Milyen nehézségeket okozott a Felvidék visszacsatolása? 

2014. november 18. 09:15

A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója és a komáromi Selye János Egyetem tanszékvezető docense hangsúlyozta: alig feltárt kutatási területről van szó, hiszen a hatvanas évek vége óta csupán résztanulmányok jelentek meg a témában. Mint azt Simon Attila a Múlt-kornak elárulta: Ablonczy Balázs, a Jaffa Kiadó sorozatszerkesztője kérte fel a könyv megírására, igaz, korábban már foglalkozott a témával, amelynek előzményeiről az Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban címmel 2010-ben könyvet is írt. A történész elmondta, a levéltári és sajtótörténeti kutatások mellett mintegy tucatnyi oral history-interjút is készített legújabb, Magyar Idők a Felvidéken (1938-1945). Az első bécsi döntés és következményei című könyvéhez.

Mint ismeretes, a Csehszlovákia szudétanémetek lakta területeit Németországnak ítélő, 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezmény függelékébe bekerült, hogy a prágai kormánynak Magyarországgal és Lengyelországgal is rendeznie kell területi vitáit. A magyar-csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek Komáromban, de öt nap múlva már meg is szakadtak. A magyar kormány ezután kérte a döntőbíráskodást, ami alól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos mintegy 80 százaléka volt magyar. A vesztes világháborút követően azonban ez a terület ismét Csehszlovákiához került.

Madarász István kassai püspök a rádió mikrofonja előtt fogadja Horthy Miklós kormányzót és feleségét, 1938. november 11.

Simon Attila elmondta: a magyar honvédség 1938. november 5-10-i bevonulását követően az örömünnep hamar köddé vált, ugyanis ezt követően két olyan közösségnek kellett együtt élnie, amely eltérő körülmények között szocializálódott, s ez meg nem értést, számos ellentétet szült. Mivel Budapesten nem bíztak a "felvidéki kommunistákban", anyaországi „ejtőernyősöket” ültettek az ottani hivatalokba. A felvidékiek azonban csak nehezen barátkoztak meg az anyaországból hozott rugalmatlan bürokráciával, a társadalmi érintkezés ottani szabályaival, a „csendőrpertuval”, s azzal, hogy azt, akit eddig egyszerűen „uramoztak”, november 2-a után „méltóságos-„ vagy „nagyságos úrnak” kellett szólítani.

Mint arra a szerző rámutatott, a sok nehézséggel járó integráció az élet minden területét érintette, példaként említve a sportot, illetve a labdarúgást. Az első bécsi döntést megelőzően a felvidéki, immáron újra a magyar labdarúgó-bajnokságban szereplő, addig biztos gazdasági háttérrel rendelkező és jól működő klubok sorra mentek tönkre. Egyik másik példa Kassa, amely város azt remélte, hogy az északkeleti régió központja lehet, de ehhez nem sikerült előteremteni szükséges pénzügyi forrást. A könyvből az is kiderül, hogyan próbálta a magyar kormányzat a "nyugdíjasok városává", majd a felvidéki turizmus központjává alakítani Kassát – ám mindebből csak nagyon kevés teljesült.

A frissen megjelent könyvben az olvasó olyan további témákkal találkozhat, mint az ún. „felvidéki szellem” kérdése, a felvidéki zsidóság sorsa, vagy a Magyarországhoz került szlovák lakosság helyzete.