Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
2020. március 15. 08:48 Csernus Szilveszter
Rabok voltunk mostanáig
A továbbra is szakadó eső ellenére 10 ezer fős tömeg gyűlt a Múzeum elé, amely az egyetlen emblematikus hely volt aznap, ahol Petőfi nem szavalta el a Nemzeti Dalt. Az 1900-ban avatott márványtábla és a március 15-éről szóló filmek már a Vahot Imre 1880-as években íródott emlékirataiból elterjedt téves állítást vették alapul. A tömeg a Múzeumtól a pesti Városházára vonult, ahol a városatyák épp üléseztek.
Az ülésen Nyáry Pál, Pest alispánja a délelőtt folyamán még azt mondta, hogy az eső majd úgyis kioltja a tömeg lelkesedését – tévedett. Így Klauzál Gábor városvezetőségi taggal (aki egyben a kávéházi klubban is benne volt) együtt úgy döntöttek, hogy élére állnak a kirobbant forradalomnak. A tanácstermet így megnyitották és beengedték Petőfiéket a tömeg egy részével együtt, majd a polgármester az ablakból megmutatta a tömegnek az általa aláírt 12 pontot. Nyáry és Klauzál tömegnek tartott beszédei jelezték: a radikális ifjúság kezéből a liberális nemesség kezdte átvenni az irányítást.
A tömegből már ekkor kiáltások hallatszottak: "Budára! A Helytartótanácshoz! Nyittassuk meg Táncsics börtönét!". A Budán székelő Helytartótanács mint legfőbb kormányszerv irányította ugyanis a cenzúrát. A Pesten megválasztott 13 tagú választmányban csak Petőfi, Vasvári és Irinyi voltak a radikális márciusi ifjak képviselői, Nyáryéknak tehát sikerült az indulatokat némileg lecsillapítani. A forradalom vértelensége talán ennek is volt köszönhető.
Ekkor futott be az ülésterembe István nádortól Almásy Móricz gróf és beszámolt arról, hogy az országgyűlés küldöttsége már úton van Bécs felé Kossuthtal. Emellett tolmácsolta a Helytartótanács üzenetét is, hogy készek az engedményekre, de csak a 13 küldött mehet át Budára. Ezt a kérést azonban nem lehetett teljesíteni: mintegy húszezer fős tömeg indult meg a hajóhídon át (a Lánchíd még nem volt teljesen készen) a ma a Kapisztrán-téren levő helytartótanácsi ülésterembe.
Nyáry, Klauzál és Rottenbiller Lipót alpolgármester adta elő a forradalom követeléseit, elsők között a cenzúra eltörlését. A végrehajtó szerv beleegyezett, hogy helyette mindössze egy sajtóellenőrző bizottságot hoznak létre, így a sajtószabadság mellett a 12-ből az első pont végre teljesült. A második engedményt is elérték a forradalmárok: a Helytartótanács megígérte, hogy a katonaság nem fog beavatkozni, a rendfenntartás pedig a pesti polgárőrségből alakítandó Nemzetőrség feladata lesz. Ezzel teljesült a proklamáció 5. pontja is.
Végül azt is sikerült kieszközölni, hogy – Nyáry Pál kezessége mellett – a bírósági ítélet nélkül fogva tartott Táncsics (vagy ahogy kortársai emlegették: Stancsics) Mihály szabadlábra helyezését elrendelje a tanács. Táncsicsot felesége, Seidel Teréz lepte meg a hírrel: „nincs többé cenzúra” – a magyar állam tulajdonába ismét visszakerülő József-kaszárnya egyik szobájába belépve.
A Nép könyve és a Józan ész c. munkáiért letartóztatott Táncsics kocsija elől a sötétedés miatt már fáklyákkal menetelő tömeg kifogta a lovakat és maga húzta el a házaspárt a Várnegyedből a hajóhídon át a pesti Nádor-fogadóba. Az ikervárosok akkoriban legelitebb szálláshelyét egy osztrák-német vállalkozó működtette, aki maga ajánlott fel Táncsicsnak egy hónapra egy lakosztályt – ő így járult hozzá március 15-höz.
Érdemes megjegyezni, hogy aznap nem csak Táncsis utazhatott emberek által húzott hintón: a magyar országgyűlési küldöttség bécsi diadalútjának is része volt egy hasonló mozzanat. (a Kossuth kocsiját húzók között volt a későbbi hírhedt abszolutista miniszter, Alexander Bach is.) Március 15. tehát nem korlátozódott az országhatárokra, Kossuth beszédét, melyben egy helyi csecsemőt a magasba emelve mondta: ez a gyermek már egy szabad Ausztria polgára lesz, a birodalmi főváros polgárai hatalmas ovációval fogadták.
Táncsics kiszabadításával a forradalmárok érvényt szereztek a 11. pontnak is, de persze nem a maga teljességében: a szintén sajtóvétségért ülő Eftimiu Murgu román származású ügyvéd kiszabadításáról áprilisig egyszerűen megfeledkeztek. Ő ugyanis a pesti Újépületben raboskodott, melyet később az 1849-es megtorlások tettek hírhedtté. Később egyébként a sajtószabadság mindkét pest-budai mártírja mandátumot nyert az első népképviseleti országgyűlésben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
