: 1945 októberében Dánia washingtoni nagykövete, Henrik Kauffmann felvetette az amerikaiaknak, hogy a Bornholmon létrejövő szovjet támaszpontokat itt ellensúlyozzák amerikai bázisokkal.
Kaufmann már 1941 áprilisában, miközben hazáját a németek vonták ellenőrzésük alá, igyekezett amerikai védelem alá helyezni Grönlandot, amiért árulónak bélyegezték. A vita kapcsán elnyerte a „Grönland királya” gúnynevet.
Végső soron a pragmatizmus és a reálpolitika győzedelmeskedett Bornholm kérdésében. Sztálin elfogadta az észak-atlanti térség brit-amerikai befolyási övezetté válását, cserébe a Szovjetunió újból bekebelezhette a balti államokat.
A szovjet csapatok 1946. április 5-ével bezárólag békésen elhagyták Bornholmot, azzal a kikötéssel, hogy a továbbiakban bármiféle külföldi csapatok a szigeten való feltűnését a Szovjetunió hadüzenetnek fogja tekinteni.
A megegyezés részeként a skandináv és a balti államok között elhelyezkedő Finnország „különleges státuszt” élvezett. Svédország saját elhatározásból továbbra is semleges maradt, Norvégia és Dánia pedig az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete, azaz a NATO alapító tagjaivá váltak 1949-ben.
A fent említett szovjet álláspont ezt követően is érvényben maradt, azonban a dán csapatok jelenlétét még eltűrték a szigeten.
Bornholm rövid életű szovjet megszállása a háborús opportunizmus tökéletes példájának tekinthető. A sziget 1945 májusának „versenyhelyzete” közepette került a Vörös Hadsereg kezére, és az 1946-os év diplomáciai manőverezéseinek köszönhetően került feladásra, miközben Európa keleti felére kíméletlenül leereszkedett a vasfüggöny.
A háború előtt és alatt több tízmillió embert veszítő Szovjetunió a győzelmi pompa ellenére katonailag kimerült. A Japán elleni háború pedig, amelyre Sztálin az 1943-as teheráni konferencián kötelezte el magát, csak 1945 szeptemberében ért véget.
A legfontosabb célkitűzés ebben az időszakban már a szovjet uralom megszilárdítása volt azon területek felett, ahol ez lehetséges volt – Bornholm nem tartozott ezek közé.
A stratégiai fontosságú sziget állandó megszállásához és megerősítéséhez szükséges erőt kifizetődőbb volt a kontinentális Közép-Európától a jövendőbeli Észak-Koreáig terjedő új, összefüggő birodalom megszilárdítására fordítani. E helyzet szerencsés nyerteseként Dánia teljes területe a szovjet befolyási övezeten kívül maradt.
Bornholm a hidegháború folyamán később is a figyelem középpontjába került – Sztálin halálának napján, 1953. március 5-én egy Franciszek Jarecki nevű lengyel pilóta ide repült át a legkorszerűbb szovjet vadászrepülőgéppel, a MiG–15-össel. Később más disszidáló lengyel pilóták is követték a példáját.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
