Miért voltak annyira büdösek a középkori városok?
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Ha a középkorról, vagy a középkori viszonyokról olvasunk, nézünk filmet vagy sorozatot, gyakran találkozhatunk azzal a történészi (és művészi) állítással, hogy a korszak büdös és koszos volt. Mindez fokozottan igaz volt a középkori városokra, ahol a korszakhoz képest sok embernek kellett együtt élnie. Az igazi csapást azonban az ember szaglószerveire a legnépesebb európai városok jelentették, ahol tízezreknek kellett megférniük egymás közelében. London vagy éppen Párizs mai állapotukhoz képest bűzbombának számítottak. Annak járunk utána, hogy ennek mi lehetett az oka.
Tízezrek szaga
Aligha okoz meglepetést az, hogy a középkor embere teljesen másképpen állt hozzá a fürdéshez, mint a 21. századé. Ennek ellenére mind a korszakon belül, mind pedig földrajzilag eltértek a tisztálkodási szokások. Ezt leginkább az a hétköznapi tény befolyásolta, hogy mennyire fértek hozzá fürdési lehetőséget biztosító vízhez. A falvak és városok a történelem folyamán alapvetően patakok és folyók mellé települtek, így biztosítva a nélkülözhetetlen ivóvizet. A falvakban élő középkoriak értelemszerűen a tisztálkodást és a mosást is ezekkel a vízforrásokkal oldották meg.
Egészen más volt a helyzet a városokban. Ennek a legfőbb okát az egyre növekvő számú népességben lehet megjelölni. Teljes képtelenség volt ugyanis, hogy egy több száz, vagy több ezer fős település minden egyes lakója egyetlen folyóban fürödjön, ráadásul a középkori viszonyok nem engedték meg, hogy ekkora tömegnek megfelelő infrastruktúra épüljön ki.
A kiváltságosabb lakók megengedhették maguknak, hogy privát fürdőszobájuk legyen, igaz, a legtöbb esetben ez nem jelentett mást, mint egy olyan helyiséget, ahol fel tudtak állítani egy dézsát, amelyet lepedővel béleltek ki, és forró vízzel feltöltöttek. Csak a legmagasabb státuszúak vagy a legvagyonosabbak engedhettek meg maguknak ókori mintára fürdőt, de a nagy többségnek máshogyan kellett biztosítani a tisztálkodást.
Mindezt a nyilvános fürdők intézménye oldotta meg, amelyek a legtöbb városban fennmaradtak, különösen azokban, amelyeknek római előzményei voltak. A fürdők mindennapi részévé váltak a középkori városoknak, ám az egyház nem nézte jó szemmel a működésüket. A késő középkorban a szabados erkölcsi szokások melegágyának tekintették őket, és jeles középkori tudósok is úgy vélték, hogy a fürdőbe járás betegségeket terjeszt.
Ezek az intézmények egyszerre voltak fürdők, éttermek és kuplerájok, ezért érthető volt a velük szembeni ellenérzés, a homoszexualitás és a prostitúció ugyanis abban az időben sem tartozott az egyház által elfogadható erkölcsi élet kereteibe.
A 14-15. századtól kezdve Európában szép lassan bezárták ezeket az intézményeket. A kutatók több okot is felvetettek, ami a látványos zuhanáshoz vezetett, többek között a reformációt, amely alatt többen is kikeltek a fürdők szabados erkölcsi életet eredményező működése ellen. De a lehetséges okok között szerepel az is, hogy az ekkor elterjedő szifilisz melegágyának számítottak a nyilvános fürdők. Ez egy olyan betegség volt, amelynek a terjedési metódusát történetesen a korabeli emberek is nagyon jól ismerték.
Akárhogy történt, az újkorba az európaiak úgy léptek át, hogy leszoktak a fürdésről, és bár a higiéniai szokások terén gyakran emlegetik a középkort negatív példaként, a valóság azonban az, hogy a későbbi századok közül jó néhányban az emberek kevesebbet tisztálkodtak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
