Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Míg népe megvetette, Viktória királynő mindennél jobban szerette férjét, Albert herceget

2021. december 29. 19:57 Pásztor Kristóf

<

A mézeshetek után

A királynő választottja, Albert nem volt azonban népszerű az angol nép körében. Uralkodói rokoni kapcsolatai ellenére egy viszonylag alacsony státusú herceg volt, ráadásul német. „Jön elvenni, jóban és rosszban / Anglia kövér királynőjét s még kövérebb erszényét” – szólt az egyik korabeli gúnydal.

Robert Peel konzervatív pártja elérte, hogy a hagyományos, 50 ezer fontos uralkodói házastársi illetményt levigyék a történelemben legalacsonyabb 30 ezerre. A parlament megtagadta tőle mind a főnemesi rangot, mind a helyet a Lordok házában, és az uralkodói házastársi címet is csupán 1857-ben kapta meg hivatalosan. Mindez részben a németekkel szembeni ellenszenv megnyilvánulása volt, részben pedig tudatos törekvés Albert hatalmának korlátozására.

Míg nejét lefoglalták az uralkodói teendők, eleinte inkább Albertre hárult gyermekeik nevelése. Viktória terhességei alatt azonban egyre jobban kivette részét az államügyek intézéséből, ami gyakorta vezetett heves vitákhoz. Albert szeretett volna egyszerre minden lenni Viktória számára: legfőbb tanácsadója, titkára, állandó minisztere.

Viktória – Albert nyomására – még szeretett nevelőjét, Lehzen bárónőt is eltávolította az udvarból. Ahogyan a herceg állítólag egyetemi barátja, Wilhelm von Löwenstein tudtára adta: „Az okoz nehézséget pozícióm méltóságteljes betöltésében, hogy csupán a férj vagyok, nem pedig a ház ura.”

Albert ugyanakkor egyenesen rettegett Viktória dührohamaitól, mert attól félt, hitvese örökölte nagyapja, III. György őrültségét. Ilyen alkalmakkor rendszeresen előfordult, hogy a herceg elhagyta a szobát és – a királyi orvos tanácsára – a biztonság kedvéért nem bocsátkozott szócsatákba, hanem az ajtó alatt becsúsztatott cetlik segítségével „beszélgetett” a királynővel. A legtöbb esetben Viktória végül engedett – bár mindig igyekezett nyomatékosítani, hogy ő a királynő, és joga van saját döntéseit meghozni.

Leghőbb vágya mégis az volt, hogy hitvesét elfogadja népe. Öröme érezhető volt, amikor férje egyik álma, az 1851-es londoni első világkiállítás nagy sikerrel megvalósult. Albert hatalmi törekvései mellett leghevesebb vitáiknak a tárgya gyermekeik nevelése volt.

Annak ellenére, hogy rendszeresek voltak az összetűzéseik, kétségtelen, hogy Viktória és Albert szerették egymást – a királynő pontosan ezért kérte meg a herceg kezét. Abban a kérdésben viszont már a történészek is megosztottak, hogy Viktória ugyanennyire szerette-e gyermekeit.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Míg népe megvetette, Viktória királynő mindennél jobban szerette férjét, Albert herceget

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra