Miért kellett egymillió katonának meghalnia a Somme-nál?

2016. június 21. 15:02

„Rettenetes szag terjengett (…) A rothadt hús szaga (…) Mindenütt holttestek hevertek. Sohasem felejtem el”  – emlékezett vissza Joe Hayles brit tizedes a somme-i csata borzalmaira. Sir Douglas Haig, a Brit Expedíciós Hadsereg főparancsnoka 1916. november 18-án állította le a Somme folyónál júliusban megindított antant-offenzívát. Bár a szövetséges haderő mindössze 11 kilométeres mélységben nyomult be a német védelembe, a veszteségek óriásiak voltak: a briteké 420 ezer, a franciáké 200 ezer, a németeké pedig mintegy félmillió főre tehető (más forrás szerint 260 ezerre). Naponta 893 brit katona vesztette életét.

A somme-i támadás elsődleges célja a Verdunt védő francia hadsereg tehermentesítése volt. A tüzérségi előkészítés után július 1-jén indult meg a gyalogsági támadás. A brit hadsereg gerincét a toborzást elrendelő hadügyminiszterről Kitchener hadseregnek elnevezett lelkes, de amatőr önkéntes haderő adta. A katonák felkészületlensége és a kommunikációs nehézségek katasztrófához vezettek. Első nap közel 20 ezer brit katona vesztette életét, 38 ezren pedig megsebesültek. 1916. július 1-jét mindmáig a brit hadtörténet legnagyobb tragédiájaként tartják számon.

A csata azonban folytatódott. A brit hadsereg szeptember 15-én a somme-i offenzíva során vetett be a történelemben először tankokat, amelyeket ekkor még az ellenséges gépfegyverállások leküzdésére használtak. A bevetésre váró 49 harckocsiból végül a meghibásodások következtében csak 32 indult támadásba. Bár a csatamezőn is akadtak technikai problémák, az ellenséges állásokat elérő tankok sokkolták a németeket. A csatáról megoszlik a szakértők véleménye. Sokan értelmetlen vérfürdőnek tekintik a több mint 4 hónapos küzdelmet, Douglas Haiget pedig csak „somme-i mészárosként” emlegetik, mások azonban úgy vélik, az offenzíva tanulságai nélkül az antant nem nyerte volna meg a háborút.

A véres ütközet száz éves évfordulója közeledtével egyre több információ derül ki a somme-i ütközetről. Peter Barton brit történész német levéltárakban bukkant rá azon információra, miszerint a milliós áldozatot követelő csata, valamint a támadás sikertelensége az antant selejtes lőszereinek, valamint a jól működő német hírszerzésnek is „köszönhető”. „A hagyományos nézet szerint emberek ezreit vezették teljesen értelmetlenül a halálba, ám a német feljegyzések egy új megközelítést nyújtanak számunkra” – mondta a szakértő.

A jelentések pontosan rávilágítanak arra, hogy a briteknek – több más egyéb tényező mellett – miért nem sikerült haditerveiket megvalósítaniuk. Barton elmondása szerint a németek már 1916 február közepén értesültek az ellenség terveiről. Az első jelentések kémektől érkeztek, akik még csupán arról értesültek, hogy a nyáron támadás várható. A későbbi útépítések, hidak megerősítési munkálatai alapján pedig körvonalazódott a pontos terület is. A történész a német kémek munkáját igen figyelemreméltónak nevezte, hozzátette: nem kevés információ érkezett a rajtaütések során foglyul ejtett brit és francia raboktól is. A kirakós szépen lassan összeállt.

1916. április 13-án, mintegy tíz héttel a tervezett Somme-i offenzíva előtt a német sereg egy rajtaütés során foglyul ejtett egy brit őrmestert, akinél egy gyalogsági kézikönyv és további fontos dokumentumok is voltak. Az információk időben történő megszerzése lehetővé tette a németek számára, hogy felkészüljenek a britek nehéztüzérségi támadására, a megfigyelési állásokat megerősítsék, a lövészárkokat pedig mélyítsék. Mindezek mellett a britek által használt, amerikai Schwab Bethlehem Steel Co által gyártott bombák egy része fel sem robbant. A 20-30 centiméter széles tölteteknek valóban félelmetes hatásuk lett volna, ám a németek megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy 50-90 százalékuk nem lépett működésbe. Barton hozzátette: „a britekkel rendszerint az a baj, hogy rendre alábecsülik az ellenséget, ez pedig a Somme-nál több ezer életet követelt”.