Minden vérre menő meccsnél durvább volt a Puma és az Adidas alapítójának testvérháborúja
2019. február 26. 08:45 Múlt-kor
A 20. század folyamán a sportesemények olyan világméretű tömegjelenségekké váltak, mint még soha a történelem során, és a sportfelszerelés és -ruházat a mindennapok részévé vált az egész világon, korábban nem látott nagyságú piacot kialakítva. A legnagyobb márkákat mindenki ismeri, azonban kevés szó esik legtöbbjük eredetéről, a cégek kezdeteiről. Ezek között az egyik legérdekesebb, egyenesen filmbe illő történet a két nagy német márka, az Adidas és a Puma útja, amely akár egy világsikerű regényhez vagy egy hollywoodi filmhez is alapul szolgálhatna.
Siker és nehézségek
A két márka egyetlen családi vállalkozásként indult, amely az alapító fivérek közötti elvakult rivalizálásba csapott át, amely végigkísérte a 20. század nagy részét, és egy kisváros lakóit is egymás ellen fordította. Az apró bajorországi Herzogenaurachban a cipész Christoph Dassler fiai, Rudolf és Adolf az első világháború utáni bizonytalan helyzetben igyekeztek az apjuktól tanult mesterségből megélni. Az ifjabb fivér, Adolf volt a kreatív erő (gyermekkorában barátaival gyakran saját gyártású sportszerekkel játszottak focit és jéghokit), Rudolf pedig barátságos természetével inkább az eladásokat segítette. Az 1924-től közös cégük neve Dassler Testvérek Cipőgyár (Gebrüder Dassler Schuhfabrik) volt.
Már az 1920-as években mutatkozott érdeklődés a testvérpár termékei iránt sportolók részéről, ennek legkomolyabb példája az Adolf Dassler és a német olimpiai atlétikacsapat edzője, Josef Waitzer között kialakuló barátság volt – az 1928-as amszterdami játékokon már bemutatkoztak a Dassler-féle cipők. Adolf Hitler és a nácik 1933-as hatalomra jutásával mindkét testvér belépett a náci pártba, azonban kisvárosi üzletük nem igazán tudott kitörni a helyi közegből (a néhány ezer fős Herzogenaurachban több mint száz cipészműhely volt) egészen 1936-ig, amikor Németország adott otthont a XI. nyári olimpiai játékoknak.
A Waitzerrel ápolt kapcsolatnak köszönhetően a fivérek eddigre biztosak lehettek abban, hogy a legtöbb német atléta az ő cipőiket fogja viselni, azonban egy külföldi sportolót is kiszemeltek: a végül az olimpia sztárjának bizonyuló amerikai Jesse Owenst. Az afroamerikai atléta négy aranyérmet nyert, miközben a német fivérek cipőjét viselte, hatalmas növekedéshez segítve eladásaikat.
Az 1930-as évek közepén azonban – talán éppen a siker miatt, vagy ennek ellenére – egyre nagyobb feszültség uralkodott Rudolf és Adolf között. Rudolf a viszonyuk megromlását teljes mértékben Adolf felesége, Käthe viselkedésének tulajdonította – ennek jogosságát természetesen lehetetlen bizonyítani vagy cáfolni, azonban kétségtelen, hogy nem tett jót a két testvér kapcsolatának, hogy feleségeikkel együtt szüleikkel laktak egyetlen házban, ahol rengeteg vita kerekedett a mindennapokban.
A második világháború csak tetézte gondjaikat: a totális háborúhoz egységes hadigépezetté alakult Harmadik Birodalom immár nem fordított annyi figyelmet a sportra, és a náci kapcsolatokból már nem tudtak profitálni a Dassler-fivérek. A hadianyaggyártás elsőbbsége miatt gyártásukat súlyosan korlátozták, és a hadkötelezettség fenyegetése is ott leselkedett a fejük felett – annak ellenére, hogy az 1898-as születésű Rudolf és az 1900-ban született Adolf mindketten szolgáltak az első világháborúban. Rudolf egyre jobban haragudott Adolfra, amiért az ifjabbik testvér igyekezett kisajátítani a cégvezetői pozíciót, és ezáltal felmentést nyerni a szolgálat alól. 1943-ban Rudolfot ismét behívták katonának, innentől a háború végéig tehetetlen maradt a cég ügyeit illetően.
Mindeközben a Németország minden gyárát a hadianyaggyártásra átállító „Totális háború – a legrövidebb háború” nevű program keretében a Dassler-gyár minden berendezését kicserélték ponthegesztő gépekre, amelyekkel a továbbiakban az RPzB 54 jelű, „Panzerschreck” becenevű kézi páncélelhárító fegyvereket szerelték össze Adolf sebtében átképzett alkalmazottai. A szovjet előrenyomulással a Lengyelországban szolgáló Rudolf hazaszökött 1945 márciusában, amiért a háború végéig a Gestapo fogságában maradt. 1945 áprilisában meghalt édesapjuk, Rudolfot éppen a temetés napján tartóztatták le – természetesen ezért is öccsét okolta. Amikor az amerikai csapatok megérkeztek Herzogenaurachba, eleinte meg akarták semmisíteni a gyárat, azonban Adolf és felesége lebeszélte őket erről.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
