Miként fedezték fel az Indiába tartó portugálok Brazíliát?
2021. április 22. 16:24 Múlt-kor
1500. április 21-én a portugál tengerészek igencsak különös módon szárazföldet jelző hínárokat vettek észre az óceán közepén. Indiába tartottak, ám nem Afrika partvonala mentén haladtak, hanem a kedvező szelek befogása érdekében délnyugat felé nagy körívet írtak le. A körív olyan nagyra sikeredett, hogy másnap, 22-én meglátták Brazília partjait.
Reménytelen vállalkozás
Portugália 1249-re szerezte vissza a móroktól a déli Algarve tartományt, ezzel a reconquista számukra hivatalosan véget ért. A keresztény portugál királyok azonban folyamatosan indítottak kisebb-nagyobb hadjáratokat Észak-Afrika arab erősségei ellen. 1415-ben elfoglalták a ma Spanyolországhoz tartozó, Marokkó szomszédságában lévő Ceutát, amely az első tengerentúli gyarmatuk lett.
A mindössze egymillió lakosságú, gazdagnak korántsem mondható, Európa peremvidékén fekvő kis tengerparti ország megedződött az arabok elleni harcok során, ám a nagypolitikába sokáig esélye sem volt beleszólni. Egyetlen dolgot tehetett: kihasználta sokáig egyáltalán nem értékelt helyzeti előnyét, és tengerészeti vállalkozásokba fogott. Idővel a fő cél az lett, hogy alternatív utakat felfedezve kikerülje az itáliai és az oszmán kereskedők által ellenőrzött földközi-tengeri útvonalakat, és önerőből jusson el a mesés keleti fűszerbirodalomba, Indiába, amitől sorsa jobbra fordulását remélte.
I. János király negyedik fia, Tengerész Henrik (1394-1460) pénzügyi támogatásával és ügyes szervezőmunkájának köszönhetően számos felfedező indult nyugat és dél felé az ismeretlenbe. Hamarosan felfedezték az Azori-szigeteket, Madeirát, és igen fáradságos, több évtizedig elhúzódó küzdelem során egyre lejjebb hatoltak Afrika partjai mentén. (Az expedíciók további ösztönző indoka volt a kereszténység elterjesztése, az iszlám elleni harc, valamint a titokzatos János pap birodalmának megtalálása, amellyel szövetségben kelet felől ronthattak volna a Közel-Kelet arab vidékeire.)
Ma már, a térképek ismeretében nehéz belegondolnunk, milyen veszélyes, emberpróbáló és végkimenetelét tekintve teljesen ismeretlen volt minden egyes hajóút, amely elindult dél felé, ugyanis a korabeli embernek fogalma sem volt, mekkora valójában az afrikai kontinens. Amikor például a sokadik expedíció tengerészei a mai Libéria és Elefántcsontpart vidékénél észlelték, hogy tartósan kelet felé fordult a partszakasz, azt hitték, hogy elérték Afrika legdélebbi pontját. Később keserűen tapasztalták, hogy korántsincs így, és néhány száz tengeri mérföld után ismét dél felé fordultak a hajók.
Azért is tűnt a portugál vállalkozás sokszor reménytelennek, mert az uralkodó széljárás teljesen ellehetetlenítette, hogy végig a part mentén hajózzanak. A dél felé történő haladás érdekében célszerű volt távolodniuk Afrika partjaitól, és kisebb, délnyugat felé tartó hurkokban kellett haladniuk, majd ismét kikötniük valamely idegen vidéken. Nem egyszer előfordult, hogy az általuk ismert aktuális legdélebbi ponttól visszafelé tartó útjuk során a bizonyos szakaszonként otthagyott szállítóhajókon már alig maradt életben néhány társuk, akik őrizték számukra a szükséges felszereléseket.
Mindezek ellenére rendíthetetlen hittel folytatták a sokszor lesajnált tengeri vállalkozásaikat, amelyek során újabb és újabb hajók térképeztek fel korábban teljesen ismeretlen partszakaszokat, ahol fa vagy vas keresztet állítottak fel. Számos alkalommal megtörtént, hogy mikor néhány évvel később ismét eljutottak a megjelölt pontig, a keresztet már ledöntötték a sok esetben cseppet sem barátságos bennszülöttek. (Természetesen a portugálokat sem kellett félteni: a harcban edződött, a diplomáciához kezdetben vajmi kevesen konyító, viharvert tengerészek lelkiismeret-furdalás nélkül irtottak ki településeket kezdetben az afrikai partokon, később Indiában, majd az Ádeni-öböl, valamint a Vörös-tenger vidékén.)
A hosszú és kimerítő küzdelem végül kifizetődővé vált: az évtizedeken át gyűjtött földrajzi, hajózási és navigációs információk, hajóépítési technikák, tengerészeti tapasztalatok hatalmas előnyt biztosítottak a kis tengerész országnak versenytársaikkal szemben. A sokáig elérhetetlennek tűnő cél, vagyis India pedig egyre közelebb került.
A tengerésznép első jelentő sikerét 1487-1488-ban aratta, amikor Bartolomeu Dias elérte a Jóreménység fokát, pontosabban megkerülte. A fentiekben említett, köríves technikát követve Dias sokáig nem is észlelte, hogy mit tett: társaival megtalálta Afrika legdélebbi pontját, megkerülték és kelet felé még megtettek közel 700 kilométert, majd visszaindultak Lisszabonba. Vasco da Gama 1498-ban pedig elérte a félévszázados álmot, a hosszú munka gyümölcse beérett: kiköthetett Indiában, ahol mesés gazdagságot talált, ám rájött, hogy az araboktól nyüzsgő, a portugálok megjelenése előtt valójában elég békés kereskedelmi vidék meghódítása (vagy legalább egy állandó telephely kialakítása) különleges feladat lesz.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
