Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Minden terepre alkalmas járművel próbálta elkerülni a csődöt egy brit autógyártó 1926-ban

2021. március 30. 15:45 Múlt-kor

Aki valaha akadt már el sárban, hóban vagy hasonló közegben autóval, jól tudja, mennyire nagy segítséget jelentene az ilyen pillanatokban, ha a jármű a harckocsikéhoz hasonló lánctalppal rendelkezne. A mindennapi utcai közlekedésben azonban a lánctalp igencsak problémás lenne – e dilemmát kísérelte meg feloldani a híres brit Vickers fegyvergyártó tulajdonában lévő Wolseley autómárka 1926-ban.

<

A Vickers testvérek által a század elején létrehozott autómárka az 1920-as évek közepére rendkívüli veszteségeket termelt, miután az igen nyereséges első világháborús állami szerződések lejártak, és a nagy cégek háborús nyereségére utólagos adót is kibocsátottak.

A márka a civil gépjárműpiacon nehézkesen találta a helyét, azonban az ekkor már több, mint kétmillió fontos adósságot felhalmozott cég a rivális Morris általi 1927-es felvásárlása előtt egy utolsó próbálkozása még volt a katonai járművek terén: ez volt a Wolseley „Wheel-Cum-Track” („Kerék Lánctalppal”), a maga nemében egyedülálló, váltható futóművel rendelkező autó.

A Wolseley egyik konvencionális autóalvázán alapuló szerkezet a két megszokott futóműtengelye között egy rövid lánctalpas futóművel is rendelkezett, egyszerre csak az egyik futómű volt a földön, és hajtotta az autót. A hézagosan dokumentált járműben bizonyára megoldották a hajtás kapcsolását a két futómű között is, azaz hogy a motor egyszerre csak az egyiket hajtsa.

Az 1926-ban épült és a fényképek alapján ki is próbált járműről meglehetősen kevés egyéb információ áll rendelkezésre, azonban az Imperial War Museum birtokában lévő dokumentumok tanúsága szerint a brit haderő is érdeklődött iránta, egyfajta terepjáró parancsnoki autóként.

A dokumentumok szerint a különleges autót egy ilyen járműveket kereső pályázatra nevezték be több más gyártó, köztük a francia Citroën és több másik brit autómárka prototípusaival egyetemben.

A nyitott „kabrió” változat mellett maradtak fenn fotók egy páncélozott, lövegtoronnyal felszerelt változatról is, így lehetséges, hogy harcjárműként is elképzelték alkalmazását, azonban a feljegyzések szerint e változat mindössze 15 mérföld/óra (24 km/h) sebességre volt képes a lánctalpakon, és 25 mérföld/órára (40 km/h) a gumiabronccsal szerelt kerekeken haladva. A 16 km/h-s sebességkülönbség valószínűleg nem bizonyult elég nyomós indoknak ahhoz, hogy a rendkívül összetett szerkezetet hadrendbe állítsák.

A terepjárásra is képes, ám a korabeli harckocsiknál kevésbé nehézkesen mozgó járművek szerepét a féllánctalpasok és a korban bevett könnyű harckocsik és páncélautók töltötték be a világ hadseregeiben a két világháború között.

Bár végül sem a civil, sem a katonai piacon nem talált vevőre, a Wolseley-Vickers „Wheel-Cum-Track” a 20. század legérdekesebb járművei közé tartozik, és bizonyára legalább akkora élmény lehetett vezetni, mint amennyire bonyolultak voltak szerkezeti megoldásai.

A Wolesley mint márka a Morris részeként további autóipari társaságokba tagozódott a későbbi évtizedek során – jobbára puszta emblémaként, valódi önálló modellek nélkül –, mígnem végül a British Leyland csoport részeként szűnt meg 1975-ben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Minden terepre alkalmas járművel próbálta elkerülni a csődöt egy brit autógyártó 1926-ban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra