Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

„Mit adtak nekünk a rómaiak?” – hat római találmány, amely lehet, hogy mégsem az

2018. június 20. 09:55 Múlt-kor

<

Diocletianus államigazgatása és gazdaságpolitikája

Nem minden római kísérlet volt sikeres. Kr. u. 284-ben Diocletianus, egy alacsony társadalmi osztályba született férfi, aki a katonai ranglétrán keresztül emelkedett fel, császár lett. Ő szilárdította meg az úgynevezett „tetrarchia” rendszerét, amelyben alcsászárok uralkodtak provinciák csoportjai felett, az ő legfelsőbb irányítása alatt. Ez azt jelentette, hogy a helyi kérdéseket helyben oldották meg, és a hatalom bizonyos mértékig meg volt osztva. Fennállt természetesen annak lehetősége, hogy egy alcsászár önálló útra tér, de több évtizednyi belháború után a békességet hozó rendszert széles körben üdvözölték.

Kr. u. 300-ra azonban Diocletianus birodalma gazdasági gondokkal küzdött. Több területen összeomlott a szabad kereskedelem, az árak pedig emelkedtek. A császár nem segített azzal, hogy több emberöltő óta nem látott mértékű építkezési kampányba kezdett. Diocletianus megpróbált szembeszállni a problémákkal. Először átszabta az adórendszert, amely megszüntette az addigra berögzült nem hatékony eljárásokat.

Azt is látta, hogy a pénz sorozatos devalválása miatt a római érmékbe vetett bizalom megcsappant, így új érméket veretett új értékekkel. Habár ez elsőre jó ötletnek tűnhet, az árak ezután még gyorsabban emelkedtek, amire Diocletianus árplafonokkal válaszolt. Ezek megszegése halálbüntetéssel járt. A fix árak rendszere általános gyűlöletet váltott ki, és a legtöbben figyelmen kívül hagyták a súlyos büntetés lehetősége ellenére. A kínálat és kereslet szabályai azt diktálják, hogy ha valakinek elég nagy szüksége van valamire, akkor bármit hajlandó érte megfizetni. Szerencsére a 301. évre kialakult helyzet nem tartott sokáig – miután az új pénznek volt ideje rendszerbe állni, az árak normalizálódtak.

Diocletianus abban is igen különös uralkodó volt, hogy 305-ben lemondott trónjáról egy kétcsászáros megoldás érdekében. A dalmát tengerpartra vonult vissza, ahol luxusban élt élete hátralevő részében, és káposztatermesztéssel töltötte idejét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

„Mit adtak nekünk a rómaiak?” – hat római találmány, amely lehet, hogy mégsem az

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra