Minden isten otthonából Szűz Mária temploma – a római Pantheon története a középkorban
2017. július 20. 16:54
A Pantheon több mint kétezer éve álló impozáns épülete ma is büszkén hirdeti a római civilizáció nagyságát. Az eredetileg valamennyi római istenség tiszteletére emelt templom azonban fontos szerepet töltött be a későbbiekben is, mint keresztény templom, illetve a pápaság egyik legfontosabb reprezentációs épülete.
Az ókori Római Birodalom egyik leghíresebb épületét eredetileg Kr. e. 27-ben, Marcus Vipsianus Agrippa utasítására emelték, ez az épület azonban egy tűzvész következtében szinte teljesen elpusztult. Később, 126 körül Hadrianus császár építette újjá, és az épület ekkor nyerte el ma is látható formáját. A templomot az összes római isten tiszteletére szentelték, de a régi római vallás és a Birodalom hanyatlása más irányba fordította az épület történetét.
A kora-középkor első évszázadaiban az egykor virágzó Róma városa lehanyatlott és részben elnéptelenedett. A 7. századot megelőzően így meglehetősen ritkán találkozunk a Pantheon említésével forrásainkban. A fordulópontot IV. Bonifác pápa hozta el, aki 609-ben azzal a kéréssel fordult a várost akkoriban uraló Phókasz bizánci császárhoz, hogy adja az egyháznak az egykori római szentély épületét, hogy azt egy keresztény templommá alakíthassák át. A császár teljesítette is a pápa kérését és a Pantheont Szűz Mária és valamennyi keresztény mártír tiszteletére szentelték fel. Egy legenda szerint a pápa 28 megrakott szekéren szállíttatott mártíroktól származó csontokat az új templom felszentelésére, de a legújabb kutatások szerint ez a történet csak egy 16. századi kitaláció.
Felszentelt templom mivolta azonban ekkor még nem tudta megvédeni az épületet és annak kincseit a rájuk szemet vető „kincsvadászoktól”. Egy alkalommal maga II. Kónsztasz bizánci császárnak tetszettek meg az épület gyönyörű, díszes tetőcserepei, hogy azokat mind egy szálig leszedette és Bizáncba szállíttatta 663-ban.
A 7. századi átalakítás leginkább az épület külsejét érintette, hiszen belül lényegében csak egy oltár felállítása változtatta meg az ókori állapotot. Kívül felhelyeztek a templomra egy keresztet és több márvány díszítőelemet is eltávolítottak róla. A Pantheon hamarosan új nevet is kapott, a 8. század közepétől általában Sanctae Mariae Rotundae néven hivatkoztak rá. Valószínűleg ekkor helyezték el benne azt a máig látható ikont, amely Szűz Máriát és a kisded Jézust ábrázolja.
Érdekesség, hogy a Pantheon épülete ezt követően mintául szolgált számos középkorban épült és Mária tiszteletére szentelt templomnak. Bár hasonló méretekkel sehol sem találkozunk, építészeti jellegzetességei Európa-szerte visszaköszönnek.
Bár a pápaság mindig kiemelt fontosságú helyszínnek tekintette, a templomot nem használták rendszeresen, a pápa leginkább csak nagyobb ünnepek alkalmával misézett a Pantheonban. Ennek alapvetően gyakorlati magyarázata volt: a kupola tetején található, kilenc méter átmérőjű kör alakú nyílás ugyanis alkalmatlanná tette az épületet arra, hogy esős időben vagy éppen a téli hónapok alatt befogadja a pápa meghallgatására összegyűlő hívők tengerét.
Mindazonáltal sikerült módot találni arra is, hogy kihasználják az oculusban (a kör alakú nyílás) rejlő lehetőségeket is. A 11-12. századtól kezdve a Pantheon adott otthont a Dominica de Rosa nevű szertartásnak, amelynek során rózsákat dobtak le a kupola tetejéről az épület belsejébe, ezzel szimbolizálva a Szentlélek visszatérését.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
