Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?

2019. december 5. 18:22 Múlt-kor

Az utókorra három hiteles forrás is maradt, amely I. Napóleon testmagasságáról szól. A császár inasa, Gourgaud tábornok és az uralkodó személyes orvosa, Francesco Antommarchi szerint is 5 láb és 2 hüvelyk magasságú volt Bonaparte. Ez 157 centiméternek felelne meg az angolszász területeken szokványos mértékegység szerint – ami a két évszázados tévedés egyik fő forrása egyébként –, ám a franciák által használt hosszúsági mértékegységek nem egyeztek meg a szigetországiakkal. Például egy hüvelyk az angoloknál 2,54 cm, míg a franciáknál 2,7 cm. Ebből kifolyólag Napóleon sem 157, hanem 169 cm magas volt, ami a korabeli átlagnak felelt meg. Egyes vélemények szerint maximum egyetlen hüvelyknyivel lehetett alacsonyabb egy átlagos francia férfinél, más számítások szerint pedig akár 4 cm-rel is magasabb lehetett átlagos társainál. (Ma egy átlagos francia férfi 176 cm magas.)

Ha Napóleon valójában átlagos termettel bírt, mégis honnan származik az a tévhit, hogy legendásan alacsony volt? Nagyban köszönhető az ügyes brit propagandának, elsősorban James Gillray karikaturista munkáinak, amely olyan nagy népszerűséggel és befolyással bírt, hogy máig meghatározza a gondolkodásunkat. Napóleon egyszer állítólag azt mondta, Gillray többet tett a legyőzése érdekében, mint Európa összes hadserege.

A kezdetekben a karikaturista dicsőséges, ám egyben nagyképű alakként mutatta be a korzikait, aki még nem feltétlen kapott „kölcsönbe” akkortájt alacsony termetet. 1798-ban Nelson a brit flotta élén legyőzte Napóleont a Nílusi csatában. Az ezt követően készült, „Nelson győzelmét hallva Napóleon megesküdött a kardjára, hogy eltörli az angolokat a földről” című munkáján a véres kardját lóbáló, a felette látható szövegbuborékban megannyi győzelmével dicsekvő hadvezér izmosnak ábrázolt alakja ekkor még egyáltalán nem nevezhető alacsonynak.

1803-as karikatúráján már egy kis dühöngőnek ábrázolja Franciaország első konzulját (csak a következő évben koronázta magát császárrá), ami egy megtörtént eseményt illusztrált. 1803. március 14-én a párizsi Tuileirák palotájában Napóleon – kétszáz európai diplomata jelenlétében – oda nem illő módon viselkedett és igen támadó hangnemet vett fel Lord Whitworth brit követtel szemben, miközben ő volt a házigazda.

A karikatúrán szereplő, dühében saját haját tépő Napóleon-alak csizmát visel, ami kicsinyíti termetét, és a „Little Boney” felirat sem éppen szálfatermetet sugall. Csakúgy mint a körülötte lévő bútorok sem. Az ábrázoláson kavargó szóbuborékok tele vannak mániákus, dühöngő gondolatokkal, amelyek egytől-egyig Nagy-Britannia ellen irányulnak. Ez az első munkája Gillray-nek, amely toporzékoló kisgyermekként ábrázolja a később fél Európát leigázó császárt. Ám nem az utolsó.

Gillray 1805-ös alkotását, amelyen ifj. William Pitt brit miniszterelnök és Napóleon érdekszférákra osztják, pontosabban felvágják a bolygót, „minden idők leghíresebb politikai karikatúrájának” tartják. A császárt itt már egyértelműen törpeként ábrázolja, hiszen állva is legalább egy fejjel alacsonyabb, mint ellenfele. Nem véletlenül huppant le a székéről, ugyanis a kapott termete oly módon jobban akadályozta volna a szeletelésben. Míg Pitt a világ nagyobb részét vágja le magának, Napóleon kisebb részt kap, amelyen azonban a szigetország nélküli egész Európa megtalálható.

Az 1806-os ábrán már erőteljesen megjelennek a brit aggodalmak a franciák kontinentális hódításait illetően. A még mindig nem túl magasnak lefestett, pékként ábrázolt Napóleon a sütödéjében „állítja” elő a mézeskalácsból készült, báburalkodókat, míg társa, Talleyrand francia külügyminiszter Lengyelország, Magyarország és Törökország feliratú masszákat gyúr, jelezve, hogy kényük-kedvük szerint alakíthatják a vén kontinens országhatárait. Bár a tetteik valóban félelmet keltenek, a megjelenítésük igencsak nevetséges. A karikatúra egyébként elérte célját, Napóleon diplomáciai kérvényekkel bombázta a La Manche csatornán túli ország képviselőit, követelve, hogy a brit kormány cenzúrázza a saját sajtóját. London természetesen meg sem hallotta szavait.

Gillray apró Napóleon-ábrázolásai olyan népszerűvé váltak, hogy más karikaturisták is átvették, és hasonlóképpen jelenítették meg az egyébként rettegett uralkodót. A közkedvelt rajzok befolyása kiválóan mutatta be, hogy a gúny óriási fegyver lehet a hatalmasok ellen.

Érdemes megemlíteni, hogy azért is tartották alacsonynak a császárt, mert legtöbbször testőrei körében volt látható, akik elit egység lévén szálfatermettel bírtak, mellettük pedig szinte bárki kis növésűnek tűnhetett volna.