Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Milyen volt rabszolgának lenni az ókori Rómában?

2015. március 9. 08:48 Csernus Szilveszter

<

Hogyan lett valaki rabszolga?

A római jog többféle módját ismerte a rabszolgává válásnak. Legáltalánosabb és legismertebb formája a legalsó társadalmi osztályba kerülésnek a fogságba esés volt. Róma ugyanis minden ellenséges állam minden polgárát ellenségnek tekintette, akik a rómaiak részéről szabad foglalás tárgyai voltak. Ezek után érthető, hogy a legnagyobb rabszolga-beszállítója a római társadalomnak a hadsereg volt: egy-egy győztes hadjárat valósággal megtöltötte a rabszolgapiacokat.

A rabszolgaréteg „önfenntartását”, állandó emberi utánpótlását biztosította, hogy a rabszolganőtől való születés is rabszolgává tette az újszülöttet. Igen gyakori volt ugyanis a rabszolganők ágyasként, vagy prostituáltként való tartása, ilyenkor a balkézről született gyermek nem követhette az apa jogállását, a rómaiak pedig féltett kincsként kezelték polgárjogukat, ugyanis a felszabadított rabszolga római polgárrá vált (civis romanus).

Itt kell megemlítenünk a római jogászok nagy találmányát, a magzati érdek védelmét (ez nem azonos a magzati élet védelmével), amelyet például a ma hatályos magyar szabályozás is követ, hasonlóan a római jog alapjain álló államokhoz (természetesen nem a szabadság állapotának elnyerése, hanem például az öröklés kérdésében). Ez az intézmény Rómában a személyi állapot szempontjából azt jelentette, hogy amennyiben az anya a terhesség ideje alatt bármennyire rövid ideig is szabad volt, a gyermek is szabadnak született, ugyanis a magzatra „ráragadt” az anya szabadsága, a magzat ekkor már nem válhatott rabszolgává.

Harmadik útja a rabszolgává válásnak büntetés útján vezetett. A rómaiak igen sok esetet soroltak ezen kategóriába. Ilyen volt a katonai szolgálatból, vagy az elől való szökés szankciója, aki a hatósági lajstromozás (census) alól kivonta magát, akit bányamunkára ítéltek vagy akinek állatviadalon kellett részt vennie, de servusszá váltak azok a Róma közelében megtelepedő "külföldiek" is, akik bár már nem álltak háborúban Rómával, így személyük nem volt szabad foglalás tárgya, de államukat Róma harcban megsemmisítette.

Az i.sz. 52-ben hozott szenátusi rendelet (senatus consultum Claudianum) értelmében az a szabad nő, aki egy rabszolga férfival élt élettársi viszonyban és a rabszolga tulajdonosának kérésére nem vált el tőle, annak a rabszolgájává vált, sőt minden vagyona is a rabszolgatartóé lett. Ezt a szabályozást, amely egyértelműen a szabad nőket kívánta a rabszolgákkal való intimebb együttéléstől elrettenteni, Iustinianus szüntette meg.

A jogszabályok emellett lehetővé tették, hogy a tetten ért tolvajt a sértett a rabszolgájává tegye, de más személyi-vagyoni jellegű viszonyok is rabszolgasorba taszíthatták a szabad embert. Talán a legismertebb ezek közül a fizetésképtelen adós esete, akit hitelezője eladhatott; ezt a császárkorra annyiban korlátozták, hogy az eladást csak a birodalmon belül ejthette meg az újdonsült rabszolgaárus. De saját magát is eladhatta rabszolgának egy római polgár, hogy a vételáron osztozzon az eladóval.

A családfő (pater familias) amellett, hogy rendelkezett gyermekei és hatalomalattijai vagyona, élete és halála felett, gyermekét eladhatta rabszolgának, de csak Róma városán kívül és legfeljebb három alkalommal. A családfő ezen szigorú jogait a császárkorban törvényileg szüntették meg fokozatosan.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Milyen volt rabszolgának lenni az ókori Rómában?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra