Múlt-kor.hu

Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?

Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?

2019. december 3. 13:56 Múlt-kor

1809. július 6-án hajnali két és három óra között francia csapatok Napóleon parancsára megmászták a római Quirinale-palota kertjének falait és behatoltak az épületbe. A svájci gárdistákkal folytatott, egy órán át tartó heves csatározásokat követően, VII. Piusz pápát lefogták és még aznap éjjel a Genova melletti Savonába tessékelték. Öt éven át nem térhetett vissza az Örök Városba.

Az emberrablás a katolikus egyház világvezetője és a pimasz francia császár közötti kapcsolat tetőpontjának tekinthető. VII. Piusz 1800-as pápává választásától Napóleon 1815-ös bukásáig e két hatalmasság folyamatos harcot vívott egymással a saját eszközeit felhasználva. Napóleon pedig egyre kevéssé nézte jó szemmel, hogy Szent Péter utódja folyamatosan visszautasítja követeléseit, és nem engedelmeskedik akaratának.

Nem 1809-ben került sor Bonaparte első páparablására. 1796-ban, a francia forradalmi háborúk során megszállták Rómát, és foglyul ejtették az akkori egyházfőt, VI. Piuszt. Franciaországba vitték, ott is halt meg három évvel később. A következő hat hónapban a pápai trónus üresen állt, majd megválasztották Chiaramonti bíborost, aki – jelezve, hogy elődje politikáját kívánja folytatni – szintén a Piusz nevet választotta. Ám mivel a pápai tiarákat az előző egyházfő elrablásakor elragadták a franciák, az új vezetőt egy papírmasé tiarával koronázták meg 1800. március 21-én.

Kiveszi a pápa kezéből a koronát

Bár Napóleon az európai egyeduralomért folytatott versengésében tulajdonképpen rivális nélkül maradt, megértette, hogy nem engedheti meg magának, hogy a nagyhatalmú katolikus egyházzal ne ápoljon tűrhető viszonyt vagy hogy ne hódoltassa be. Nyolc évvel az elrablása előtt, VII. Piusz 1801-ben végül aláírta a híres konkordátumot, amely az egyház és a francia állam kiegyezését jelentette. Elválasztották az egyházat az államtól, de a császár vállalta, hogy visszafogja a vallásellenes mozgalmakat és finanszírozza az egyház működését. A pápa viszont elismerte az egyházi javak kisajátítását és a főpapok állami kinevezési jogát, továbbá a franciák korlátozhatták a klérus létszámát, és mivel a fizetést a francia államtól kapták, egyfajta lojalitást is szerzett irányukból a „kis káplár”. Bár a konkordátum elismerte a pápa vallási fennhatóságát Franciaország felett, szemet kellett hunyniuk afelett, hogy a forradalom idején a kormányzat jóváhagyta a francia papság birtokainak eladását.

Az egyház minden engedményének ellenére Napóleon számos módon próbálta bizonygatni dominanciáját. A Notre-Dame-székesegyházban az 1804-es császárrá koronázása tökéletes alkalom volt Piusz megalázására. Az évszázados hagyományok alapján még a német-római császárt is a pápa koronázta meg, ám a korzikai hogy megmutassa, ki is valójában az úr, kivette a fejdíszt az egyházfő kezéből és ő maga helyezte a saját fejére. Ez egyébként az anglikán vallású briteknek különösen tetszett, James Gillray karikaturista munkáján például a mezítlábas pápa hoppon maradva tekint hátra a császárra, miközben ott szorongatja kezében a saját fejfedőjét.

A viszony tovább romlott, ahogyan Napóleon expanziós politikája kibontakozott, a pápa ugyanakkor igyekezett lecsillapítani a nyughatatlant hódítót, bár Nagy-Britannia blokádjához vonakodott csatlakozni a Pápai Állam. Az Örök Város így nem kerülhette el végzetét, és 1809. június 10-én Napóleon ismét megszállta a pápai területeket. VII. pápának nem maradt más választása, a Quum memoranda kezdetű bullájában kiátkozta a császárt és mindenkit, aki részt vett a pápaság elleni támadásban.

Ismét az éj leple alatt

Az egyház figyelmeztető lövése tisztán és érthetően csengett Napóleon udvarában. Miollis francia generális – komolyan tartva attól, hogy a nép fellázad a pápa érdekében – csapatokat vezényelt a palotába, ahonnan egész egyszerűen elrabolták a 66 éves egyházfőt. Mivel a száműzetés helyén, a Franciaországhoz csatolt Piemontban is szervezkedni próbált Piusz, 1812-ben ismét elragadták őt, és a Párizs közeli Fontainebleau-ba vitték, ahol szorosabb felügyelet alatt állhatott. Útja során nem viselhette a pápai ruházatát és a nagyobb városokon éjjel kellett áthaladnia a konvojnak, nehogy felismerjék.

Az Alpokon történő átkelést és a nehezen járható úton való közlekedést a pápa szervezete nem bírta túl jól, alhasi fájdalmakra panaszkodott, feltehetőleg belei elzáródtak, miközben a láz is rázta, és félrebeszélt. A Mont Cenis-hágó meredek lejtőin még az utolsó kenetet is feladták neki. Végül épségben megérkezett a Fontainebleau-i kastélyba, amely még két évig fogvatartásának színhelye maradt.

1813. január 25-én arra kényszerítették, hogy aláírja a Fontainebleau-i konkordátumot, amelyben lemondott világi felségjogairól. Ám néhány héttel később már visszavonta a benne tett állításait. Végül ennek már nem volt nagyon jelentősége, 1814. április 11-én ugyanis Napóleont lemondatták, Piusz pedig néhány nap múlva visszatérhetett Rómába, ahol meleg fogadtatásban részesült, hősként és a hit védelmezőjeként emlegették. A század egyik legkarizmatikusabb uralkodójával való viharos kapcsolatát igencsak megszenvedte, ám végül kitartásának köszönhetően győztesen került ki belőle.

Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tél: Fagyos téli ütközetek

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra