Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Miért voltak annyira büdösek a középkori városok?

0000. 0. 00:00 Múlt-kor

Ha a középkorról, vagy a középkori viszonyokról olvasunk, nézünk filmet vagy sorozatot, gyakran találkozhatunk azzal a történészi (és művészi) állítással, hogy a korszak büdös és koszos volt. Mindez fokozottan igaz volt a középkori városokra, ahol a korszakhoz képest sok embernek kellett együtt élnie. Az igazi csapást azonban az ember szaglószerveire a legnépesebb európai városok jelentették, ahol tízezreknek kellett megférniük egymás közelében. London vagy éppen Párizs mai állapotukhoz képest bűzbombának számítottak. Annak járunk utána, hogy ennek mi lehetett az oka.

<

Tízezrek szaga

Aligha okoz meglepetést az, hogy a középkor embere teljesen másképpen állt hozzá a fürdéshez, mint a 21. századé. Ennek ellenére mind a korszakon belül, mind pedig földrajzilag eltértek a tisztálkodási szokások. Ezt leginkább az a hétköznapi tény befolyásolta, hogy mennyire fértek hozzá fürdési lehetőséget biztosító vízhez. A falvak és városok a történelem folyamán alapvetően patakok és folyók mellé települtek, így biztosítva a nélkülözhetetlen ivóvizet. A falvakban élő középkoriak értelemszerűen a tisztálkodást és a mosást is ezekkel a vízforrásokkal oldották meg.

Egészen más volt a helyzet a városokban. Ennek a legfőbb okát az egyre növekvő számú népességben lehet megjelölni. Teljes képtelenség volt ugyanis, hogy egy több száz, vagy több ezer fős település minden egyes lakója egyetlen folyóban fürödjön, ráadásul a középkori viszonyok nem engedték meg, hogy ekkora tömegnek megfelelő infrastruktúra épüljön ki.

A kiváltságosabb lakók megengedhették maguknak, hogy privát fürdőszobájuk legyen, igaz, a legtöbb esetben ez nem jelentett mást, mint egy olyan helyiséget, ahol fel tudtak állítani egy dézsát, amelyet lepedővel béleltek ki, és forró vízzel feltöltöttek. Csak a legmagasabb státuszúak vagy a legvagyonosabbak engedhettek meg maguknak ókori mintára fürdőt, de a nagy többségnek máshogyan kellett biztosítani a tisztálkodást.

Mindezt a nyilvános fürdők intézménye oldotta meg, amelyek a legtöbb városban fennmaradtak, különösen azokban, amelyeknek római előzményei voltak. A fürdők mindennapi részévé váltak a középkori városoknak, ám az egyház nem nézte jó szemmel a működésüket. A késő középkorban a szabados erkölcsi szokások melegágyának tekintették őket, és jeles középkori tudósok is úgy vélték, hogy a fürdőbe járás betegségeket terjeszt.

Ezek az intézmények egyszerre voltak fürdők, éttermek és kuplerájok, ezért érthető volt a velük szembeni ellenérzés, a homoszexualitás és a prostitúció ugyanis abban az időben sem tartozott az egyház által elfogadható erkölcsi élet kereteibe.

A 14-15. századtól kezdve Európában szép lassan bezárták ezeket az intézményeket. A kutatók több okot is felvetettek, ami a látványos zuhanáshoz vezetett, többek között a reformációt, amely alatt többen is kikeltek a fürdők szabados erkölcsi életet eredményező működése ellen. De a lehetséges okok között szerepel az is, hogy az ekkor elterjedő szifilisz melegágyának számítottak a nyilvános fürdők. Ez egy olyan betegség volt, amelynek a terjedési metódusát történetesen a korabeli emberek is nagyon jól ismerték.

Akárhogy történt, az újkorba az európaiak úgy léptek át, hogy leszoktak a fürdésről, és bár a higiéniai szokások terén gyakran emlegetik a középkort negatív példaként, a valóság azonban az, hogy a későbbi századok közül jó néhányban az emberek kevesebbet tisztálkodtak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Miért voltak annyira büdösek a középkori városok?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra