Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Milyen volt rabszolgának lenni az ókori Rómában?

2015. március 9. 08:48 Csernus Szilveszter

Elterjedt berögződés a római rabszolgákkal kapcsolatban, hogy teljesen jogképtelenek voltak, uruk tulajdonában álltak, akik tetszésük szerint rendelkezhettek felettük, amibe akár a rabszolga megölése is beletartozott. És valóban: a római rabszolga nem jogalany volt, hanem jogtárgy. Ám ez történelmi távlatban nem állja meg a helyét, ugyanis jogi és társadalmi helyzetük évszázadról évszázadra változott, a paraszti házközösségek tagjától a latifundiumokon dolgozó, embertelenül kezelt „dologig” (res). A rabszolgák között nemcsak gladiátorok és bányamunkások voltak, hanem több nyelven beszélő házi tanítók is, az ismert költő, Phaedrus például ugyanúgy rabszolga volt, mint Spartacus. Ahogy az is kevéssé ismert, hogy milyen útjai voltak a rabszolgává válásnak és a rabszolga-felszabadításnak - írásunkból most ez is kiderül.

<

Mit jelentett a rabszolgaság?

Iustinianus (525-565), a római jog nagy kodifikátora így definiálta a rabszolgaságot: „A rabszolgaság a népek közös jogának intézménye, mely által valaki más hatalmának van alávetve a természet ellenére. A rabszolgák onnan vették a nevüket, hogy a hadvezérek a foglyokat el szokták adatni és ezáltal őket megmenteni, nem pedig megölni. Nevezik őket 'mancipium'-nak is, mert az ellenségtől kézzel ragadták el őket." (Institutiones. Idézi: Jakab Éva-Molnár Imre: Római jog. Szeged, 2012.).

Ahhoz, hogy az ókori Rómában egy embernek teljes jogképessége legyen, három személyi állapotnak (status) az együttes megléte szükségeltetett. Egyrészről szabadnak kellett lennie, rendelkeznie kellett valamelyik polgárjoggal és megfelelő családi állapottal - tehát például a római polgár szükségképpen szabad volt, de jogképessége csak akkor volt teljes, ha családjogilag is önjogú és nem a családfő hatalomalattija (suus) volt. A rabszolga esetén már az első lépcső, a szabadság állapota is hiányzott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Milyen volt rabszolgának lenni az ókori Rómában?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra