Miként fedezték fel az Indiába tartó portugálok Brazíliát?
2021. április 22. 16:24 Múlt-kor
Értéktelen föld?
Miután da Gama 1499-ben tekintélyes fűszerrakománnyal tért haza, I. (Szerencsés) Mánuel király 1500 márciusában újabb expedíciót indított a mesés, de felfoghatatlan távolságra lévő keletre. A Pedro Alvares Cabral vezetésére bízott haderő 1500 főből és 13 hajóból (10 karakk, másképpen: nao és 3 karavella) állt. A nemesi származású, szemtelenül fiatal, mindössze 32-33 éves, a források szerint kb. 190 centiméter magas, erős testfelépítésű felfedező 1500 előtti életéről alig tudunk valamit, feltehetőleg lojalitása és tehetsége miatt választotta őt a király 1500 februárjában a második indiai expedíciós flotta élére. A katonai parancsnokot olyan tapasztalt navigátorok segítették, mint Bartolomeu Dias, testvére, Diogo Dias vagy Nicolau Coelho, aki korábban Vasco da Gamát is elkísérte. Cabral 10 ezer cruzadót, valamint kereskedelmi kiváltságokat kapott a veszélyes expedíció vezetéséért, amelynek a célja az volt, hogy tartósan megvessék a lábukat Indiában, elsősorban Kálikutban.
A március 9-én délben kihajózó flotta öt nappal később kötött ki a Kanári-szigeteken, a Zöldfoki-szigetek portugál kolóniáját pedig 22-én érte el. Másnap a Vasco de Ataíde parancsnokolta hajó 150 emberrel a fedélzetén eltűnt, amit különösen rossz ómennek véltek. Április 9-én haladtak át az Egyenlítőn és a bevált módszer szerint az afrikai partoktól eltávolodva délnyugat felé fordították a hajóik orrát, hogy a kedvező szelek által röpítve körívben érjenek el Afrika déli csücskéhez.
A hurok azonban túl nagyra sikerült, és 1500. április 21-én a legénység tagjai hínárokat vettek észre a tenger felszínén, ami egy közeli szárazföld egyértelmű jele volt. Másnap meg is pillantották a földet, amely a mai Brazília keleti partja volt, feltehetőleg a Monte Pascoal 536 méter magas dombját láthatták meg először.
Cabral Nicolau Coelho kapitányt bízta meg, hogy szálljon partra, és vegye fel a kapcsolatot a bennszülöttekkel, akik ajándékokat cseréltek az ismeretlen fehér emberekkel. Ezt követően északra hajóztak közel 65 kilométert, és április 24-én a mai Porto Seguro környékén, egy jóval kedvezőbb adottságú, természetes kikötőben ismét partra szálltak. Ekkor két bennszülöttet hoztak el Cabralhoz, aki a hajón fogadta őket. A kőkorszaki fejlettségű, vadászó-gyűjtögető életformát követő, a tüzet ismerő, de a fémmegmunkálással nem foglalkozó helyiekkel barátságos légkör alakult ki. Mint kiderítették, több rivális törzs élt a vidéken, némelyikük nem vetette meg a kannibalizmust sem.
Április 26-án maga Cabral is partra szállt, és részt vett Brazília földjén tartott feltehetőleg első szentmisén. (Egy elmélet szerint egy évvel korábban a spanyol Vicente Yanez Pinzón már járhatott brazil földön, ám a világ újonnan felfedezendő területeit a spanyolok és portugálok között felosztó 1494-es tordesillasi szerződés értelmében a vidék Portugáliát illette. Egy másik vitatott hipotézis szerint pedig Brazília portugál felfedezése nem a véletlennek köszönhető, hanem előre megtervezett akció volt.) Feltehetőleg Cabral és társai lettek az első felfedezők, akik életükben négy kontinensen is jártak: Európában, Afrikában, Amerikában és Ázsiában.
A következő napokat víz, élelmiszerek, fa és egyéb készletek beszerzésével töltötték. Felállítottak egy hét méter magas fakeresztet a parton, ahol május elsején ismét misét mondtak, Cabral pedig a kereszt tiszteletére elnevezte a vidéket Ilha de Vera Cruznak, vagyis az Igaz Kereszt szigetének. Másnap Gaspar de Lemos vagy André Gonçalves vezetésével egy szállítóhajót küldtek vissza Lisszabonba, hogy bejelentsék a hírt a királynak.
Május 2-án vagy 3-án a part mentén hajózva rádöbbentek, hogy feltehetőleg egy kontinensről van szó. Mivel az expedíció célja India volt, 5-én kelet felé fordultak, és elhagyták az újonnan birtokba vett területet. A Jóreménység fokánál négy hajót veszítettek, ám végül elérték India partjait, ahol Cabral vezetésével sem sikerült tartós támaszpontot kiépíteni, pedig csekély létszámukat ellensúlyozta technikai felszereltségük, amelyet szemléltettek is Kálikut lakóival, miután egy ellenük irányuló támadást követően egy napon át bombázták a várost. Az ágyúnaszád diplomácia néhány évvel később sikerre vezette a portugálokat és viharsebesen az uralmuk alá hajtották a hatalmas térséget.
Az ezt követő évtizedekben a portugál korona minden figyelmét lekötötte az indiai álom, a dél-amerikai területtel nem volt céljuk, pláne miután kiderült, hogy elérhető nyersanyagokat sem rejt a vidék, lakói pedig nem minősültek kereskedelmi partnereknek. Egyetlen értékes terméke a tengerpartot borító, vörös festékanyagot rejtő börzsönyfa volt, amelynek portugál nevéből (pau brasil) eredt Brazília neve. A terület gyarmatosítása (pontosabban kizsákmányolása) az 1530-as években vette kezdetét.
A 16. század folyamán a Brazíliában élő őslakosok 90 százaléka az európai jövevények által behurcolt betegségeknek (himlő, influenza, kanyaró) esett áldozatul. A folyamatosan terjedő cukorültetvények – amely hamarosan a világ első számú cukortermelőjévé tették Brazíliát – munkaerőt igényeltek, a portugálok pedig Afrikából hurcoltak be a vidékre rabszolgákat. A portugál gyarmatbirodalom ékköve, Latin-Amerika egyetlen portugál nyelvű országa csak 1822-ben nyerte el függetlenségét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
